Elérzékenyült első IndyCar tesztjén a Carlin-vezér

Először gördülhettek pályára a széria vadonatúj csapatának autói.
Több, mint két évnyi készülődés után idén végre megejtheti debütálását az amerikai open-wheel szakág csúcsán az európai nevelőszériákból, 2015 óta pedig már az IndyCar elsőszámú nevelősorozatából, az Indy Lights-ból is ismert Carlin.
A nagy volumenű projekt január 22-én, hétfőn egy újabb mérföldkőhöz érkezett el, amikor is fennállásuk legelső IndyCar tesztjét teljesíthették a Homestead-Miami Speedway road vonalvezetésén.
Az ötórás munkából a gárda mindkét versenyzője, Max Chilton és Charlie Kimball egyaránt kivette a részét, az eredmények pedig minden várakozást felülmúltak.
„Őszintén szólva izgatott voltam” – nyilatkozta a Motorsportnak a csapat tulajdonosa, Trevor Carlin. „Igazán megindító volt látni, amint az autó első alkalommal végighajt a pitlane-en. Azután pedig önerőből vissza is tért oda, ami nagyszerű! Hogy brutálisan őszinte legyek, a srácok a csapatnál fantasztikus munkát végeztek, olyan volt, mintha már évek óta mennénk ezekkel a gépekkel. Sok mindent kell még tanulnunk,de nagyon hálás vagyok, hogy [az első nap] ennyire simán ment.”
A szakember elárulta, hogy a legénység szinte teljesnek mondható, és a csapatnák már csak egy adatelemző mérnökre van égető szüksége.
Chilton versenymérnöke az AJ Foyt Racingtől átigazolt Daniele Cucchiarroni lesz, míg Kimball „hajójának kormányosa” a Carlint már 2007 óta szolgáló, több európai nevelősorozatban, valamint az F1-ben, legutóbb pedig már az Indy Lightsban is megfordult Matt Greasley lesz.
That new @IndyCar aerokit….��� pic.twitter.com/5eK6SqGhs4
— Carlin (@CarlinRacing) January 22, 2018
Carlin a Chevrolet erőforrást is csak méltatni tudta.
„Fantasztikusak voltak, tökéletesek. Szerdán indítottuk be őket először és minden a tervek szerint ment. Számos új, a Cosworth-től kapott szoftvert kellett programozni, de a srácaink probléma nélkül megoldották, az Ilmor embereinek már csak be kellett üzemelniük. Szóval, száz százalékosan örülünk a szolgálataiknak, hibátlanok, tényleg.”
A csapat egyelőre csak egyetlen autóval képviseltette magát a HMS 2.3 mérföld hosszú, 11 kanyarból álló roadján, Carlin elmondása szerint azonban a második aero kit csomagot már a múlt hét végén leszállították számukra, így semmi akadálya annak, hogy az IndyCar februári, az ISM Raceway oválján rendezendő nyílt teszten már teljes flottájukkal képviseljék magukat.
Azt viszont, hogy az Indianapolis 500 erejéig egy harmadik autót is bevessenek, Carlin teljesen cáfolta.
„Már két komoly érdeklődő is akadt ez ügyben, de őszintén szólva nem lenne helyénvaló számunkra, hogy ezt idén meglépjük. Most csak örülök annak, hogy azt csinálhatjuk, amit és versenyezhetünk. Ez már anélkül is elég nagy lépés, hogy megpróbálnánk megfeszíteni magunkat három autóval.”
Chilton és Kimball összesen nagyjából kilencven kört tett meg.
„Elég unalmas volt a tél, úgyhogy igazán izgalmas végre visszatérni a pályára” – nyilatkozta a brit, aki az 59-es számú gépet vezetheti majd az idei szezonban. „Eltöltöttem pár órát kint és egyáltalán nem adódott közben semmilyen gond az autóval, ami elképesztő, figyelembe véve, hogy a Carlin még sosem versenyzett az IndyCarban.”
A 23-as masina gazdája, Kimball szintén maximálisan elégedett volt.
„A Chevy tökéletes motort hozott nekünk, amivel képesek voltunk egy rakás kört megtenni, hogy érezzük az autót. A kemény munka holnap kezdődik, de jó autónk van és most már egy remek alapunk is.”
A keddi napot Homesteaden teljes egészében Kimball töltheti el az autóban, a szerda-csütörtöki, immár a Sebring International Racewayen lebonyolítandó teszteket pedig már Chilton tudhatja magáénak.
kép: Carlin

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough