Jelentős átalakulás küszöbén áll az Andretti Autosport

Jelentős átalakulás küszöbén áll az Andretti Autosport

Michael Andrettiék alapjaiban szerveznék át a csapat struktúráját, amiben egy másik gárdával való összeborulás játssza a kulcsszerepet.

Ryan Hunter-Reay, Michael Andretti és Alexander Rossi 

 

Bár még javában zajlik a 2018-as IndyCar szezon, a széria eseményeit nyomon követő sajtó azonban már hónapok óta az Andretti Autosport jövő évi terveitől hangos.

A legfrissebb hírek középpontjában azonban nem a szériába történő belépéséről továbbra sem döntött McLaren áll, hanem a mezőnyben tavaly debütált, idéntől pedig már teljes szezonos programot teljesítő Harding Racing.

A Brian Barnhart vezette alakulat Gabby Chaves-zel a volán mögött kezdte meg IndyCar-pályafutását, a kolumbiai pilótát azonban tizennégy közösen teljesített verseny után váratlanul partvonalra állították és a július közepén rendezett torontói futamon már Conor Daly vette át a 88-as Dallara-Chevy kormánykerekét. A váltást a Harding akkor azzal indokolta, hogy már a 2019-es szezonra készülnek, amelyben két gépet is nevezni szeretnének, a jelen idényből hátralévő versenyeket pedig arra szeretnék felhasználni, hogy több potenciális, jövőbeli pilótának adjanak lehetőséget a bizonyításra.

A történetben azonban most egy újabb, 180 fokos fordulat állt be.

A mindig jól értesült RACER ugyanis arról ír, hogy a Harding Racing napjai önálló csapatként meg lehetnek számlálva, miután a gárda komoly tárgyalásokat folytat az Andretti Autosporttal egy esetleges összeborulást illetően.

Az online szaklap információi szerint a megállapodás létrejöttének esetén a Harding Racingből az AA B-csapata válhat.

A RACER megkeresésére az AA és a Harding hivatalosan meg is erősítette a folyamatban lévő tárgyalások tényét, de a részletekbe nem mentek bele.

ver.JPG

Gabby Chaves (Harding Racing) – ISM Raceway, 2018 

 

Az IndyCarban jelenleg négy teljes szezonos autóval versenyző Andretti Autosport esetleges egyesülése a Harding Racinggel többféle forgatókönyvben is kicsúcsosodhat.

Michael Andretti a széria július végén, Mid-Ohión rendezett fordulóján már nyilvánosan határidőt szabott a vacilláló McLarennek arra, hogy a következő, augusztus 19-én esedékes versenyig hozzák meg döntésüket az velük való IndyCar-projektről, mivel az idő egyre inkább a sikeres együttműködés ellen dolgozik.

Ha Zak Brownék végül rábólintanak a 2019-es belépésre, akkor a Harding Racing aka ‘Andretti Junior Team’ révén könnyedén tudnának átcsoportosítást eszközölni. Ennek során egy, vagy akár két jelenlegi AA-autót gond nélkül áttehetnek a B-gárdához, a megüresedett helye(ke)t pedig a McLarennel közös program kapná meg.

Versenyzők terén a wokingiak listájának élén természetesen Fernando Alonso neve szerepel, akivel kapcsolatban Michael Andretti elárulta, hogy a korábbi pletykákkal ellentétben esze ágában sincs részidős tengerentúli programot futni: vagy teljes szezont tervez, vagy semmit.

A spanyol mellett a McLaren Scott Dixont is megkereste. Az új-zélandi klasszis szerződése idén év végén lejár a Chip Ganassi Racinggel, karrierje folytatásáról pedig még mindig nem határozott. Ennek kapcsán a négyszeres bajnok legutóbb csak annyit nyilatkozott, hogy az elkövetkezendő hetekben körvonalazódnia kell a helyzetének – ez az időtartam pedig megegyezik a McLaren várható döntéshozatalával.

mha.JPG

Fernando Alonso (McLaren-Honda-Andretti) – Indianapolis 500, 2017 

  

Kérdés, hogy Brownék érkezése esetén kit/kiket pakolnának át a B-csapatba.

Az Andretti Autosport jelenlegi kvartettjéből három pilótának – Ryan Hunter-Reaynek, Alexander Rossinak és Zach Veachnek – is érvényes szerződése van a következő szezonra. Egyedül Marco Andretti számít szabad prédának.

A 31 éves amerikait a RACER szerint egy másik IndyCar-gárda is megkörnyékezte, az ajánlat elfogadása pedig azt is jelentené, hogy Marco 2006 óta tartó főkategóriás karrierje – sőt, már a 2005-ös Indy Pro Series szezon – óta először versenyezhetne olyan csapatnál, amelyet nem az édesapja irányít. Sokak szerint a harmadik generációs Andrettinek már régen távoznia kellett volna a családi fészekből és akkor talán eredményesebb pályafutása is lehetett volna – 12 szezon alatt mindössze kétszer tudott nyerni, utoljára 2011-ben -, de a szaklap szerint most sem valószínű, hogy meglépi a váltást és várhatóan hosszabbít az AA-vel.

Abban az esetben, ha a McLaren 2019-es csatlakozása nem valósul meg, az ‘Andretti Junior Team’ pontosan az lehet, amit a neve is sugall: egy utánpótlásgárda, ahonnan az arra érdemes versenyzők felléphetnek a nagy csapathoz.

Fiatal tehetségekből ugyanis nincs hiány az AA-háza táján, elég csak az IndyCar első számú nevelősorozatának, az Indy Lightsnak összetett tabellájára ránézni, amelynek első két helyét Andrettiék pilótái, Pato O’Ward és Colton Herta foglalják el.

 

 

képek: IndyCar