HIVATALOS: Az IndyCar nem tér vissza Mexikóba

A széria bejelentette, hogy a 2018-as versenynaptár a várakozásokkal ellentétben mégsem bővül a közép-amerikai országgal.
Az IndyCar már évek óta dolgozik azon, hogy a menetrendet Egyesült Államokon kívüli helyszínekkel turbózza fel.
A legkomolyabb jelöltnek a CART/Champ Car érákban nagy népszerűségnek örvendett Mexikó számított, az elmúlt hónapokban pedig már olybá tűnt, hogy a várva-várt visszatérés 2018-ban ténylegesen megvalósulhat.
Az október közepén kiadott naptárban ugyan még nem szerepelt az ország, a széria anyacégének, a Hulman & Companynek vezérigazgatója, Mark Miles azonban igyekezett leszögezni, hogy folyamatosan zajlanak a tárgyalások és a jövő évi mexikói visszatérés továbbra is az asztalon van.
Ennek valószínűségét a bennfentesek még a múlt hónap végén is 99%-ra tették, ezzel egyidejűleg pedig kvázi tényként kezelték, hogy a mezőnyt vendégül látó pálya a mexikóvárosi Autodromo Hermanos Rodriguez lesz, dátumául pedig a WEC távozása révén üresen maradt augusztus első hétvégéje szolgál majd.
A hiányzó 1%-ot csak egy teljes szezonos mexikói versenyző hiánya jelentette, de erre a pozícióra is megvolt már a legvalószínűbb jelölt a Dale Coyne Racingnél 2017-ben nyolc futamot teljesített Esteban Gutierrez képében.
Mostanra azonban pont került a történet végére, csak éppen nem úgy, ahogyan azt a rajongók várták.
November 30-án ugyanis kiderült, hogy mégsem fog az IndyCar jövőre ellátogatni Mexikóba.
A hírt elsőként a Sports Business Daily szellőztette meg, néhány órával később pedig maga a széria hivatalosan meg is erősítette.
„Az IndyCar befektetett abba, hogy összehozzon egy megfelelő megállapodást egy olyan partnerrel, akivel biztosan tető alá hozhatjuk a versenyt” – idézi Miles-t a hivatalos sajtóközlemény. „Nem tartunk ott, hogy véglegesítsük a szerződést a 2018-as Verizon IndyCar Series szezonra és úgy éreztük, hogy tovább már nem halogathatjuk a döntést a csapataink, a gyártók és más érintettekkel szembeni méltányosságból, akiknek időre van szükségük ahhoz, hogy kellőképpen felkészüljenek egy ilyen horderejű eseményre.”
Ennek ellenére nem húzták ki Mexikót a bakancslistájáról és azon fáradoznak, hogy leghamarabb 2019-ben már ténylegesen létrejöjjön a projekt.
„Az IndyCar nagyra értékeli Mexikó gazdag motorsport történelmét és ennek ismét a részesei szeretnénk lenni. Továbbra is dolgozunk azért, hogy a jövőben valósággá tegyünk egy IndyCar versenyt Mexikóvárosban.”
Bár a széria nem nevezte meg a történtek konkrét okát, az SBD szerint azonban köze lehet ahhoz, hogy Gutierreznek még mindig nem sikerült nyélbe ütnie egy szerződést. Ebből adódóan az IndyCar nem tudta garantálni a mexikóiak által elvárt helyi pilóta jelenlétét, tovább pedig már nem húzhatták a verseny feletti döntést.
A bejelentés azt is jelenti, hogy a széria 2018-as menetrendje megmarad 17 állomásosnak, ebből a mezőny hatszor látogat oválpályára, hatszor roadra, míg utcai vonalvezetésen ötször feszülnek egymásnak az autók.
A naptár a detroiti Belle Isle képében egyetlen duplafordulós hétvégét tartalmaz, Mexikó kútba esése révén pedig az elmúlt évekhez hasonlóan a kanadai Torontó lesz az egyetlen, USA-n kívüli helyszín.
kép: IndyCar

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough