Megszenvedték az élmenők az IndyCar kanadai kiruccanását -

Kivétel ezalól Josef Newgarden, aki viszont álmodni sem tudott volna ennél tökéletesebb napról.

Hiába járt kolletív esőtáncot az IndyCar rajongótábora, az égi áldás mégsem érkezett meg Torontóba. Ennek ellenére azonban egy igencsak érdekes verseny alakult ki az Exhibition Place-en kialakított, ideiglenes utcai pályán.

Az idén harmincharmadik alkalommal megrendezésre került Honda Indy Toronto már abból a szempontból is különlegesnek számított, hogy az IndyCar versenyzés kanadai debütálásának ötvenedik évfordulójára esett, lévén az amerikai open-wheel szakág akkor még a USAC felügyelete alá tartozó, legmagasabb kategóriája először 1967-ben látogatott el az északi országba, azon belül is a Mosport Parkba.

A mostani fordulónak már a felvezető eseményei is érdekfeszítően alakultak, kezdve rögtön egy, utolsó pillanatban eszközölt versenyzőcserével. A hivatalos programsorozat megkezdése előtti szerdán a Schmidt Peterson Motorsports bejelentette, hogy a 7-es számú Dallara-Hondát Torontóban Mikhail Aleshin helyett Sebastian Saavedra vezetheti. A váltást a csapat később az orosz pilóta idei, a várakozásokat messze alulmúló eredményeivel, ezzel együtt pedig az ingerküszöbüket meghaladó autótörésekkel magyarázta, amelyek mondani sem kell, elég szépen megcsapolták a költségvetést. Persze aki tudott a sorok között olvasni rájöhetett, hogy ennek a döntésnek a Saavedra mögött álló AFS Racing által az asztalra letett pénzösszeghez legalább annyi köze volt, mint Aleshin valóban pocsék pályán mutatott teljesítményéhez.

Három nappal később komolyan felmerült a lehetősége egy újabb változásnak a mezőny felállásában, miután a Dale Coyne Racing újonca, Esteban Gutierrez a kvalifikáción csúnyán odacsapta az autóját a falnak. Bár a mexikói saját erőből hagyta el a járművét, az IndyCar orvosi igazgatója, dr. Michael Olinger azonban a baleset utáni vizsgálat végén nem adta meg számára a folytatáshoz szükséges engedélyt, mivel a versenyző agyrázkódásra utaló jeleket produkált. Vasárnap reggel Gutierrez újabb teszteken esett át, amelyek viszont már pozitív eredménnyel zárultak, így végül ott lehetett a futam rajtrácsán.

Az idén leírhatatlan balszerencse-sorozattal sújtott Dale Coyne Racing ennek ellenére egyáltalán nem lehetett boldog, lévén a 25 éves pilótának sikerült olyannyira leamortizálni az időmérőn az autót, hogy a versenyen már a tartalékgéppel kellett elrajtolnia. Ez pedig már a csapat utolsó, ép kaszniját takarta, amelyet ráadásul pont Sébastien Bourdais Watkins Glenre tervezett visszatérésére tartogattak.

Nem csak a DCR-nek kellett azonban lenyelnie a keserű pirulát. A gárda ugyanis úgy tervezte, hogy ha Gutierrez nem kapja meg a zöld jelzést, akkor a helyét Robert Wickens veszi át a 18-as autó volánja mögött. A mexikói azonban elindulhatott, a kanadai DTM-sztár pedig így három hét leforgása alatt immár harmadszor esett el az IndyCar debütálás lehetőségétől.

Wickens számára először Road Americán nyílt esély a szériában történő bemutatkozásra, amikor is Aleshin részvétele vízumproblémák miatt kérdésessé vált és a Schmidt Peterson Motorsports őt nevezte meg a helyetteseként. A moszkvai gondjai azonban időben elhárultak, így Robert barátunk csak a pénteki két szabadedzésen vihette pályára a #7 Dallara-Hondát, szombaton pedig már annak eredeti gazdája ült a volán mögé. Wickens neve Torontóban újra felmerült az ekkor már a csapat által kispadoztatott Aleshin helyén, de végül Saavedra tett le nagyobb összeget az asztalra lett a befutó. Az utolsó sansz pedig a már emltett Gutierrez révén adódott számára, de a mexikói végül ugye alkalmasnak bizonyult a versenyzésre.

A Honda Indy Toronto zöld zászlajának napján a fő beszédtémát azonban már az időjárási viszonyok szolgáltatták, hogy vajon érkezik-e az égi áldás, ha pedig igen, akkor mikor.

Az eső lába mindvégig lógott, beleértve a verseny teljes időtartamát, aminek megfelelően a legnépszerűbb monitorképeket az időjárási radarok szolgáltatták a csapatok számára.

Néhány kósza esőcseppet leszámítva azonban a futam száraz körülmények között zajlott le, izgalmakból viszont így sem volt hiány.

A tavalyi évhez hasonlóan a győzelem most is a Team Penske-nél landolt, a dobogó tetejére azonban Will Power helyett Josef Newgarden állhatott fel.

A 26 éves amerikai ezzel a 2015-ös, még a CFH Racing színeiben elért sikerét követően IndyCar pályafutása második elsőségét szerezte a széria egyetlen, USA-n kívüli állomásán.

Ebben a fegyvertényben komoly szerepet játszott az a rendkívül szerencsésen időzített, 23. körben történt pitkiállás, amelyet a futam ezen pontján negyedikként jegyzett Newgarden pontosan akkor ejtett meg, amikor Tony Kanaan éppen beépítette a Chip Ganassi Racing #10 Dallara-Hondáját a pálya 1-es kanyarjában lévő gumibálák közé. A baleset miatt életbe lépet sárga zászlós szakaszban az élmezőny tagjai – Helio Castroneves, Simon Pagenaud és Graham Rahal – egymás után látogattak ki a csapataik pitjébe, miközben az ezen már túllévő Newgarden magabiztosan vezető pozícióba tudott kerülni.

A hetedik helyről indult tehetség az újraindítástól hátralévő hatvan körből összesen ötvennyolcat töltött az élen, az első helyet pedig csak a kiállásai idején engedte ki a kezéből.

Newgarden teljes eddigi IndyCar karrierje ötödik győzelmét ünnepelhette Torontóban, ami azonban ennél is fontosabb, hogy a bajnoki pontversenyben – ahol jelenleg a negyedikként jegyzik – mindössze 23 pont lemaradásban van az első helyen álló Scott Dixon mögött.

Remek teljesítményt nyújtott a teljes táv során, de végül 1.8704 másodperces hátrányban célba érve, az utolsó körökben már az üzemanyaggal is spórolni kényszerülő Alexander Rossinak be kellett érnie a második hellyel. Az Andretti Autosport legfiatalabb tagja azonban még így is eddigi legjobb eredményét érte el a szériában a 2016-os Indy 500 győzelme óta.

A helyi hősnek, vagyis James Hinchcliffe-nek ezúttal sem sikerült beteljesíteni álmát és hazai pályán elsőként áthaladni a célvonalon, miután a tavalyi évhez hasonlóan most is csak a dobogó legalacsonyabb fokáról locsolhatta a pezsgőt. Minden azonban csak nézőpont kérdése, hiszen így még mindig a pódiumról integethetett népes szurkolótáborának, ami szemmel láthatóan akkora örömmel is töltötte el, mintha legalább a bajnoki címet húzta volna be.

A legnagyobb, pozitív előjelű meglepetésnek azonban a negyedik helyen leintett Marco Andretti számít. Az amerikai versenyző finoman szólva sem kényeztette el az utóbbi években kimagasló eredményekkel szurkolóit, amit látva senkit nem lepett meg igazán az a néhány napja felröppent pletyka, miszerint az idei lehet az utolsó, teljes IndyCar szezonja és jövőre már a sportautózás világában folytatja tovább, régi közegébe pedig csak az Indy 500 erejéig térhet vissza. Ezt a híresztelést maga az érintett Torontóban vehemensen, ugyanakkor némi önkritikát gyakorolva cáfolta, mondván: “Az újságírók legalább olyan rossz munkát végeznek, mint amilyet én a pályán”.

Most azonban végre kijött számára a lépés és a negyedik pozíciója révén első top 5-ös befutóját produkálta a 2015-ös, fontanai harmadik helye óta.

Az ötödik helyen a pole-ból rajtolt Simon Pagenaud zárta a futamot.

A francia ráadásul az utolsó körökben elég látványos, erőfitogtatós, igazi badass-módján egymás kerekeit legyezgető csatát mutatott be a végül hatodikként befutott Ryan Hunter-Reay-jel.

Az Aleshint helyettesítő, huszadik helyről indult Sebastian Saavedra végig jól szerepelt, sokáig a top 10-ben is autózott, végül pedig a tizenegyedik pozícióban hozta be ideiglenes munkaeszközét.

Hasonlóan dícséret illeti meg Gutierrezt is, aki a negatív előzmények után, az utolsóként rajtolva a tizennegyedik helyet tudta elcsípni.

A versenynek természetesen megvoltak a maga nagy vesztesei is.

Rögtön az első körben, a pálya 3-as kanyarjában az összetettet jelenleg uraló Dixon összeakadt a 2016-os torontói győztes Powerrel, aminek következtében mindkettejük autója megsérült. Az új-zélandi némi szervizelés után vissza tudott térni a pályára, ausztrál kollégájának viszont a törött jobb első felfüggesztés miatt ez a viadal azonnali befejezését is jelentette. A Team Penske Power által vezetett 12-es autójának szerelőcsapata megpróbálkozott ugyan azzal, hogy versenyzésre alkalmas állapotba hozzák a járműt, de végül realizálniuk kellett, hogy ez már egy halott küldetés. Ebből adódóan a 2014-es bajnok az utolsó, azaz 21. helyen zárta a futamot, rajta kívül pedig csak egyetlen kiesője lett még a napnak a Dale Coyne Racinges Ed Jones képében, akinek műszaki hiba miatt kellett feladnia a 75. körben.

A versenyen a lapokat igazán megkavaró, második, egyben utolsó, teljes pályás sárga zászlós szakaszt a már említett Tony Kanaan hozta össze, miután – ahogyan fentebb már említésre került – a 23. körben sikeresen beleállt az 1-es kanyarban lévő gumifalba. A brazil a malőr ellenére folytatni tudta a küzdelmet, amelyet végül a 19.-ként, már két kör hátrányban fejezett be.

A hároméves nyeretlenségi sorozatának az előző, iowai viadalon véget vető Helio Castroneves a rajt után egy szenzációs manőverrel tört előre a harmadik helyről az élre, a Kanaan-baleset után azonban már nem tudta visszavenni a vezetést és végül csak a nyolcadik lett. Összetettbeli lemaradása azonban még így is három pontra csökkent Dixon mögött.

Az Ed Carpenter Racing 20-as autóját utcai és épített páyákon vezető Spencer Pigot futama eleinte biztatónak tűnt, mígnem a 27. körben összeért Takuma Satóval, aminek következtében mindkettejük gépében károk keletkeztek. A 101. Indianapolis 500 győztese végül csak a tizenhatodik helyet tudta elcsípni, aminek révén ő lett az Andretti Autosport egyetlen olyan pilótája, aki nem tudott a legjobb hat között végezni.

Pigot a tizennyolcadik pozícióban zárt, egyben az első, már körhátrányban lévő versenyzőként.

A bajnokságot jelenleg Scott Dixon 423 ponttal vezeti, de a sarkában ott lohol 420 egységgel Helio Castroneves. A harmadik helyen 404-gyel Simon Pagenaud neve áll a 400 pontos Josef Newgarden, a holtversenyben 359-359-en álló, egyaránt két-két győzelemmel rendelkező Will Power és Graham Rahal, valamint a 351 pontos Takuma Sato előtt.

Az IndyCar mezőnyére most egy hétvége szünet vár, majd július30-án következik egy újabb road pálya a lexingtoni Mid-Ohio Sports Car Course formájában.