Félezer előzéssel tért vissza az IndyCar a nyári szünetről

Egy híján a fél mezőny vezető pozícióban, több, mint ötszáz előzés és összesen nulla unalmas másodperc. Ez az IndyCar poconói ABC Supply 500-ának mérlege.

 

A széria idei második, egyben utolsó ötszáz mérföldes viadalának a Pocono Raceway 2.5 mérföldes trioválja adott otthont, az pedig előre borítékolható volt, hogy intenzív küzdelmeknek lehetünk szemtanúi a kétszáz kör során.

A huszonkét főt számláló mezőny azonban olyan produkciót mutatott be a pályán, ami végül minden korábbi várakozást felülmúlt. Gyakorlatilag minden egyes pillanatban késhegyre menő csaták zajlottak le, olykor arra késztetve az egyszeri nézőt, hogy legszívesebben faforgáccsá szorongassa a fotel karfáját.

A végén viszont csak egy ember mosolyoghatott őszintén, aki nem más lett, mint a Team Penske flottájának egyik legmegosztóbb tagja, Will Power. A 36 esztendős ausztrál az ötödik pozícióból kezdhette meg a versenyt, amelynek során aztán meg kellett küzdenie az autója hátulján és elején keletkezett sérülésekkel, ez utóbbi miatt eszközölt extra pitkiállása pedig körhátrányba is taszította.

Power azonban nem adta fel és a 122. körben, a Schmidt Peterson Motorsports-os Sebastian Saavedra falazása miatt életbe lépett sárga zászlós szakasz alatt pedig alkalma is nyílt arra, hogy visszavegye körét.

A fiatal kolumbiai produkcióját egyébiránt az általa vezetett 7-es számú Dallara-Honda eddigi gazdája, a gárdától a hivatalos verzió szerint az SMP Racing LMP1-es projektje miatt távozott, valójában azonban köztudomásúlag anyagi okokból menesztett Mikhail Aleshin lényegretörően le is kommentálta Twitterén:

Powernek azonban nem hullott ölébe a győzelem és keményen harcolnia kellett a hajrában azért, hogy megtartsa az első helyét, miután arra komolyan pályázott csapattársa, az összetett pontversenyt vezető Josef Newgarden, valamint a harmadikként haladó Alexander Rossi is az Andretti Autosport színeiben, a végén ráadásul megérkezett még a regnáló bajnok Simon Pagenaud is.

“Micsoda nap volt, micsoda nap!” – nyilatkozta a leintés után a 2014-es bajnok, aki idei harmadik győzelmét ünnepelhette, továbbá zsinórban második elsőségét aratta a Pocono Raceway-en. “Nagyon óvatos voltam a restartoknál. Az IndyCarban soha nem adhatod fel, visszavettem a köröm és az élre törtem.”

Power ezzel főkategóriás karrierje 32. futamgyőzelmét szerezte, amivel az örökranglista kilencedik helyére jött fel olyan neveket megelőzve, mint a tizedikként jegyzett, egyaránt 31-31 megnyert versennyel bíró Dario Franchitti és Paul Tracy.

A toowoombai pilóta emellett karrierje hatodik oválpályás sikerét aratta, az idei évet tekintve pedig azt is elmondhatja magáról, hogy a szezon három superspeedway-futamából kettőt is behúzott, miután az IMS-Texas-Pocono szentháromságból csak az elsőn nem jött össze számára a győzelem.

Bár Josef Newgarden végül nem tudta megszerezni az áhított győzelmet, de második helye révén, valamint legnagyobb összetettbeli ellenfelei gyengébb befutóinak köszönhetően még tovább növelte előnyét a bajnokságban. Pocono előtt a 26 éves amerikai még 7 ponttal vezetett csapattársa, Helio Castroneves előtt, a brazil mostani hetedik helye azonban villámgyorsan az összetett harmadik pozíciójába taszította, míg a másodikra a hatodikként célba ért Scott Dixon jött fel. Newgarden szempontjából viszont ennek túl nagy jelentősége nincs, hiszen az imént említett négyszeres bajnokkal szembeni előnye 18 pont jelenleg.

w.jpg

Alexander Rossi eddigi pályafutása legjobb versenyét futotta, de végül nem tudott beleszólni Power és Newgarden harcába és meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

A 100. Indianapolis 500 győztese ezzel a Honda kontingensének legjobb eredményét hozta, ami már csak azért is érdekes – bár ez inkább a Team Penske zsenialitását tükrözi -, hogy a futam előtt még minden odds a japán gyökerű gyártó dominanciája mellett szólt.

Rossi a futam végén ráadaásul még műszaki problémákkal is küszködött, aminek hála a 98-as Dallara-Honda az optimálisnál jóval gyengébb teljesítményt nyújtott.

“Amikor ilyen közel kerülsz a győzelemhez egy kicsit nehéz lenyelni a békát”– mondta a leintés után a fiatal amerikai, aki a július végi, Mid-Ohión szerzett harmadik helye után zsinórban másodszorra állhatott dobogóra. “Ugyanakkor ha visszatekintünk arra, hogy hogyan zártunk tavaly itt Poconón, amikor erős autónk volt, de mégsem tudtuk befejezni, a mostani visszatérés és a dobogós helyezés az Andretti Autosport munkájáról tanúskodik.”

Rossi helyezése ráadásul némiképp elrontotta Roger Penske gárdájának örömét, mivel így Pagenaud csak a negyedikként látta meg a kockás zászlót – zsinórban hetedik top 10-es befutóját hozva – , ezáltal pedig nem jött össze a tiszta-Penske dobogó.

A legszomorúbb azonban a már szóba került Castroneves lehetett, aki nem csak a csapata legrosszabb eredményét hozta a hetedik helyével, de még összetettben is visszaesett a harmadik pozícióba. Nála pedig ez a szezon nem csak arról szól, hogy három Indy 500 győzelem után végre 42 évesen megszerezze első bajnoki címét, hanem a szériában történő teljes munkaidős jövőjéről is, lévén nagyon úgy fest, hogy csak akkor folytathatja 2018-ban is az IndyCarban, ha bezsebeli a végső titulust – ellenkező esetben mehet a Penske vadonatúj, Acurával közös sportautó-programjába. Márpedig ezt ő – még – nagyon nem akarná.

Az ABC Supply 500 kapcsán külön dicséretet érdemel az a Ryan Hunter-Reay, aki néhány órával a rajt előtt még abban sem lehetett biztos, hogy egyáltalán autóba ülhet. Andrettiék 2012-es bajnoka és két évvel későbbi Indy 500 győztese a szombati kvalifikáción szenvedett hajmeresztő balesetet, aminek következtében megsérült a bal csípője és térde. A 36 éves pilóta a teljes délutánt a pályához közeli kórházban töltötte, ahonnan kora este útjára bocsátották, de egészen vasárnap reggelig kérdéses maradt, hogy az IndyCar orvosa áldását adja-e a versenyen való részvételére.

A zöld jelzést végül annak ellenére is megkapta, hogy a baleset során konkrétan 134 G hatott rá oldalirányban, ami abszolút rekordnak számít. A futam alatt azonban nyoma sem volt annak, hogy még a délelőtt során is komoly fájdalmakkal küzdött és szenzációs vezetéssel, a 21. helyről rajtolva már a kezdeti szakaszban a top 10-be tornászta fel magát, majd összesen tizenkét kör erejéig a vezető pozíciót is magáénak tudhatta, végül pedig a nyolcadikként zárt, de ez még így is becsülendő teljesítmény volt, pláne, hogy az amerikainak a road pályás tartalékgéppel kellett indulnia, mivel az eredeti a balesetben használhatatlanná vált.

“A futam közben egyáltalán nem, amikor viszon kiszálltam az autóból úgy éreztem magam, mint akit elütött egy kamion” – válaszolta Hunter-Reay arra a kérdésre, hogy a sérülései mennyire befolyásolták a közel három órás verseny során. “Ugyanakkor jó, hogy képes voltam visszaülni az autóba és versenyezni. Szerencsém volt, hogy nem tört el egy csontom sem, hálával tartozom az autó biztonságáért és a mi biztonsági csapatunk tagjainak is, akik a legjobbak a világon. A tény, hogy versenyezni tudtam ma hihetetlen.”

A nap – mi több, megelőlegezve az év – mentését James Hinchcliffe prezentálta. A Schmidt Peterson Motorsports kanadai közkedvence épp az AJ Foyt Racinget szolgáló Carlos Munozt próbálta előzni, amikor az autója kissé megbokrosodott, de a 30 éves versenyző nem esett kétségbe és olyan profin megfogta a saját útját járni készülő #5 Dallara-Hondát, hogy a jelenetet egészen biztosan mutogatni fogják az év végi motorsport-összefoglalókban.

Hamarosan azonban Hinchcliffe mellől elpártolt a szerencse és először a kiállása során sikerült túlfutnia saját csapata pitjén, a 125. körben pedig a versenye is véget ért, miután egy manőver közben úgy összeakadt az Ed Carpenter Racinges JR Hildebranddal, hogy mindketten a falban végezték. Az ütközés nagy erejű volt, de szerencsére egyiküknek sem esett baja, az autóik azonban már ezt nem mondhatták el magukról.

A pole-pozícióból indult Takuma Sato – aki a 101. Indy 500 képében a szezon előző ötszáz mérföldes viadalát megnyerte – végül csak a tizenharmadikként ért célba köszönhetően a nem éppen optimális versenybeállításoknak.

Az ABC Supply 500 alatt 590 előzésre került sor, ebből 524-szer pozícióért, 42-szer pedig a vezető helyért összesen tíz versenyző között.

A 200 körből 160-on az abszolút esélyesnek tartott Honda autói haladtak az élen, a győzelmet azonban mégis a Chevrolet vihette haza.

A Team Penske a 2017-es szezonból eltelt tizennégy versenyből már a nyolcadikat nyerte meg és ezzel immár négy futam óta veretlennek számítanak. Ami pedig ebben az adatban a legimpresszívebb, hogy ez utóbbi fordulók egyaránt tartalmaztak utcai (Toronto) és épített pályát (Mid-Ohio), rövidovált (Iowa) és superspeedway-t (Pocono).

Az IndyCar mezőnyére nem sok pihenés vár, hiszen augusztus 26-án, szombaton már a naptárba visszatérő Gateway Motorsports Park oválján van jelenésük.

Vajon lesz valakinek egy csattanós válasza a Penske-hadjáratra?

 

resabc.png

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy