Fittipaldi az IndyCarban folytathatja
Újabb név iratkozott fel a szériába való átigazolást fontolgató versenyzők listájára.
A legfrissebb jelölt nem más, mint a kétszeres Forma 1-es világbajnok és szintén kétszeres Indy 500 győztes Emerson Fittipaldi unokája Pietro Fittipaldi.
A 21 éves pilóta tavaly megnyerte a World Series Formula V8 3.5 legutolsó szezonjának bajnoki címét, az eredeti tervei szerint pedig a folytatást az F2-ben képzelte el.
A crash.net-nek adott legutóbbi nyilatkozatában azonban már úgy fogalmazott, hogy az F1 előszobájába történő fellépésnél momentán valószínűbb egy Super Formulában való bemutatkozás, vagy épp az Egyesült Államokba való áttelepülés.
„A 2018-as terveim a következő egy-két héten belül összeállhatnak” – nyilatkozta Fittipaldi. „Nem vagyok biztos abban, hogy ez az F2 lesz. Van néhány nyitott lehetőség a Super Formulában, sőt, még az IndyCarban is, úgyhogy meglátjuk.”
Esetleges forgatókönyvként az IndyCaron kívül felmerülhet annak első számú nevelősorozata, az Indy Lights is, a brazil nemzetiségű, ámde a floridai Miamiban született versenyző azonban azt sem tartja kizártnak, hogy az előttünk álló szezonban mindkét bajnokságban felbukkanjon.
„Van egy pár opcióm. A Telmex programjának részese vagyok, tehát ők döntik el azt, hogy hol fogok versenyezni.”
Fittipaldi számára nem ismeretlenek az amerikai pályák, lévén karrierjét 2011-ben a NASCAR egyik regionális, rövidpályás szériájában, a Whelen All-American Seriesben kezdte meg, ahol rögtön első nekifutásra meg is szerezte a bajnoki címet.
A kategóriában egy évvel később nem tudta megvédeni a titulusát és csak az ötödik helyig jutott. 2013-ban Európába helyezte át a székhelyét és a brit Formula Renault-ban folytatta pályafutását, ahol 2014-ben bajnok is lett.
Fittipaldi az elmúlt esztendőkben több nevelősorozatban is kipróbálta magát, 2017-ben pedig – ahogyan fentebb már említésre került – az első helyen zárta a WS Formula V8 3.5 történetének legutolsó idényét.
Az ifjonc azóta sem tétlenkedett: tavaly novemberben kipróbálhatta a Porsche LMP1-es autóját, január 14-én pedig a második helyen zárt a Formula E marokkói újonctesztjén.
Az IndyCar 2018-as mezőnyét tekintve már csak egyetlen teljes szezonos hely kiadó. A Dale Coyne Racing szóban forgó, 19-es Dallara-Hondjára több versenyző is esélyes, a legutóbbi hírek szerint a lista élén a szériában tavaly Sonomán, még az RLL Racinggel bemutatkozott kanadai Zachary Claman DeMelo foglal helyet. Ezzel párhuzamosan azonban a Honda is keményen lobbizik azért, hogy Jack Hawksworth-t újra a szériában tudhassa.
A részidős autók terén továbbra is több, potenciálisan üres hely várhat még gazdára. A tervek szerint a két géppel készülő Dreyer & Reinbold Racing mellett a Schmidt Peterson Motorsports és az idén teljes szezonban bemutatkozó Harding Racing is egyaránt fontolgat extra nevezést legalább az Indianapolis 500-ra.
Az idei IndyCar szezonban két teljes szezonos brazil pilótát üdvözölhetünk az AJ Foyt Racing duóját kitevő veterán Tony Kanaan és az újonc Matheus Leist személyében, míg Helio Castroneves már csak a két indianapolisi futamra (Indy GP, Indy 500) tér vissza a mezőnybe a Team Penske negyedik autójával.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough