HIVATALOS: Az IndyCar megtarthatja a Long Beach-i versenyt

HIVATALOS: Az IndyCar megtarthatja a Long Beach-i versenyt

A városi tanács úgy határozott, hogy a Toyota Grand Prix of Long Beach 2018 után is az amerikai nyitott karosszériás bajnokság naptárának része maradhat.

A döntést hosszas mérlegelés előzte meg Long Beach illetékes vezetői részéről, miután a versenyrendezés jogára az IndyCar mellett a Forma 1 is komolyan pályázott.

Az utcai pályák Indianapolis 500-aként is számon tartott futam nem először került veszélybe az elmúlt évek során.

A TGPLB-t 1975-ben a későbbi CART-vezér, Chris Pook hívta életre. A legelső futamot a Formula 5000 bajnokság rendezhette, majd 1976-tól pedig a Forma 1 mezőnyét látta vendégül. A verseny egészen 1980-ig a második egyesült államokbeli nagydíjként funkcionált Watkins Glen mellett. A kihívásokkal teli vonalvezetésű pálya végül három évvel később búcsúzott a száguldó cirkusztól, miután a szervezőknek és a szériának nem sikerült egyezségre jutniuk a folyamatosan emelkedő költségek kérdéskörében.

1984-ben az akkoriban óriási népszerűségnek örvendő CART lépett az F1 helyébe, majd 2004-től a Champ Car autóinak motorjai bőgtek fel a kaliforniai pályán – amely széria 2008-ban fennállása utolsó futamát teljesítette itt -, napjainkban pedig az újra egységes IndyCar számít a festői környezetben fekvő aszfaltcsík fő attrakciójának.

Pook 2013-ban, Bernie Ecclestone felkérésére csatlakozott a F1-gyel szoros kapcsolatot ápolót World Automobile Championshiphez, amelynek célja nem más volt, mint, hogy Long Beach-et ismét a száguldó cirkusz menetrendjéhez csatolják vissza.

Az IndyCar azon szerződése 2015 végéig volt érvényben, a világbajnoki sorozat akkori ura pedig mindenképpen szerette volna ismét megszerezni magának a festői környezetben lévő, turisztikai látványosságként is funkcionáló ideiglenes utcai pályát. Pook Ecclestone-nal karöltve azt akarta elérni, hogy az IndyCar szerződésének automatikus meghosszabbítása helyett a város tegye lehetővé, hogy mások is megtehessék ajánlatukat a versenyrendezésre.

Terveik nagy port kavartak, a legfőbb kontra érvnek pedig az számított, hogy a Forma-1 Long Beach-i visszatérésének feltételei – a pálya felújítása, a pitlane kialakítása, kiszolgálóépületek építése stb. – már önmagukban véve több, mint százmillió dollárba kerülnének. A kedélyek csillapítása érdekében Pook elmondta, hogy a munkálatokat teljes egészében magánforrásokból fedeznék, a városnak „csak” a közel harmincmillió dolláros jogdíjat kellene megfizetnie. A ‘kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad ‘ elvét követve végül a város úgy döntött, hogy a szokásos öt év helyett csak hárommal hosszabbítják meg az IndyCar szerződését, ha pedig eljön az idő, akkor ki fogják írni a nyilvános ajánlattételre szóló pályázatot a 2019-től kezdődő versenyrendezési jogokra.

lbindy.jpg

Idén tavasszal ennek megfelelően így is tettek, amit követően a várakozásoknak megfelelően a Pook nevével fémjelzett World Automobile Championship, valamint a promóteri teendőket jelenleg ellátó, Jim Michaelian által vezetett Grand Prix Association of Long Beach is beadta a pályázatát, beleértve a részletes üzleti tervekkel.

A város igyekezett biztosra menni abban a tekintetben, hogy melyik bajnokság rendezvénye lenne pénzügyi szempontból a legoptimálisabb számukra.

Long Beach vezetői egy átfogó tanulmányt rendeltek meg a KPMG nevű gazdasági elemző cégtől 150.000 dollár értékben, a sorsdöntő szavazást pedig ennek eredményétől tették függővé.

A KPMG vizsgálata végül azzal zárult, hogy a Michaelian-féle GPALB továbbra is a legmegfelelőbb szervezet a verseny promóteri feladatainak ellátására.

A városi tanács végül augusztus 8-án, kedden tartotta voksolását, aminek értelmében – az imént említett tanulmány végkövetkeztetése alapján – nem meglepő módon egyhangú döntés született a GPALB javára, aminek értelmében a jelen kontraktus 2018-as lejártát követően újabb öt éven át, azaz 2023-ig biztosan az IndyCar autói lesznek a Toyota Grand Prix of Long Beach fő attrakciói.

A Long Beach Press Telegram beszámolója alapján a városi tanács magyarázata szerint a GPALB prezentálta a legjobb üzleti tervet, amelyben teljes mértékben demonstrálták képességüket a verseny lebonyolítására és a pénzügyi stabilitás biztosításának megteremtésére, optimális marketing-tervet mutattak be a negatív hatások minimalizálása mellett, mindezt a pályázati felhívás feltételeinek megfelelve.

Az F1 oldalán álló World Automobile Championship pályázati anyaga viszont többek között azért sem felelt meg Long Beach-nek, mivel abban világosan kijelenették, hogy 2020-nál hamarabb nem tudnak versenyt rendezni, ami azt jelentette volna, hogy a 2019-es év még a legoptimálisabb esetben is üresen marad. Emellett a WAC projektjének gazdasági hatásai, beleértve a várost érintő költségeket nem voltak pontosítva, noha a Forma 1 visszatérése jelentős változtatásokat igényelt volna az infrastruktúrában.

A döntés kapcsán a verseny  Jim Michealian hivatalos sajtóközleményben adott hangot elégedettségének: 

“Nagy örömmel fogadtuk a Long Beach-i városi tanács döntését, hogy a ma esti, anonim szavazás által engedélyt adtak egy új, hosszú távú megállapodásra a Grand Prix Associationnal 2019-től. Ez azt jelenti, hogy a Verizon IndyCar Series tovább folytatja itteni szerepvállalását, ahogyan a kiegészítő események is, amelyek már hosszú évek óta vonzó részét képezik a Toyota Grand Prix of Long Beach hétvégéjének. Szintén köszönetet szeretnénk mondani a városvezetésnek, amiért aprólékosan megvizsgálták a különböző opciókat, amelyek beérkeztek hozzájuk. A Grand Prix Association már 43 éve aktív részét képezi a Long Beach-i közösség építésének és alig várjuk, hogy ez a kapcsolat a jövőben is folytatódjon.”

A szám szerint 44. (ebből 35. a CART/Champ Car/IndyCar érában) Toyota Grand Prix of Long Beach 2018. április 13-15. között kerül megrendezésre.