Útban az IndyCar következő aranykora felé -

A kilencvenes évek közepén bekövetkezett szakadás óta az amerikai open-wheel versenyzés megjárta a pokol legmélyebb bugyrait is. Mostanra viszont úgy tűnik, az IndyCar nem csak kezd kilábalni a gödörből, de nyílegyenesen masíroz másodvirágzása felé.

Alig három évtizeddel ezelőtt a CART által felügyelt IndyCar World Series még világhódító terveket szövögetett. A bajnokság nem csak a rajongók körében örvendett meredeken felfelé ívelő népszerűségnek, de a bolygó szinte valamennyi szegletéből származó versenyzők, csapatok és szponzorok érdeklődését is élénken vonzotta.

Nem csoda tehát, hogy a CART szériájára a helyi konkurencia, a NASCAR mellett a sportágat globálisan uraló Forma-1 is egyre komolyabb riválisként tekintett.

Az Indianapolis Motor Speedway akkori elnöke, Tony George azonban 1996-ban útjára indította saját bajnokságát, az Indy 500 köré felhúzott Indy Racing League-et, ami végül alapjaiban pecsételte meg a CART sorsát. Ennek következtében pedig a „hol tartana ma az amerikai nyitott karosszériás autóversenyzés a szakadás nélkül” a sportág legnagyobb filozófiai kérdéskörévé vált.

A CART csődje után, 2004-ben létrejött Champ Car World Series és az IRL 2008-ban végül újra egyesült – pontosabban fogalmazva az IRL bekebelezte a CCWS-t – és létrejött a mai IndyCar Series. Ennek pontosan tíz éve, amely idő leforgása alatt legalább annyiszor adták már fel a szériára az utolsó kenetet, mint az azt megelőző, tizenkét esztendőt felölelt „kétligás” korszakban.

Tony George ment, majd érkezett a széria élére Randy Bernard, akit 2012-ben az egykori ATP-vezér Mark Miles váltott.

A fickót a tenisz világában szimpla zseninek könyvelték el, amit hallva a szakadék szélén való egyensúlyozásban megfáradt IndyCar-rajongók azonnali pozitív változásokat vártak el tőle.

A dolgok azonban nem így mennek, Miles pedig annak rendje és módja szerint eddigi regnálása idején több hideget kapott, mint meleget. Miért? Mert a negatív hangok mindig a legerőteljesebbek.

Persze voltak látványos fiaskók, gondoljunk csak a naptárból kiesett versenyhelyszínekre, a csapatokat érintő szponzorációs nehézségekre, a három évet megélt Chevrolet és Honda aero kit háború alatt – különösen utóbbi gyártótól származott – hisztirohamokra, vagy éppen az újra és újra fellángoló, ámde mindeddig kudarcba fulladt nemzetközi futamok iránti igyekezetre.

Bár ezek egy része nem róható fel kizárólagosan Miles-nak, pozíciójából fakadóan viszont a pesszimista hangok mind őt találták meg.

A vezérigazgatót azonban kemény fából faragták és a támadások közepette nem csak, hogy megtalálta a hangot az IndyCar közismerten önfejű csapattulajdonosaival, de a háttérben folyamatosan, fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a széria újra felvirágzásnak induljon.

Az elmúlt cirka négy év során a szponzorációs szempontból máig kulcsfontosságú televíziós nézettség tekintetében növekedési tendenciát mutatott, Miles elmondása szerint kereken 38%-ot 2013 és 2017 között.Oké, továbbra sem nézik millió számra a versenyeket, de a kis lépések is fontos jelentőséggel bírnak, pláne, hogy ezzel párhuzamosan az amerikai úgynevezett ‘major’ sportágak – köztük a NASCAR – pontosan a rohamosan csökkenő nézőszám miatt pánikol.

Emellett a digitális platformokon is kiemelkedő növekedés figyelhető meg, ami a mai modern világban szintén nem elhanyagolható tény.

Az IndyCar 2018-as szezonnyitó, St. Petersburgi versenye 11%-kal jobb tévés rátát hozott az előző évihez képest, aminek kapcsán egyedül az volt a szomorú, hogy az amerikai ABC – amely csatorna szerencsére a széria jövőre életbe lépő új médiacsomagjának már nem fogja a részét képezni – hozta jól megszokott formáját és a pályán lezajlott akcióknak csak a töredékét mutatták meg.

Holott eseményekből bőven akadt, elég csak arra gondolni, hogy szám szerint 366 előzést hajtottak végre a fiúk az ekkor debütált, vadonatúj univerzális aero kittel felvértezett Dallara IR-12 kasznikat terelgetve.

Az IndyCar által tervezett, majd a Dallara által legyártott UAK-18 révén a mezőny nem csak ismét egységessé vált, de az autók vezetése is valódi kihívás lett még a legprofibb versenyzők számára is, ahogyan azt St. Pete-en láthattuk is.

A megújulás a mezőny összetételét tekintve is megfigyelhető, elég csak arra rámutatni, hogy az idei szezon első futamán három új belépő csapat is tiszteletét tette – ebből a Carlin fennállása első IndyCar viadalát teljesítette itt -, a kormánykerekek mögött pedig hét újonc pilótának szurkolhattunk.

Megélhetés szempontjából viszont a legfontosabb, hogy régen bukkant fel annyi új szponzor a csapatok mögött, mint amennyit csak az elmúlt hetekben bejelentettek.

Növekvő nézettség, új arcok, megújult autók, késhegyre menő, egyben megjósolhatatlan küzdelmek a pályán, mindez kiegészülve vadiúj partnercégekkel, akik fantáziát látnak a szériában.

Tennivalóból azonban még bőven akad a szériának. Sőt, az igazi munka csak most vár rájuk.

A Verizon 2018 végi távozása miatt az IndyCarnak új főszponzorra van szüksége, aminek kapcsán Miles az Autoweeknek adott, legfrissebb nyilatkozatában elárulta, hogy több vállalattal is kapcsolatban állnak, de konkrét neveket egyelőre nem mondott.

„Számos cég mutat érdeklődést arra, hogy tárgyalásokat folytasson velünk a főszponzorációról. Néhány közülük nemzetközi, USA-n kívüli székhellyel, de mindannyian folytatnak üzleti tevékenységet az Egyesült Államokban. Annyit mondhatok, hogy legalább három nagy és fontos nemzetközi vállalat képezi a megbeszélések részét. Egy cég sem fog jelentős mértékben invesztálni a szponzorációnkba ha nincs nagymértékű üzleti jelenlétük az Államokban. Nem az a lényeg, hogy hol van a főhadiszállásuk, hanem az, hogy hol tevékenykednek.”

Bár az IndyCar univerzális aero kitjének tervezésekor a rajongók és a versenyzők kérésére a retró külsőbe ágyazott modern technológiát tartották szem előtt, Miles azonban maga a széria kapcsán leszögezte, hogy nem kívánnak a múltba visszatekinteni, csakis a jövőt tartják szem előtt.

„Határozottan tetszik, ahol tartunk. Soha nem leszünk elégedettek, de nagyszerű, pozitív kilátások figyelhetőek meg a paddockban, a rajongóink és a remek szezon előtti tudósítás terén a média részéről, szóval igazán jó l érezzük magunkat ott, ahol most vagyunk. […] Ez már a hatodik évem volt a St. Pete-i paddockban és azt tapasztaltam, hogy eleinte a sportág hajlamos volt arra, hogy visszafelé tekintsen. Egy dolog ünnepelni a bajnokainkat és a történelem során elért fantasztikus eredményeinket, de az már más tészta, ha leragadunk és folyton csak a visszapillantó tükröt bámuljuk. Most már úgy érzem, hogy minden a várakozásról és növekedésről szól, ami igazán tetszik.”

Mint valamennyi IndyCar szezonnak, a 2018-asnak is az Indianapolis 500 lesz a csúcseseménye. Idén viszont ez a verseny is mondhatni egy új dimenzióba lép, legalábbis az elmúlt évekhez viszonyítva.

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy a tradicionális harminchárom fős mezőny létszámánál több nevezés érkezett – egészen pontosan harmincnégy. Akkor a saját csapatával, a rendkívül kis költségvetésű Lazier Partners Racinggel próbálkozott Buddy Lazier lett végül az, aki nem tudta beverekedni magát a rajtrácsra.

Az elmúlt években már a harminchárom autó összekaparása is nehézkés volt, aminek nagy szerepe volt abban, hogy a klasszikus Bump Dayt 2014-ben eltörölték, helyette pedig bevezették a kétnapos kvalifikációs procedúrát és a külön pontozást.

Idén azonban az univerzális aero kitnek és a némiképp csökkent költségeknek hála akár az is előfordulhat, hogy harmincöt, vagy akár harminchat nevező is lesz a nagy versenyre, amelyre egyébiránt már most bejelentkezett egy vadonatúj csapat, az RLL Racinggel közösen induló, többszörös IMSA bajnok és Le Mans-i kategóriagyőztes Scuderia Corsa révén.

Az IndyCar jelenlegi két motorszállítója, a Honda és a Chevrolet már megerősítette, hogy szükség esetén hajlandóak a korábban tervezett erőforrás-számnál többet is rendelkezésre bocsátani.

A várható nagyobb autószám miatt az utóbbi hetekben egyre-másra lehetett hallani olyan véleményeket a szériához közel álló forrásokból, hogy az IndyCarnak meg kellene fontolnia, hogy szakítson a harminchárom autós rajtrács hagyományával és engedjen inkább minden nevezőt elrajtolni a versenyen.

Ezt főként a szponzorációval indokolták, mondván egyetlen csapat és legfőképpen szponzor sem szeretné, ha pont az ő autójuk vérezne el a kvalifikáción. Egy gép indítása az Indy 500-on nagyjából fél- és egymillió dollár között mozog, de a nagyobb gárdák akár még ennél is többet képesek belefektetni a programba.

„Elmondhatom, hogy nem valami mókás dolog az egyik kiesés szélén álló srácnak lenni” – nyilatkozta az Autosportnak Bobby Rahal, aki 1993-ban, pont regnáló CART-bajnokként bukta el az Indy 500-on való indulást. „Szerintem a kieséses rendszer fontos az 500 számára, mivel az mindig is a történelmének része volt, az , hogy hány ember bukott el és mennyien tudták megcsinálni [a mezőnybe jutást] az utolsó pillanatban. Határozottan fokozza a drámát, szerintem abszolút hozzátartozik az 500 folklórjához. Éveken át a kvalifikáció ugyanolyan dinamikájú sztori vot, mint maga a verseny.”

A Honda Performance Developement vezére, Art St. Cyr szintén nem támogatja, hogy minden nevezőt engedjenek indulni, ezáltal megnövelve az 500 rajtrácsát.

„A harminchárom autós mezőny az Indy 500 tradícióinak része. Izgalmat hoz a kvalifikációba, végül is ez a világ legnagyobb versenye. Stresszessé teszi és kemény munkát igényel, hogy ténylegesen bejuss a versenybe.”

Maga Miles is a kieséses kvalifikációt preferálja.

„Tetszik nekem, mert ez egy újabb lehetőség a rajongók számára arra, hogy az autókra és a versenyzőkre fókuszáljanak, akik az IndyCar szerves részét képezik. Nagyon izgalmas, amikor próbálkoznak a mezőnybe bejutással. [Az Indy 500] mindig is költséges volt, kérdezzék meg Roger Penske-t 1995-ről” – utalt a vezérigazgató a huszonhárom évvel ezelőtti 500-ra, amelyen a Kapitány csapatának egyetlen autója sem tudta kivívni az indulás jogát.

Hogy egészen pontosan hány autó vág neki a kvalifikációnak, az még a jövő zenéje. Az előjelek azonban biztatóak, mint az Indy 500, mind pedig az IndyCar előtt álló időszak terén.

„El vagyunk ragadtatva, azt hiszem ez színtiszta” – mondta Miles. „Végső soron nem az én véleményem számít, hanem az, amit a csapattulajdonosok, a versenyzők, a televíziós közvetítések, a szponzorok és a rajongók mondanak. Az pedig mind nagyon pozitív. Nem beszélek erről túl sokat, mivel többet jelent, hogy a partnereink mit gondolnak. Mi mindig is arra összpontosítunk, hogy mi lesz a következő lépésünk.”

képek: IndyCar