Drámák sorozatát és egy vadonatúj győztest hozott a 60. Daytona 500 -

Dale Earnhardt legnagyobb győzelme után húsz évvel újra a 3-as számú autóé lett a dicsőség, miközben Danica Patrick balesettel búcsúzott NASCAR-karrierjétől.

A NASCAR ismét bebizonyította, hogy nála nagyobb történetírót keresve sem találni.

Húsz évvel Dale Earnhardt első és egyetlen Daytona 500 győzelme után, egyben kereken a Megfélemlítő halálának 17. évfordulóján ismét a Richard Childress Racing 3-as számú autója haladt át elsőként a Nagy Amerikai Verseny célvonalán.

A siker mondani sem kell, könnyeket csalt az Earnhardt Sr. ezen szomorú évfordulón különösen emocionális rajongóinak szemébe, a NASCAR szempontjából pedig megvalósult a tökéletes forgatókönyv, amiről borítékolhatóan még hetekig, ha nem hónapokig cikkezni fog az amerikai stock-car versenyzésről tudósító média.

A volán mögött nem más ünnepelhetett, mint magának Richard Childressnek unokája, Austin Dillon, aki azon az ominózus húsz évvel ezelőtti napon, hét esztendősen már ott pózolhatott a Daytona 500 győzelmi ceremóniáján Earnhardt oldalán.

A most 27 éves pilóta az utolsó körben került az élre, miután a Stewart-Haas Racing #10 Fordjával addig vezető pozícióban lévő Aric Almirolát egy nem túl elegáns mozdulattal a falba küldte.

„Most csak szeretnék köszönetet mondani az Úrnak odafent” – nyilatkozta az autójából kiszállva Dillon. „Azt tettem, amit kellett a végén. Utálom, ami a 10-es srácokkal történt, de egyszerűen csak mennem kellett előre és rajta maradtam a gázpedálon, erről szól Daytona. Elképesztő, hogy a 3-as autót visszajuttattuk a Victory Lane-re. Mindezt Dale Earnhardt Sr.-nak ajánlom és az ő rajongóinak. Szeretlek titeket srácok.”

Austin az 1998-as Daytona 500 győzelmi ceremóniáján testvére, Ty, valamint Dale és Taylor Earnhardt társaságában, majd húsz évvel később immár saját jogán

Almirola eközben kétségkívül le volt sújtva.

„Összetört a szívem. Teljesen kivagyok. Azt hittem, meg fogom nyerni a Daytona 500-at.”

Az élete nagy lehetőségét az utolsó pillanatban elbukó pilóta azonban sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem neheztel kollégájára, majd hozzátette, ő volt az, aki a 3-as autó előtt blokkolni kezdett, amire aztán Dillon a saját manőverével válaszolt.

„Fordított esetben én is ugyanúgy cselekedtem volna, mint Austin.”

Ez a mostani Dillon főkategóriás, Monster Energy NASCAR Cup pályafutásának második győzelme lett. Az elsőt tavaly májusban, a charlotte-i Coca Cola 600-on aratta, amely siker akkor egyúttal azt is jelentette, hogy a 3-as gép első alkalommal tért vissza a győzelmi ceremónia színpadára Earnhardt legutolsó, a 2000-es, őszi talladegai versenyen szerzett elsősége óta.

A második helyen egy újabb legendás számú autó, a Richard Childress Racinggel idéntől partnerkapcsolatban álló Richard Petty Motorsports 43-as Chevyje zárt a volán mögött Darrell „Bubba” Wallace Jr.-ral.

A széria mezőnyének egyetlen afro-amerikai versenyzője az utolsó mérföldeken kerék a kerék elleni csatát vívott a 2016-os Daytona 500 győztesével, Denny Hamlinnel. Wallace-nak végül sikerült is megtartania a második helyet, noha a kockás zászló után a falban találta magát.

A futam során igazi csillaghullásnak lehettek a rajongók a szemtanúi.

A 2015-ös Cup bajnok Kyle Busch zsinórban már a harmadik Daytona 500-án volt kénytelen abroncsproblémákkal szembesülni. Kálváriája ezúttal a 29. körben kezdődött egy bal-hátsó defekttel, az emiatti kényszerű pitkiállása révén pedig rögtön körhátrányba is került. Huszonegy körrel később ismét gondjai akadtak ugyanezzel a gumival, aminek a vége ezúttal már egy baleset lett, magával víve Jamie McMurray-t és DJ Kenningtont is.

Az első tömegbaleset, közkedveltebb nevén ‘big one’ az első szakasz végén, a 60. körben történt meg, miután a Team Penske csapatújonca, Ryan Blaney egy rázósabb manőverrel próbálta előzni a Roush Fenway Racinges Ricky Stenhouse Jr.-t. A két Ford összeért ugyan, de végül mindketten folytatni tudták a versenyt.

Mögöttük azonban beindult a láncreakció, aminek következtében Erik Jones, Daniel Suarez Ty Dillon és Jimmie Johnson is korai búcsúra kényszerült. Utóbbi hétszeres bajnok idei daytonai szereplése ezzel hivatalosan is megkapta a „rémálom” pecsétet, lévén a 2018-as programsorozat összes versenyét a 2.5 mérföldes oválon – az all-star Clasht, a Can-Am Duels kvalifikációs futamát és végül magát a Daytona 500-at is – egy összetört autóban fejezte be.

„Szerintem egészen a szakasz végéig nagyszerű verseny folyt a pályán” – mondta Johnson. „Sajnálatos módon azonban nagyon sokan azt hitték, hogy a fekete-fehér kockás zászló jön, nem pedig a [a szakasz végét jelző] zöld-fehér. Szóval az 59. körben megkezdődtek a blokkolások és hasonló dolgok, így kapsz végül egy rakás összetört kocsit. Nem hiszem, hogy mindenki használta az eszét.”

A második big one-ra sem kellett sokáig várni, amely során a Hendrick Motorsports Johnson után egy újabb versenyzőjére vethetett keresztet.

A 101. körben a második helyen haladó, Hendrickék 9-es Chevyjét vezető Chase Elliott hozzáért Brad Keselowski #2 Fordjának hátuljához, majd hatalmas erővel a falnak vágódott. A baleset dominóeffektusa révén véget ért a nap Kevin Harvick, Kasey Kahne és sajnálatos módon a karrierje utolsó NASCAR-futamát teljesítő Danica Patrick számára is.

A Premium Motorsport #7 GoDaddy Chevrolet-jét vezető versenyzőnő addigi teljesítményét nézve reális esélye volt egy igazán jó eredményre, a mindig kiszámíthatatlan Daytona 500 ördöge azonban ismét lecsapott rá.

„Az autó sokkal jobb volt, mint az edzések és a Duel során” – nyilatkozta az incidensben vétlen Patrick. „A csapatfőnököm, Tony Eury Jr. fantasztikus munkát végzett, ahogyan az összes srác a gárdánál. Nemrég, csak egy hónapja hoztuk ezt a programot össze és alapvetően nagy feladat egy autót felkészíteni superspeedwayre úgy, hogy az versenyképes is legyen. Mégis azt éreztem, hogy az egész történet tökéletes volt a GoDaddyvel a gépen. […] Versenyképesek voltunk. Daytona mindig is egy szerencsejáték, alakulhat nagyon jól és borzasztóan is. Egyszerűen csak szomorú vagyok, hogy így ért véget.”

Danica a baleset után máris igyekezett az élet naposabbik oldalára összpontosítani, azon belül is teljes pályafutása utolsó bevetésére, a 102. Indianapolis 500-ra, amelynek az Ed Carpenter Raciggel vág neki.

„Hálás vagyok mindenért és köszönöm a rajongóknak. Még vár rám egy verseny. Igaz, már nem stock-car, de még mindig van hátra egy.”

A Daytona 500 utolsó negyede kvázi nyugalomban telt és az álmosító vonatozás közepette csak néhány merészebb manővert vállalt be a mezőny.

Két körrel a tervezett leintés előtt azonban egy újabb, szám szerint a harmadik big one tüzelte fel a nézőket.

A tavalyi győztes Kurt Busch a második helyen állt, amikor elvesztette uralmát az autója hátulja felett és megpördült.

A Stewart-Haas Racing 41-es Fordját kissé érintette Ryan Blaney, de végül képes volt elkerülni az ütközést.

Mögötte azonban már nem alakultak ilyen rózsásan a dolgok és többek között Ryan Newman, a pole-os Alex Bowman, Matt DiBenedetto, Ricky Stenhouse Jr. és a regnáló bajnok Martin Truex Jr. is megtörte munkaeszközét.

Szerencsére a korábbiakhoz hasonlóan ez a karambol sem járt szemlyi sérüléssel, a versenyt azonban a NASCAR szabályai szerint – a befutót zöld zászló alatt kell megejteni – sárga jelzés lépett érvénybe addig, amíg a törmelékeket eltakarították a pályáról és megkezdődhetett a kétkörös extra overtime szakasz.

Ekkor már mindössze tíz autó volt körön belül, a heves helyezkedések ellenére pedig sikerült baleset nélkül eljutni az utolsó 2.5 mérföldet jelző fehér zászlóig.

A győzelmet, mint fentebb már szóba került, Austin Dillon szerezte meg, amely eredményt azonban biztosra vehető, hogy legalább annyian fogják támadni az Almirola-eset miatt (még ha maga Aric nem is hibáztatta), mint amennyien – főként az Earnhardt-kapcsolat okán – ünneplik.

A másodikként célba ért Darrell Wallace Jr. és a harmadikként leintett Denny Hamlin mögött a top 5-öt Joey Logano,valamint Chris Buescher tette teljessé.

A Daytona 500 immár elmondhatja magáról, hogy az elmúlt kilenc évben kilenc különböző pilóta látogathatott a Victory Lane-en, ebből Dillon révén zsinórban a negyedik olyan győztest koronázták, aki életében először tudott nyerni ezen a versenyen.

Az idei felvonás 2016 és 2017 után, megszakítás nélkül harmadjára is az utolsó körben történt pozícióváltással dőlt el.

Dillon ráadásul, akárcsak tavaly Kurt Busch, mindössze egyetlen kört töltött az első helyen – a legutolsót.

A verseny nem hozott olyan szoros befutót, mint a NASCAR nemzeti másodosztály, az Xfinity Series előző napi PowerShares QQQ 300-a, amelyen az első két helyezett közti különbséget az ezredmásodpercig számoló időmérő rendszer csak 0.000-val tudta jelölni. A versenybírák csak úgy tudták megállapítani a győztes – aki végül Tyler Reddick lett Elliott Sadlerrel szemben – kilétét, hogy kikockázták a célfotót. A NASCAR egy nappal később végül közzétette, hogy későbbi számításaik szerint a két autó között mindössze 0.0004 másodperc volt a differencia. Ha ezt a számot a szervezet hitelesíteni tudja, akkor a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülhetnek, mint a valaha volt legszorosabb befutó. A jelenleg érvényben lévő rekordot az Indy Pro Sereis (Indy Lights) 2007-es chicagolandi futamán produkálták 0.0005 mp-cel.

A Daytona 500-at Dillon 0.260 másodperc előnnyel nyerte meg Wallace-hoz képest.

A teljes távot tekintve huszonnégyszer változott a vezető pozícióban lévő személye, tizennégy versenyző között.

Az Earnhardt halálát követően tapasztalt, a 3-as szám körüli különös összefüggések rajongói számára pedig egy extra adalék: az utolsó három kört tekintve háromszor állt be változás az élen, három pilóta által.

Végezetül pedig még egy érdekes statisztika: a hetedikként leintett Blaney összesen 118 körön át haladt az élen.

Ezzel a legtöbb időt töltötte vezető pozícióban 1992 óta, amikor is Davey Allison 127 körön át tudott az első helyen haladni. A néhai legenda azonban ebben az évben meg is tudta nyerni a viadalt.