Mikhail Aleshin számára befejeződött a 2017-es IndyCar szezon
Elváltak az orosz versenyző és a Schmidt Peterson Motorsports útjai.
A Sam Schmidt és Ric Peterson nevével fémjelzett alakulat helyi idő szerint szombaton késő délután, sajtóközlemény formájában jelentette be, hogy a szezon további részében már nem Mikhail Aleshin viszi pályára a 7-es számú Dallara-Hondát.
A gárda hivatalos indoklása szerint a pilóta az IndyCar helyett az őt hosszú évek óta támogató, az orosz SMP Bank által létrehozott SMP Racing LMP1 projektjére fog összpontosítani. Ez utóbbi hír azonban egyáltalán nem számít újkeletűnek, lévén a BR Engineeringhez kötődő BR1 versenygéppel kapcsolatos programban való részvételét már idén februárban megerősítették, bő egy hónappal az IndyCar márciusi szezonnyitója előtt.
“Az SMP LMP1 autó a létrehozásának egy nagyon fontos állomásánál tart, minden időmet azzal fogom tölteni, hogy ezen dolgozom” – nyilatkozta a RACER-nek Aleshin. “Ez egy klassz autó, nagyon fejlett. Szeretek az IndyCarban versenyezni és nagyon szívesen folytatnám valamikor, tehát nem mondom azt, hogy soha [nem térek vissza], de ez a sportautó-projekt az új prioritás számomra.”
A 30 éves pilóta idei évét keresztül szőtték a szériában, pontosabban az SPM-nél való jövőjét firtató kérdések. Az első, komolyabb pletykák már áprilisban felütötték a fejüket, mondván a moszkvai szponzorációs háttere finoman szólva is gyenge lábakon inog, egy hónappal később, a 101. Indianapolis 500 előtt pedig már arról suttogtak, hogy csodára van szüksége ahhoz, hogy a szezon második felében is megtarthassa a helyét a csapatnál.
Aleshin 2014-ben mutatkozott be az IndyCarban, az orosz-amerikai gazdasági viszály következtében a 2015-ös szezont azonban ki kellett hagynia és csak a legutolsó futamon tudott csatlakozni a mezőnyhöz, de a következő idénytől újra teljes munkaidős pilótája lehetett a sorozatnak. Az autója indítását főszponzorként egészen az idei évig az SMP Racing pénzelte, akik azonban 2017-ben már jelentősen visszavettek a támogatásuk mértékéből, így a versenyeztetését a csapat zömében a már meglévő – a másik gépet vezető James Hinchcliffe-én is látható – partnereik segítségével, továbbá saját zsebből finanszírozta.
Aleshin idén júniusban, az SMP Racing jóvoltából pályafutása harmadik Le Mans-i 24 órás viadalát teljesítette, néhány nappal ezt követően azonban a Schmidt Peterson Motorsports közölte, hogy a versenyző vízumproblémák miatt Franciaországban rekedt, így a részvétele kétséges az IndyCar Road America-i futamán. A gárda azon melegében a helyettesét is megnevezte az open-wheel gyökerekkel bíró, manapság már a DTM-ben vitézkedő Robert Wickens személyében, akinek – bár első körben csak a szabadedzésen való szerepvállalása volt biztos – egy rendkívüli sajtótájékoztatót is összehoztak.
Aleshinnek azonban sikerült gyorsan elhárítani az előtte tornyosuló (hivatalosan vízum, nem hivatalosan anyagi) problémáit és – miközben a közösségi oldalán folyamatosan tájékoztatta követőit arról, hogy ő bizony úton van, mintha csak be akarná biztosítani magát, – még időben odaért a wisconsini Elkhart Lake-re, aminek révén már a szombati, harmadik szabadedzésen visszafoglalhatta az autóját.
Két fordulóval később, a Honda Indy Toronto előtt azonban az SPM újabb közleménnyel állt elő, amiben kijelentették, hogy Aleshin nem vesz részt az IndyCar egyetlen, USA-n kívüli versenyén, a helyét pedig az AFS Racing révén komoly támogatói háttérrel bíró Sebastian Saavedra veszi át.
A csapat ezt a döntését azzal indokolta, hogy az orosz pályán nyújtott teljesítménye az év eddigi részében enyhén szólva sem felelt meg az elvárásaiknak, miután jó helyezéseket nem (tizenegy futamból mindössze háromszor zárt a top 10-ben egy hatodik és két tizedik pozíció formájában), összetört autókat viszont annál inkább prezentált.
Schmidték abbéli reményeiket is kifejezték, hogy a kispadozás alatt Aleshin elgondolkodik egy kicsit a versenyzésén és összeszedetten, tiszta fejjel vág neki a következő, Mid-Ohiói viadalnak. Ezt a magyarázatot azonban ekkor már a rajongók és az amerikai IndyCarral foglalkozó riporterek jelentősebb része is fenntartásokkal kezelte, rámutatva, hogy a csapat minden alkalmat megragadott arra, hogy a téma kapcsán kiemelje a Saavedrát támogató AFS Racinget.
Aleshin végül Mid-Ohión visszatért, a világot azonban nem váltotta meg és a harmadik edzésen megint csak megtalálta magának a falat, jelentős kárt okozva a #7 Dallara-Hondában, majd a kvalifikáción a legutolsó helyet szerezte meg, a versenyt pedig a tizennegyedikként zárta.
A Schmidt Peterson Motorsports egyelőre nem tett említést arról, hogy az augusztus 20-án esedékes poconói futamon, majd az azt követő, Gateway-en, Watkins Glenen és végül Sonomán esedékes fordulókon ki fogja átvenni a 7-es autó volánját.
Aleshin 38 IndyCar futamot teljesített az SPM színeiben, szerzett egy pole-t (Pocono, 2016) tizenötször végzett a legjobb tíz között, ebből négyszer a top 5-ben, kétszer pedig a dobogó második fokára is felállhatott (2014 – Houston/2. futam; 2016 – Pocono). A bajnoki összetettben 2014-ben a 16. (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fontanai szezonzárót sérülés miatt ki kellett hagynia), 2016-ban pedig a 16. helyen zárt, a 2017-es pontversenyben pedig jelenleg – Pocono előtt – a 16.-ként jegyzik.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough