Az IndyCar ősszel már tesztelné az új fejvédő eszközt
Csak még nem döntötték el, hogy hol, mikor és egészen pontosan mit vinnének pályára.
Az egyik első dolog, amely az IndyCar 2018-ban debütáló, univerzális aero kittel felvértezett autójáról nyilvánosságra hozott képeken feltűnhetett, hogy a cockpit továbbra is védtelen.
Az elmúlt évek során folyamatosan visszatérő téma a versenyzők fejvédelmének megerősítse annak érdekében, hogy elkerüljék a Justin Wilsonéhoz hasonló tragédiák megismétlődését.
Mint ismeretes, a brit pilóta a 2015-ös, poconói futamon szenvedett halálos kimenetelű sérüléseket, miután a Sage Karam autójáról leszakadó orrkúp egyenesen a sisakjának csapódott.
Hasonló jelenet játszódott le – sokkal pozitívabb végkimenetellel – az Indy GP 2014-es furtamán, amelyen James Hinchcliffe fejét egy, pont Wilson autójáról származó alkatrész találta el, aminek következtében a kanadait súlyos agyrázkódással szállították kórházba.
Az pedig csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történtek további komoly balesetek, miután jó pár futamon szemtanúi lehettünk annak, amint ütközések után fejmagasságban repkedtek szanaszét a különböző, kisebb-nagyobb darabok az autók között.
Az IndyCar a törmelék mennyiségének minimalizálása érdekében a lehető legtöbb ponton rögzített valamennyi olyan elemet, amelyek esetében egyáltalán lehetséges volt, ez azonban csak áthidaló megoldást jelentett.
A fő célkitűzésnek jelenleg is a pilótafülke védelmének fokozása számít. A feladat viszont rendkívül összetettnek minősül a kivitelezéstől kezdve az alapanyag mibenlétén át egészen az autókra való felhelyezésig. Az amúgy is komplex probléma kapcsán felmerülő nehézségeket pedig tovább fokozza, hogy – a hasonló megoldáson szintén rendületlenül dolgozó Forma 1-gyel ellentétben – az IndyCar épített és utcai pályák mellett oválokon is versenyez.
A széria versenyzésért és operatív tevékenységért felelős elnöke, Jay Frye a Motorsportnak adott legfrissebb interjújában újfent megerősítette, a jövőre érkező aero kiteket valóban úgy tervezték meg, hogy ahhoz applikálható legyen az extra védőeszköz. Ennek tesztelését pedig az előzetes tervek szerint már a holtszezonban megkezdenék, noha egyelőre még semmi nincs lefixálva.
Frye elmondása szerint azonban az elsőszámú prioritás jelenleg, hogy sikeresen lebonyolítsák az univerzális aero kittel való első négy tesztet, de emellett folyamatosan dolgoznak a pilótafülke biztonságának fokozásán is.
“Ősszel tesztelni fogunk bizonyos dolgokat. Nem akartuk [a fejvédőt] rögtön bevezetni, tehát azon a két autón, amelyek az első négy teszten részt vesznek, még egyáltalán nem is lesz [ilyen elem]. Ezek végeztével viszont a cockpit-védelem tesztelése nagyon is ott van a tennivalóink listáján, noha még nem döntöttük el, hogy mit, mikor és hol.”
Március elején még Frye úgy nyilatkozott, a végső befutó egy, az F1-ből már ismert aeroscreen-típusú eszköz lehet, emellett pedig arról is szót ejtett, hogy valamennyi versenyhelyszínen, egységesen ugyanazt a megoldást szeretnék alkalmazni a korábban felmerült, pályatípusonként eltérő eszközök használatának forgatókönyvével ellentétben.
Most azonban úgy tűnik, ismét leporolták ez utóbbi verziót is.
“Nos, a glóriaszerű dolog nem működne a döntött oválokon a látómező miatt” – válaszolta Frye arra a kérdésre, hogy továbbra is az aeroscreen-hez hasonló verzióban gondolkodnak-e. “Ugyanakkor több pályánkra több applikációnk is lehet.”
A szakember igyekezett leszögezni, nem valószínű, hogy az IndyCar autói 2018-ban már az extra védelemmel ellátva lépnek pályára.
“Az, hogy jövőre ezekkel versenyzünk-e vitatható. Ki kell próbálnunk a pályán, mivel muszáj látnunk, hogy miként reagálnak rájuk az autók.”
A vadonatúj, univerzális aero kit – még egészen biztosan fejvédő nélküli – tesztsorozata július 25-26-án veszi kezdetét az IMS oválján, ahol a superspeedway csomagot próbálják ki, majd augusztus 1-én, a roadra szánt elemekkel folytatódik a munka Mid-Ohión. Mindezek mellett kiírtak még tesztet augusztus 28-ra az Iowa Speedway-re és szeptember 26-ra Sebringre is.
A Chevrolet erőforrással ellátott gép tesztpilótája Juan Pablo Montoya lesz, míg a Honda motorral felvértezett autót Oriol Servia viszi pályára.
képek: IndyCar
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough