Hasznaltlaptop.eu - Használt, minőségi, felújított laptopok, PC-k kedvező áron

Szigorítanák a versenyzői licencek kiadását az IndyCarban

Szigorítanák a versenyzői licencek kiadását az IndyCarban

Hamarosan végleg búcsút inthetünk az IndyCarban időről időre felbukkanó, alacsonyan kvalifikált, ámde annál pénzesebb pilótáknak.

Az amerikai open-wheel szakág csúcsbajnoksága ugyanis hivatalosan bejelentette, hogy a közeljövőben komoly feltételekhez kívánják kötni a versenyzői engedélyek kiadását.

A változás az IndyCar és az annak nevelősorozatait tömörítő Road to Indy programot működtető Andersen Promotions legfrissebb projektjének kapcsán látott napvilágot. A két szervezet hónapok óta lázasan dolgozik azon, hogy megerősítsék az első számú utánpótlás bajnokságként számon tartott, jelenleg azonban lassan agonizáló Indy Lightsot.

A múltban már számtalan példa akadt arra, hogy a pilóták alacsonyabban rangsorolt kategóriákból, akár több szintet ugorva kapnak lehetőséget az IndyCarban való bemutatkozásra. A vadonatúj tervezet ennek a tendenciának is gátat szabna.

„Ez egy iránymutatás olyasmiről, ami még nem volt nálunk” – mondta az IndyCar versenyzésért és operatív tevékenységért felelős elnöke, Jay Frye a RACER-nek. „Jelentős bővítésen mentünk keresztül az utóbbi időben, úgyhogy helyénvalónak gondoltuk, hogy létrehozzunk egy szabályt arra, miként lehet valakiből IndyCar-pilóta.”

A tervek szerint a Forma-1-ben, a NASCAR királykategóriájában, a Monster Energy NASCAR Cupban szerzett tapasztalat – vagy más, egyéb bajnokságokban elért, előre meghatározott mértékű eredmény – automatikusan jogosulttá tenné a versenyzőket az IndyCar licencre.

Lights-pilóták esetében viszont csak azok kapnák meg az engedélyt a főkategóriában való debütálásra, akik

a., egy teljes szezont az összetett tabella első három helyének valamelyikén fejeznek be, vagy
b., két teljes szezon végén a top 5 között zárnak.

Más bajnokságok esetén az IndyCar külön-külön vizsgálná meg a nevezési kérelmeket.

A fő cél, hogy a majdani pilóták az Indy Lightsban edződjenek, ugyanakkor ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy egyéb szériákban nem lehet majd úgynevezett kvalifikációs pontokat szerezni.

A jelenlegi tervek alapján az olyan bajnokságokból, mint a Formula E, az F2, a WEC, a NASCAR Xfinity Series, az F4, vagy épp a Road to Indy harmad- és másodosztályát képező USF2000 és Pro Mazda is értékes egységeket hozhat az IndyCarról álmodozó pilóták számára, legalábbis, ha megfelelő eredményeket hoznak egy kétéves periódus alatt.

Az IndyCar azonban már most leszögezte, hogy adott esetben, ha egy versenyző nem felel meg maradéktalanul a kritériumoknak, de „nagy tapasztalattal bír”, akkor egyéni elbírálás után megkaphatja a licencet.

 

 kép: IndyCar