Komoly hátrányból kezdi meg IndyCar-pályafutását a Carlin

Komoly hátrányból kezdi meg IndyCar-pályafutását a Carlin

A széria vadonatúj csapatának élesben kell bepótolnia egy létfontosságú hiányosságot.

A 2018-as Verizon IndyCar Series szezon hétvégi, St. Petersburgi nyitánya a nagy debütálások versenye lesz.
Amellett, hogy élesben bemutatkozik a bajnokság vadonatúj, univerzális aero kitje, nyolc újonc pilótának és három szintén új csapatnak is szurkolhatunk a floridai utcákon.

Ez utóbbiak közül négy fiatal versenyző, név szerint Jordan King (Ed Carpenter Racing), Robert Wickens (Schmidt Peterson Motorsports), René Binder (Juncos Racing) és Matheus Leist (AJ Foyt Racing) pályafutása során először gördülhet pályára az IndyCarban, ahogyan csapatszinten a mindeddig a nevelősorozatok világában tevékenykedett Carlin is most esik át a tűzkeresztségen.

A debütálás ténye már önmagában véve jelentős nyomást jelenthet, a Carlin szempontjából viszont ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen nekik még egy alapvető hiányossággal is szembe kell nézniük.

A Charlie Kimballal és Max Chiltonnal hadba lépő csapat ugyanis úgy vág neki a Firsetone Grand Prix of St. Petersburgnek, hogy szinte semmiféle tapasztalattal nem rendelkezik a kerékcserék, tankolások terén.

Ennek oka, hogy a gárda által alkalmazott szerelők többsége olyan nevelőkategóriákban edződött, ahol a versenyek alatti, kötelező pitkiállások nem voltak részei a szabályrendszernek. Jelen hátrányukat pedig csak tovább tetézi, hogy a szezon előtti IndyCar tesztek során sem nyílt alkalmuk a gyakorlásra.

„Őszintén szólva, menet közben fogunk tanulni” – nyilatkozta az Autoweeknek a csapat tulajdonosa, Trevor Carlin. „Nem volt elérhető autónk arra, hogy gyakoroljuk a pitkiállásokat. Amikor az első autónk elkészült már mennünk is kellett tesztelni a Homestead-Miami Speedwayre, után visszamentünk a műhelybe, szétszedtük, majd elkezdtük építeni a második gépet, amivel pont a phoenixi tesztre végeztünk. Pitkiállást egyáltalán nem is teljesítettünk.”

A Carlin ahelyett, hogy az amerikai open-wheel csúcsán való bemutatkozásához már IndyCar tapasztalattal rendelkező szerelőket toborzott volna, inkább úgy döntött, zömében azokkal az emberekkel ejti meg a szintlépést, akik az elmúlt három évben már a széria első számú neveldéjében, az Indy Lightsban is szolgálták a gárdát.

„[A szerelőcsapat tagjai közül] senkinek nincs tapasztalata az IndyCarban, néhányan viszont már megfordultak a Forma-1-ben” – folytatta Carlin. „Lépésről lépésre kell haladunk. Nem mi leszünk a leggyorsabb pitcsapat az első versenyen, de garantálom, hogy az utolsó futamra már egálban leszünk bárkivel.”

 

 

kép: IndyCar