Hasznaltlaptop.eu - Használt, minőségi, felújított laptopok, PC-k kedvező áron

Az IndyCar szélvédője átment az első vizsgán (+ képek és egy szédületes videó)

Az IndyCar szélvédője átment az első vizsgán (+ képek és egy szédületes videó)

Pozitívan zárult a széria új fejvédő eszközének debütáló, éles tesztje.

Február 8-án rendezték az IndyCar szezon előtti, újoncok számára előírt ováltesztjét az arizonai ISM Racewayen. A fő érdeklődés azonban nem a fiatalok körözését övezte, hanem a széria vadonatúj szélvédőjét, amely ekkor először hajtott pályára valós körülmények között.

A PPG által szabadalmaztatott, fokozottan fényáteresztő Opticor anyagból készült, alapzatával együtt összesen kilenc kilogramm súlyú, 1,016 cm szélességű prototípust elsőként Scott Dixon próbálhatta ki a 9-es számú, univerzális aero kittel felvértezett Dallara-Hondájára szerelve.

Az autóra 25 fokos dőlésszögben felszerelt elemet az elmúlt hónapok során már számos tesztnek vetették alá, beleértve átfogó szoftveres, szélcsatornás és a Dallara saját szimulátorában végrehajtott elemzéseket is. A legoptimálisabb képet azonban kétségkívül éles körülmények között kaphatták, a visszajelzésekhez pedig nem is találhattak volna jobb embert a Chip Ganassi Racing négyszeres bajnokánál.

Az ISM Raceway 1.022 mérföldes oválján lebonyolított teszt fő célja az volt, hogy megállapítsák, miként viselkedik a szélvédő különböző látási viszonyok közepette.

Ennek megfelelően Dixon összesen háromszor hajtott pályára, először nappali, majd szürkületi, végül pedig villanyfényes körülmények között.

„A legkeményebb valószínűleg a teszt első része volt, amikor extrém mértékű napfényből hajtottunk a sötétebb terület felé az 1-es és 2-es kanyarokban” – nyilatkozta a nap végén az új-zélandi. „Egy kicsit más átnézni valamin, ami ennyire vastag. Azt hittem, hogy jobban fog torzítani, de végül szó sem volt erről, semmi probléma nem adódott a visszatükröződéssel. Mind közül az éjszakai volt a legkönnyebb, egyáltalán nem volt semmilyen átmenet a látóteret illetően. Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy lesz-e valamilyen probléma a fényvisszaverődés terén, de minden jól ment. Igazán boldog vagyok és elismerésem a Verizon IndyCar Series-nek. […] A legfurcsább az volt, hogy mennyire csendes, semmi zörej, az autó nagyon simán ment, mintha egy luxusgépet vezetnék.”

sh3.JPG

A szimulátoros tesztek tapasztalatai révén a szélvédő már több módosításon is átesett, beleértve többek között az oldalsó rész kiterjesztését. A korábbi verzió még jóval rövidebb volt, ami zavarta a perifériás látást, különösen amikor közel mentek a pálya falához.

„Néhány srác számára a szimulátorban problémát jelentett” – magyarázta Dixon. „Amikor közel próbálsz menni a falhoz, nem igazán érzed mennyire széles is az autó, vagy épp, hogy hol vagy. Ennek hatására oldalt megtoldották, ami előzetesen úgy tűnik, megoldotta ezt a gondot. Ha ilyen mennyiségű üvegen, vagy anyagon nézel keresztül, akkor kell egy kis idő a szemednek, hogy hozzászokjon.”

A 37 éves versenyző azonban egy olyan jelenségre is felhívta a figyelmet, ami open-wheel autók esetében szélvédő nélkül eddig nem volt jellemző.

„Szükségünk lesz valamilyen hűtésre, mivel nincs légmozgás az autóban, ezért nagyon meleg van a cockpitben. Ezt már előre sejtettük, de egyelőre nem ezzel akarunk foglalkozni. Határozottan vannak még olyan dolgok, amiken javítani kell, de az IndyCar remek munkát végzett.”

A szélvédő elsődleges funkciója az autók felé repülő törmelékek elterelése, amivel a széria reményei szerint csökkenhet az olyan, súlyos következményekkel járó balesetek valószínűsége, mint amilyen Justin Wilson életét is követelte a 2015-ös, poconói versenyen.

Teljes egészében nem szűnik meg a veszély, mivel a pilóta feje feletti részt továbbra sem védi semmi, de az elülső irányból – ahonnan a leggyakoribbak a levegőben száguldó darabkák – érkező fenyegetést nagy részben kivédheti, ami máris jelentős előrelépés lenne a biztonság terén.

„A folyamat három lépcsőfokból állt és ha ezek közül bármelyik is nem megfelelően működött volna, akkor valószínűleg azonnal leállítjuk a tesztet” – nyilatkozta az IndyCar versenyzésért és operatív tevékenységért felelős elnöke, Jay Frye. „Képesek voltunk mind a három szakaszt, a nappalit, a szürkületit és a sötétben rendezettet is teljesíteni, tehát igazán jó napunk volt. Volt pár dolog, amikből tanulhattunk és nagy segítséget fog jelenti a továbbiakban. Nem optikai szempontokról van szó, hanem például az autóhoz való rögzítéséről és ilyesmik. Még mindig hosszú utat kell megtennünk, de a mai nap hatalmas jelentőségű volt, mivel kizárólag a vizualitásról szólt. Kipróbáltuk szimulátorban, szélcsatornában, de az teljesen más, ha valódi versenyautón van fent és egy igazi pilóta ad visszajelzéseket. Scott pedig nyilvánvalóan az egyik legjobb, tehát nagyszerű volt hallgatni az ő benyomásait.”

Dixon a teszt befejeztével arról is szót ejtett, hogy a szélvédő pontos értékeléséhez nélkülözhetetlenek lesznek az utcai és épített pályán végrehajtandó tesztek.

„A szimulátoros teszteken azt láttuk, hogy a szűk utcai pályákon több probléma adódik majd, mivel nagyon közel vannak a dolgok, a roadok viszont nyitottabbak” – folytatta Frye. „Ugyanakkor ez csak szimulátor volt, az igazi választ hamarosan megkapjuk. Ez lesz valószínűleg a következő lépés: épített, vagy utcai pályás tesztek.”

Az IndyCar biztonságért és mérnöki feladatokért felelős igazgatója, Jeff Horton a széria orvosi konzultánsával, dr. Terry Trammellel együtt a kezdetektől fogva aktívan kiveszi a részét a fejvédő eszköz kifejlesztéséből. A szakember természetes az ISM Racewayen is tiszteletét tette, hogy testközelből kövesse végig a szélvédő első, éles köreit.

Horton összességében elégedetten konstatálta a látottakat, hozzátéve, hogy a hűtéssel kapcsolatos problémákkal már eleve számoltak és a cockpit módosításának kérdése már folyamatban lévő téma.

„Scott végig érzékelte, hogy a szélvédő ott van előtte, de azt is megmondta, hogy ha még több kört tett volna meg, akkor teljesen hozzászokott volna. Nagyon izgatott volt, elmondása szerint az eszköz nem befolyásolja az autó eddigi működését, tehát kijavítunk néhány dolgot és folytatjuk.”

A tesztidőszak következő lépéseként az IndyCar további versenyzőket is bevonna annak érdekében, hogy minél szélesebb körű visszajelzéseket kapjanak.

Az, hogy az eszköz mikor kerül éles bevetésre és a csapatok számára mennyibe fog fájni anyagi szempontból csak akkor kerül meghatározásra, ha a végleges verzió elkészül.

„Az Opticor egy új anyag” – folytatta Horton. „Hasonló ahhoz a polikarbonáthoz, amit az F-16-osok fülkéjénél használnak. Könnyebb, erősebb és egy kicsit könnyebb használni. A PPG száz százalékban mellettünk áll. Ez a szélvédő most még egy alapdarab, van többféle bevonatuk és különböző termékük, amiket használhatunk a fényvisszaverődés kapcsán. Most tehát az ő tudásukkal együtt a jéghegy csúcsán állunk, innentől már könnyen javíthatunk bármin, amin csak szükség van.”

 

sh9.JPG

sh5.JPG

sh6.JPG

sh8.JPG

sh7.JPG

sh2.JPG

sh3.JPG

sh4.JPG

 

 

képek: IndyCar