Danica Patrick visszatér az Indy 500-ra… aztán végleg befejezi

A világ legismertebb női autóversenyzője könnyek között jelentette be, hogy az idei volt az utolsó teljes szezonja a pályán.
Mintha csak tegnap lett volna, hogy egy alig több, mint másfél méteres wisconsini lány az átlag, amerikai nevelőszériákat nem követő rajongók számára a semmiből feltűnve egy csapásra az Indianapolis 500 legnagyobb szenzációjává vált.
Mindössze 23 évesen, a Rahal Letterman Racing újoncaként, három oválfutammal a háta mögött olyan tempót diktált a veteránokhoz is kegyetlen 2.5 mérföldes oválon, hogy a fél világ felkapta rá a fejét.
Ott, akkor kezdetét vette a Danica-mánia, amivel Patrick legalább annyi ellenséget szerzett magának, mint rajongót, globális márkanév lett és példaképpé válva feltette az autósportot a kislányok sportválasztási térképére is.
Tizenhárom évvel és egy kisiklott NASCAR-karrierrel később pedig Danica vissza fog térni az Indianapolis Motor Speedway-re, hogy ott tegyen pontot a pályafutására, ahol minden elkezdődött.
Patrick elmondása szerint hosszú hónapokba telt, mire teljesen el tudta fogadni, ha tetszik képes volt feldolgozni, hogy a karrierje végére ért.
Amikor azonban realizálta a tényt, hirtelen felötlött a fejében, hogy a hattyúdalához ideálisabb versenyt nem is találhatna az Indianapolis 500-nál. Az ötletét azonnal megosztott az ügynökével és innentől fogva keményen dolgozott azon, hogy megvalósítsák a ‘Danica-duplát’, aminek Indy mellett egy másik ikonikus futam, a NASCAR Cup jövő februári Daytona 500-a is a részét képezi, amelyet egyébiránt hősnőnk 2013-ban a pole-ból kezdhetett meg.
„Körülbelül három héttel ezelőtt egyszer csak eszembe jutott Indy. Ez valamit feltüzelt bennem. Május után azonban végleg végeztem [a versenyzéssel]. Ezt mindenki vésse az eszébe. A tervem az, hogy ott legyek Indy-ben, de azután befejeztem.”
Danica a Rahal Letterman Racing újoncaként (2005/IRL)
A Monster Energy NASCAR Cup szezonzárójaként, egyben bajnokavatójaként funkcionáló, vasárnapi verseny helyszínén, a Homestead-Miami Speedway-en Patrick már tényként kezelte az indulását.
„De még nem végeztem teljesen” – mondta a sírással küszködő Patrick azt követően, hogy megerősítette, a 2017-es szezon egyben az utolsó is számára. „Részt veszek a Daytona 500-on jövőre és az Indy 500-on is. Igazán izgatott vagyok emiatt. Szerintem ez nagyszerű módja lesz annak, hogy lezárjam.”
Danica arról egyelőre nem ejtett szót, hogy mely csapat(ok) színeiben teljesíti utolsó két versenyét, az Associated Press spekulációi szerint azonban nagy eséllyel – legalábbis Indy kapcsán – a Chip Ganassi Racingről lehet szó.
A pletyka kapcsán a USA Today megkérdezte magát a versenyzőnőt is, aki úgy válaszolt:
„Lehetséges. [A CGR-nak] vannak autói.”
Míg Zucker csak annyit reagált: „Vannak opcióink.”
Az AP direkt érdeklődésére Chip Ganassi elismerte, hogy már beszélt Danicával és tetszik neki az ötlet. Az üzleti részen viszont még dolgozni kell.
Egy dolog száz százalékig biztos: Patrick nem fog visszatérni korábbi munkaadóihoz. Michael Andretti leszögezte, valamennyi Indy 500-ra szánt helyük betelt, Bobby Rahal pedig szintén kategorikusan kijelentette, a nagy visszatérésre nem velük fog sor kerülni.
Patrick 2005 és 2011 között összesen hétszer rajtolt el a világ legrégebbi ötszáz mérföldes versenyén, ebből mindössze csak egyszer nem tudott a top tízben végezni. Legjobb eredményét 2009-ben hozta, amikor is a harmadikként ért célba az Andretti Autosport 7-es számú autójával.
>>>>> A Danica-mánia és ami mögötte volt
„Nem gondoltam volna, hogy újra belevágok (az Indy 500-ba). Tényleg nem” – ismerte el Danica. „Egy beszélgetés zajlott köztem és az ügynököm, Alan (Zucker) között. Átrágtuk magunkat rengeteg különböző ötleten, csapatokon, forgatókönyveken, csináljam csak ezeket, vagy csak azokat a versenyeket….Én sodródtam az árral, nem böktem rá egy dologra, nem kérdezősködtem sokat. Azt akartam, hogy a maga természetességében bontakozzon ki és lesz ami lesz. [Zucker] azt mondta, mi lenne, ha Daytonán fejeznénk be. Nem tudom, hogy honnan jött, de akkor elhagyta a számat, hogy mi a helyzet Indy-vel. Őszintén szólva nem tudom, miért mondtam ezt. Lényegében ez volt az első ötlet, ami igazán izgatottá tett. A szívemből jött, szerintem elképesztő lesz.”
Danica Patrick (#7 – Andretti Green Racing) és Paul Tracy (#15 – KV Racing) -2009, Indianapolis Motor Speedway
Patrick nem tagadta, hogy van benne egy kis félsz az Indy 500 kapcsán, lévén utoljára 2011-ben ült open-wheel gépben.
„Olyan, mint a bicajozás – 385 km/h-val” – viccelődött. „Nyilvánvalóan más, de nem érzem magam rosszabb versenyzőnek annál, mint amikor Indy autót vezettem. Alapvetően jobb is vagyok. Kell majd egy kis idő az alkalmazkodásra. Szerencsére bőven van időnk előtte.Szeretnék már azelőtt autóba ülni, hogy Indianapolisba mennék. Még azon is eltöprengtem, hogy vajon kell-e ismét teljesjtenem a Rookie Orientation Programot? Az legalább egy extra napot is jelent. Határozottan van bennem egy bizonyos szintű félelem és egy picike idegesség, mivel már nagyon sok idő eltelt, de hiszem azt, hogy gyorsan elkapom a ritmust és emlékezni fogok mindenre.”
Az IndyCarban jövőre debütáló egységes aero kit valamennyi csapat számára sötét lónak számít, senki nem tudja megmondani, hogy azok egzakt miként fognak viselkedni a Speedway-en éles versenykörülmények között. Ez pedig némiképp megkönnyítheti Danica dolgát a felzárkózásban, mivel a mezőny többi részének sem lesz számottevő előnye, tapasztalata a csomag terén.
Danica premier kategóriás pályafutását 2005-ben, az IRL/IndyCarban kezdte meg, ahol hét szezonon át, 2011-el bezárólag 115 versenyt teljesített. Ezidő alatt háromszor indulhatott a pole-ból és összesen hétszer állhatott dobogóra három harmadik, továbbá három második helyet, valamint egy győzelmet szerezve. Első évében egyaránt ő lett a szezon, valamint az Indianapolis 500 legjobb újonca is, utóbbi verseny történetében ráadásul első nőként tudott zöld zászló alatt az élre állni.
Hétéves IndyCar karrierje során mindössze csak egyszer, még debütáló évében fordult elő, hogy az összetett pontversenyt a tizedik helyen kívül zárta. Legjobb szezonját 2009-ben produkálta, amikor az Indianapolis 500-on a legjobb női versenyző által elért, 2005-ös negyedik helye révén saját maga által beállított rekordot megdöntve a harmadikként ért célba, míg az idény végén a bajnokság ötödik pozíciójában rangsorolták.
Patrick 2012-ben még, részidős pilótaként csatlakozott a Gene Haas és Tony Stewart tulajdonában lévő, a NASCAR főkategóriájában szereplő Stewart-Haas Racinghez, a következő idénytől kezdve pedig már a teljes szezonban terelgethette a 10-es számú autót.
A várt eredmények azonban részben saját, részben pedig rajta kívül álló okok miatt elmaradtak, aminek köszönhetően főkategóriás pályafutása legjobb eredményének összesen hét darab top 10-es helyezés számít, ebből a csúcsot a 2014-ben, Atlantában szerzett hatodik helye képezi.
Patricknek az utóbbi években ráadásul egy mindaddig számára ismeretlen helyzettel is meg kellett küzdeni, nevezetesen a szponzoráció hiányával.
2015-ben addigi lojális támogatója, a GoDaddy bejelentette, hogy átformálják a cég marketingstratégiáját, ezzel együtt a költségvetést is, amiben már nem tudtak helyet szorítani a sportszponzorációnak, beleértve a NASCAR-t és Patrick-et.
A domain szolgáltató helyét a következő szezontól az egészséges süteményeket gyártó Nature’s Bakery vette át, ezen kapcsolat azonban idejekorán véget ért, miután 2017 elején a cég kihátrált a Stewart-Haas Racinggel kötött szerződésből. A válás meglehetősen csúnya irányt vett, a csapat pedig fontolgatta, hogy bíróság elé citálja a vállalatot, de végül sikerült megegyezniük és a Nature’s Bakery néhány futam erejéig mégis visszatért a csapathoz. Ebben azonban gyaníthatóan nagy szerepet játszott, hogy kiszámolták, a várható perköltség jóval több pénzt emésztett volna fel, mint ez a pár versenyes szerepvállalás.
Ekkoriban olybá’ tűnt, hogy főtámogató híján akár Patrick szezonja is veszélybe kerülhet, mígnem Gene Haaséknak sikerült rábírniuk az eredetileg csak válogatott versenyekre szerződött Aspen Dentalt, hogy terjesszék ki szponzorációs tevékenységüket.
Mindez azonban ideig-óriáig foltozta be a tátongó lyukat, pláne ha hozzátesszük, hogy Danica idei szerződéshosszabbítására az SHR-nél – még jóval a Nature’s Bakery-féle fiaskó előtt – már főként csak a szponzorációs háttere miatt került sor.
Bár Patrick számos csapattal folytatott megbeszéléseket az elmúlt hónapok során, de ezek nem vezettek eredményre. Még annak ellenére sem, hogy a bennfentesek szerint a legnépszerűbb versenyzőjétől, Dale Earnhardt Jr-től búcsúzó NASCAR is igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy 2018-ban is a mezőnyben tudhassák Danicát.
„Hálás vagyok Dale-nek [Earnhardt Jr.], Kelleynek [Earnhardt Miller] és Bob Parsonsnak a GoDaddytől, hogy bevittek a NASCAR-ba” – mondta a sajtótájékoztatóján Danica. „Köszönöm Tony-nak [Stewart] és Gene-nek [Haas] is. Nem úgy érzem, hogy rá lettem erre kényszerítve, hanem inkább úgy, hogy ezt kellett tennem. Úgy érzem, az életemnek ebbe az irányba kell tartania. Az év elején olyan helyzetekkel voltam kénytelen szembenézni, amilyenekkel korábban még nem. Soha nem voltak szponzorációs gondjaim, ezért ez elgondolkodtatott. Bízzanak bennem, nagyon izgatott vagyok életem következő fázisa miatt.”
Patrick az utóbbi időben igyekezett megalapozni a pályákon kívüli életét, többek között elindította saját ruhamárkáját, a Warriort, emellett pedig jövőre várható a jógán alapuló fitnesz- és életmód programjának első könyve, a Pretty Insane is.
A USA Today információi szerint Danica tárgyalást folytat az NASCAR versenyeit is közvetítő NBC csoporttal, így könnyen lehet, hogy jövőre már a tévéképernyőkön is rendszeresen látható lesz.
képek: NASCAR, IMS
További érdekességekért, hírekért az amerikai autósport múltjából és jelenéből kövesd a blog Facebook oldalát:
USAracing

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough