Mikhail Aleshin kihagyhatja az IndyCar soron következő versenyét

Mikhail Aleshin kihagyhatja az IndyCar soron következő versenyét

A Schmidt Peterson Motorsports orosz versenyzője vízumproblémák miatt egyelőre nem térhet vissza az Egyesült Államok területére, a csapat pedig máris megnevezte a helyettesét.

 

Mikhail Aleshin múlt hétvégén a Le Mans-i 24 órás viadalon vett részt, a tervek szerint pedig az elkövetkezendő napokban már az IndyCar Elkhart Lake-i futamán lenne jelenése.

A Schmidt Peterson Motorsports azonban helyi idő szerint csütörtök délután váratlanul kiadott egy sajtóközleményt, amiben arról számoltak be, hogy Aleshin bevándorlással kapcsolatos gondok miatt egyelőre Franciaországban rekedt, ebből adódóan pedig értelemszerűen az Egyesült Államokba sem tud visszatérni.

A csapat úgy fogalmazott, hogy folyamatosan dolgoznak a probléma megoldásán, de az már biztosra vehető, hogy a 30 éves pilóta még a legpozitívabb fordulat esetén sem fog megérkezni a pályára az IndyCar Kohler Grand Prix-re keresztelt fordulójának első napján.

Az SPM tájékoztatása szerint a 7-es számú Dallara-Hondát az Aleshinnel kapcsolatos helyzet megoldásáig a kanadai Robert Wickens vezeti majd, kezdve rögtön a pénteki két szabadedzéssel.

Arról, hogy egészen pontosan milyen problémák merültek fel az orosz versenyző bevándorlási státusza kapcsán a csapat egyelőre nem adott tájékoztatást.

Aleshin amerikai karrierje során nem ez az első eset, hogy vízumgondok hátráltatják. Debütáló, 2014-es IndyCar szezonját követően az SPM mindenképpen meg szerette volna tartani a következő évre is, az orosz-amerikai gazdasági szankciók azonban gátat szabtak a pénzügyi transzfereknek, így Aleshin csak az idény utolsó, sonomai futamán léphetett pályára.

A 2016-os szezonra végül sikerült mindent időben letisztázni és már jó előre aláírta a teljes évre szóló kontraktusát, hogy aztán vízumgondok miatt rögtön az első, phoenixi nyílt tesztet kihagyni kényszerüljön. Szerencsére azonban a versenyeken való részvételét már nem befolyásolta ilyen jellegű probléma.

Ami a helyettest, vagyis Wickens személyét illeti, a 28 éves kanadai végigjárta az európai nevelősorozatok szamárlétráját, megfordult a Formula BMW USA-ban és a Champ Car Atlanticban is, 2011-ben pedig a Marussia F1-es tesztpilótája lett. Miután rájött, hogy a száguldó cirkuszban nem sok esélye van egy éles, versenypilótai szerződésre, 2012-ben, egy száznyolcvan fokos fordulatot véve a DTM-be igazolt. A német túraautó bajnokságban idén már a hatodik szezonját kezdte meg, eddig öt pole és öt győzelem fűződik a nevéhez, tavaly pedig pályafutása legjobb összetettbeli eredményét elérve a negyedikként ért zárt.

Wickens idén tavasszal egy rendhagyó autócserét is megejtett honfitársával és jó barátjával, James Hinchcliffe-fel, aminek értelmében Robert Sebringen vezethette a Schmidt Peterson Motorsports #5 Dallara-Hondáját, Hinch pedig az olaszországi Vallelungán próbálhatta ki a Mercedes-AMG C63-asát.

Akkor még nem gondolták, hogy alig pár hónappal később már csapattársak lesznek.