Juan Pablo Montoya a Schmidt Peterson Motorsports-cal térhet vissza

Juan Pablo Montoya a Schmidt Peterson Motorsports-cal térhet vissza

Az SPM megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatnak a kolumbiai sztárral egy esetleges Indianapolis 500-ra szóló program kapcsán.

 

Kétségkívül Juan Pablo Montoya lett a legnagyobb vesztese a Team Penske azon döntésének, hogy a 2018-as szezontól Helio Castronevest már nem az IndyCarban, hanem a vadonatúj, Acurával közös sportautó programjukban versenyeztetik az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben.

A kolumbiai klasszis 2016 végén veszítette el a teljes idényre szólt ülését, miután a patinás gárda a következő évtől már a szupertehetségként számon tartott Josef Newgardennek szavazott bizalmat a 2-es számú Dallara-Chevy volánja mögött.

Roger Penske és Tim Cindric számításai végül nem csak, hogy bejöttek, de egyenesen túl is szárnyalták az előzetes várakozásokat, lévén a 26 éves amerikai rögtön a csapatnál eltöltött első szezonjában megszerezte az IndyCar bajnoki címét.

A Team Penske azonban Montoya kezét sem engedte el és az idén májusi két indianapolisi versenyre – IndyCar GP, Indianapolis 500 – egy extra, ötödik autót nevezett a számára a négy, teljes munkaidős gépük mellé.

JPM – aki a jövőre debütáló, egységes aero kit egyik hivatalos teszterének számít, emellett pedig ő is a teljes szezonban vezetheti Penske-ék egyik Acuráját – joggal reménykedett abban, hogy a gárda a 2018-as Május Hónap során is lehetőséget ad neki, a Castroneves-féle hajtűkanyar azonban mindent megváltoztatott.

Roger Penske ugyanis hivatalosan bejelentette, 2018-ban is csak egyetlen részidős gépet kíván indítani, amelyben Helio kap egy újabb esélyt arra, hogy megkísérelje negyedszer is megnyerni az Indianapolis 500-at.

A szakember ezzel párhuzamosan viszont nyomatékosította, annak ellenére, hogy az IMSA-projekt révén Montoya továbbra is szerződésben áll velük, egyáltalán nem állnak útjába annak, hogy a kolumbiai egy másik csapattal vegyen részt az 500-on.

A kérdés innentől fogva már csak az volt, hogy hol lehet reális esélye.

A legendás futam 102. felvonásáig még hét hónap van hátra, a puhatolózást azonban nem lehet elég korán megkezdeni és olybá’ tűnik, az első komoly érdeklődő már meg is van Montoya szolgálatai iránt, méghozzá a Schmidt Peterson Motorsports formájában.

A gárda a minap hivatalosan megerősítette, hogy a következő szezont valódi Team Canadaként kezdik meg, méghozzá a 2015 óta náluk versenyző James Hinchcliffe és a DTM-ből ismert, ámde open-wheel gyökerekkel bíró újonc, Robert Wickens által.

Az SPM alapító-társtulajdonosa néhány órával a nagy bejelentés után pedig azt is felfedte, hogy tárgyalásokat folytatnak Montoyával egy lehetséges Indy 500 projekt kapcsán.

„Roger [Penske] úgy döntött, nem indítja Juant Indyben, ugyanakkor engedélyezi számára, hogy más csapatoknál alternatívák után nézzen, ahol nyitva áll az ajtó” – magyarázta a Motorsportnak Sam Schmidt. „Elkezdtünk tehát beszélgetni Juannal erről. Ő egy Acura versenyző, mi pedig Honda csapat vagyunk, úgyhogy nagyon érdekes és működőképes kapcsolat lenne.”

Mindennek a kulcsa azonban mondani sem kell, hogy az anyagiakban keresendő.

„Ez egy olyan forgatókönyv, amihez meg kell találnunk a kellő támogatást” – folytatta Schmidt. „A holtszezon eddigi részében csak arra fókuszáltunk,hogy bebiztosítsuk a második autónkat, szert tegyünk hozzá egy erős versenyzőre, emellett pedig meghosszabbítsuk a szerződésünket James-szel. Most már a figyelmünket egy kicsit jobban Indyre tudjuk irányítani, de még nem hoztuk össze az ehhez a nevezéshez szükséges anyagiakat. Mindig is plusz autóval léptünk pályára Indyben és most is ez a szándékunk, de eddig még nem volt alkalmunk erre összpontosítani.”

Schmidt azt már most kijelentette, hogy a Hinchcliffe autójának főszponzoraként tetszelgő, a gárdával rendkívül jó kapcsolatot ápoló Arrow Electronicst nem akarják bevonni.

„Az Arrow nagyon elkötelezett partnere James autójának és én nem szeretném őket még jobban kiszipolyozni a harmadik nevezés miatt.”

A csapattulajdonos azonban bízik abban, hogy Montoya már csak a neve és múltja miatt is vonzó opció lehet a potenciális szponzorok számára.

„Valamelyik, az Arrow-val kapcsolatban álló globális vállalat érdeklődését felkeltheti egy volt Forma 1-es versenyző, IndyCar bajnok és kétszeres Indy 500 győztes. Ezek mind nagyszerűen hangzó, eladható dolgok és azt is mindannyian tudjuk, hogy Montoya tradicionálisan kiemelkedő munkát végez a Speedwayen.”

A fentiek tükrében mindenképpen meg kell említeni, hogy a Schmidt Peterson Motorsports szeptemberben már bejelentett egy harmadik autót az Indianapolis 500-ra, méghozzá a 77-est Tristan Gommendyvel a volán mögött. Igaz, ez a program nem kizárólagosan az SPM-é – ők csak az autót és valószínűsíthetően a felkészítőcsapat egy részét adják -, sokkal inkább a partnerként betársuló Calmels Motorsporthoz köthető.

Ez utóbbi projektről további információk eddig nem láttak napvilágot, arra viszont a hír bőven elég volt, hogy az amerikai sportsajtó ismét felmelegítse a Didier Calmelsre 1990-ben kiszabott hatéves börtönbüntetést, amit tulajdon felesége meggyilkolása miatt szabtak ki rá.

 

 

kép: IndyCar