Az ISM Racewayen debütálhat az IndyCar szélvédője


Ha minden a várakozások szerint alakul, akkor két hónapon belül már tényleg megpillanthatjuk a széria vadonatúj fejvédő eszközét.

Az IndyCar rendületlenül dolgozik azon, hogy megvalósítsa a legfrissebb, a versenyzők biztonságát tovább növelő innovációját.

Az eredeti elképzelés szerint a cockpit védelmét szolgáló, a vadászrepülőgépek szélvédőinek alapján készülő elem első, valós autóval zajló tesztjére már idén sor került volna.

A széria mostani tájékoztatása szerint azonban változás állt be az előzetes időtervben annak érdekében, hogy egy még fejlettebb verziót küldhessenek pályára.

Jelen állás szerint a szélvédővel felvértezett autó az IndyCar februári, az ISM Raceway (korábbi nevén Phoenix International Raceway) egymérföldes trioválján rendezendő nyílt teszten debütálhat.

Az eszköz felhelyezése minimális módosításokat igényel a 2018-tól használatban lévő, univerzális aero kittel felvértezett Dallara IR-12 (DW12) kasznin.



„Számos szimuláción és szélcsatornás teszten, modellezésen túl vagyunk, de ténylegesen még nem tettük rá az autóra” – nyilatkozta a Motorsportnak az IndyCar versenyzésért és operatív tevékenységért felelős elnöke, Jay Frye. „Statikusan ugyan már ráhelyeztük, de sebesség mellett, versenypályán még nem teszteltük, szóval most szorgosan dolgozunk azon, hogy a nyílt teszten pályára küldhessük. Jó lesz, az emberek láthatják majd az esztétikáját, a teljesítményét, milyen előnye van, vagy teljesítmény tekintetében mit tesz az autóval.”

Az IndyCar korábban megvizsgálta a Forma 1-ben jövőre bemutatkozó halo lehetőségét is, de ezt végül elvetették, mivel a döntött oválokon akadályozná a versenyzők látását.

Így esett a választás végül egy, a vadászgépek pilótafülkéje által inspirált, szélvédőszerű eszközre. A hírek szerint több verziót is terveztek már, amelyeket a szériában szereplő csapatoknak és versenyzőknek egyaránt megmutattak, mostanra pedig olybá tűnik, hogy végre közel járnak a végleges verzióhoz.

„Azt kell, hogy mondjam, képesek voltunk mindenhez és mindenkihez alkalmazkodni” – mondta Andrea Toso, a Dallara – amely nem csak a kasznit prezentálja, de az univerzális aero kit gyártásáért is felel – kutatásért és fejlesztésért felelős embere, egyben a cég amerikai üzleti részlegének vezetője. „Először is, az autón nincs halo. Úgy tudom, az IndyCar hamarosan tesztelni fog valamiféle szélvédőt, amely a katonai repülők, mint az F-16-os vadászgép cockpitjéből ered. Az IndyCar végezni fog roncsolásos vizsgálatot és módosításokat is eszközölnek majd a már meglévő monocoque-on egy szerkezeti kerettel, annak érdekében, hogy a szélvédőt a helyén tartsák.”

 

 



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy