Gutierrez már alig várja, hogy oválozhasson
Esteban Gutierrez szó szerint fejest ugrott az ismeretlenbe Detroitban, miután minden előzetes gyakorlás nélkül veselkedett neki élete első IndyCar versenyhétvégéjének.
A 25 éves mexikói pilóta az utolsó pillanatban kapta meg a lehetőséget arra, hogy az Indianapolis 500 kvalifikációján megsérült Sébastien Bourdais helyetteseként megejthesse debütálását a Dale Coyne Racing #18 Dallara-Hondájában.
Gutierrez ennek megfelelően a szezon egyetlen duplafordulója, a Detroit Grand Prix pénteki napján úgy gördülhetett pályára, hogy lényegében fogalma sem volt arról, mire számíthat a számára merőben új technikában és közegben.
A fiatal versenyző az első edzésen elért 1:18.2289-es egyéni legjobbjával az utolsó előtti helyet szerezte meg, közvetlenül csapattársa, a 101. Indy 500-on a harmadikként leintett Ed Jones előtt, míg az élen zárt Graham Rahalhoz képest a lemaradása 2.8961 másodperc volt.
A második gyakorlást Gutierrez már a mezőny legvégén fejezte be, délelőtti idejénél némiképp rosszabb, 1:18.5413-at hozva.
A mexikói versenyző azonban ennek ellenére szemmel láthatóan élvezte első napját az IndyCar mezőnyében, munkaeszközét pedig a délben tartott sajtótájékoztatóján egyenesen úgy jellemezte, mint a legszórakoztatóbb autó, amit valaha vezetett.
Nos, ha minden a Dale Coyne Racing tervei szerint alakult, akkor több, mint valószínű, hogy a mexikói további futamokon is szerepet kap a szóban forgó gépben, sőt, akár az sem kizárt, hogy egészen addig maradhat a volán mögött, amíg Bourdais vissza nem tér. A francia pilóta felépülése, ezzel együtt rehabilitációs programja a vártnál ugyan sokkal gyorsabb ütemben halad, de nem várható, hogy a 2017-es szezon során autóba ül – noha ő maga célul tűzte ki, hogy a szeptemberi, sonomai záróversenyen már újra pályára lép.
“Ránéztünk az önéletrajzára” – magyarázta az NBC Sports-nak Dale Coyne, hogy miért is Gutierrezre esett a választásuk Bourdais pótlására. “Megnyerte a GP3-at, harmadik lett a nagyon versenyképes GP2-ben. Az F1-es eredményeit viszont nehéz értékelni, mivel ott a csapatok rendkívül különbözőek.”
A bemutatkozó sajtótájékoztatóján Gutierrez még nem akart részletekbe bocsátkozni arról, hol tartanak a tárgyalások a hétvégi két detroiti futam utáni IndyCar szerepvállalását illetően, de azt elismerte, hogy a célja addig maradni a bajnokságban, ameddig csak lehetséges.
“Nagyon élvezem az egészet, most viszont a legfontosabb, hogy csak Detroitra fókuszáljak. Remélhetőleg a teljes szezont végigversenyezhetem, ez az, amit igazán szeretnék.”
Gutierrez 2011-12-ben, a GP2-es elfoglaltsága mellett a Sauber F1 Team tesztpilótájaként nyert bebocsátást a Forma 1-be, 2013-ban pedig már éles versenyzőként is debütálhatott a gárda színeiben.
Bemutatkozó szezonjában összesen hat világbajnoki pontot szerzett köszönhetően a Japán Nagydíjon elért hetedik helyének.
2014-ben azonban már egy egységet sem tudott összehozni, ráadásul az ülésért folyó – legfőképpen anyagiakban megnyilvánuló – csatában is alulmaradt, aminek következtében az év végén el is váltak útjaik a csapattal.
A mexikói ifjonc a következő szezont ismét a partvonalról – igaz, mint a Ferrari tartalékosa – nézhette végig. 2016-ban aztán leszerződött az új belépő Haas F1 Teamhez, de miközben csapattársa, Romain Grosjean 29 pontot is szerzett, addig az ő neve mellett ismét csak egy kövér nulla szerepelt.
Gutierrez elrajtolt a jelenleg zajló Formula E- szezon legutóbbi három versenyén a Techeetah színeiben és arról szóltak a hírek, hogy a teljes idényt velük fejezi be. Detroitban azonban a versenyző már úgy nyilatkozott, hogy a folytatást illetően jelenleg is zajlanak a tárgyalások.
Ez márpedig azért is fontos, mivel az elektromos bajnokság hátralévő négy fordulójából három pontosan fedésben van az IndyCar versenynaptárával.
A jelek szerint azonban az elsőszámú prioritást számára az IndyCar jelenti és elmondása szerint az oválpályás viadalokkal is komolyan felkeltették az érdeklődését.
Gutierrez saját bevallása szerint már nagyon várja, hogy közelebbről is ismeretséget kössön az oválpályákkal.
“Még soha nem vezettem oválon, de remélhetőleg ha kapok erre lehetőséget akkor egy tesztnapot legalább teljesíthetek előtte, fontos számomra, hogy képet kapjak arról, milyen érzés is” – mondta a pilóta a kizárólagosan balkanyarokat tartalmazó vonalvezetésekről. “Ez teljesen új számomra, de nagyon szívesen kipróbálnám, tanulnám. Versenyzőként szeretem a kihívásokat, szóval ez olyasvalami, amire igazán várok.”
Természetesen nem lehetett szó nélkül elmenni Fernando Alonso neve mellett sem, aki az F1 Monacói Nagydíját hagyta ki az Indianapolis 500 kedvéért.
“Ez egy igazán jó kérdés” – válaszolta a mexikói arra a kérdésre, hogy ő személy szerint a hercegségre, vagy a Brickyardra voksolna-e, ha választania kellene. “Szívesen megpróbálnám az Indy 500-at. Néztem a futamot és ott valódi versenyzés folyt. Színtiszta vezetés és verseny. Azt hiszem, abból amit Fernando megtapasztalt, látni a mosolyt mindvégig az arcán – és én nagyon jól ismerem őt -, realizáltam, hogy ez olyasvalami, amit nekem is ki kell próbálnom.”
Gutierrez számára nem ismeretlen az amerikai versenyzői közeg. Példának okáért a 2007-es Formula BMW USA szezonban egy bizonyos Alexander Rossit győzött le a bajnoki címért folyó harcban. A 100. Indy 500 későbbi győztesével három évvel később, a GP3-ban ismét összefutott, az összetettbeli győzelem ismét a mexióié lett, míg Rossi a negyedikként zárt. Érdekesség, hogy ez utóbbi mezőnyben a Team Penske jelenlegi üdvöskéje, Josef Newgarden is ott szerepelt, aki végül a tizennyolcadikként fejezte be a szezont.
“Beszéltem már néhány [IndyCar] pilótával, de nem mindenkivel, mivel hirtelen, csak két nappal ezelőtt érkeztem meg [Detroitba]. Ugyanakkor nagyon jó visszatérni Amerikába 2007 után, amikor a Formula BMW-ben szerepeltem itt. Jól ismerem az olyan pályákat, mint például Road America, ami személy szerint az egyik kedvencem a világon, remélhetőleg esélyem nyílik arra, hogy az IndyCarral ismét versenyezhessek itt.”
A szabadedzések során Gutierrez a saját bőrén tapasztalhatta meg, mit is jelent a detoriti pálya hírhedten hepehupás felületén autózni.
“Ez valószínűleg a legtrükkösebb helyszín a naptárban, szóval elég élvezetes volt először itt pályára lépni az IndyCarban, megismerni az autót. […] Ez olyasmi, ami egyelőre teljesen új kihívás a számomra. Úgy értem, ilyen sok bukkanóval, a különböző borítással, itt beton van, ott aszfalt… minden folyamatosan változik, az abroncsok eltérően reagálnak, szóval ez a változatos felület az autó sajátosságai mellett egy újabb faktort képvisel, amit meg kell tanulnom.”
Gutierrez nem akar elkapkodni semmit, inkább lépésről-lépésre haladna.
„Az első célom, hogy magabiztosnak érezzem magam. Nagyszerű csapat áll mögöttem, mindenben támogatnak, az összes elérhető információt megadják nekem, hogy a lehető leggyorsabban fel tudjam venni a sebességet. Forma 1-es és Formula E-s tapasztalattal érkezve beletelik egy kis időbe, mire hozzászoksz egy különböző autóhoz, pláne ha egy olyan hétvégén érkezel, amikor ilyen kevés időt tölthetsz csak a pályán gyakorlással. Sokkal természetesebb vezetni. Az autók szinte teljesen egyformák a csapatok között, ami lehetőséget ad számodra, hogy versenyzőként többet mutass, vagy inkább fogalmazzunk úgy, többet csinálj, jobban befolyásold ezt az oldalt.”
Óhatatlanul felmerült a kérdés, milyen különbségeket fedezett fel az IndyCar, valamint az F1 között.
„A kommunikáció szintje a mérnökökkel az autó finomhangolásának terén sokkal jobban a pilótára, a vezetési stílusra van szabva. A tény, hogy nincs szervó szintén nagy különbséget jelent. Összességében véve boldog vagyok. Nagyon sok visszajelzést lehet kapni az autóból. Érzésre jóval keményebb, de jobb is, mivel könnyebben megérted az abroncsokat, a technikát, minden mozdulatot, a vibrációrót, ezek pedig sokat segítenek abban, hogy megismerd az autót. Nincs sok gomb, amin gondolkodnod kell.”
A mexikói tehát rendkívül lelkes és van is miért, hiszen Dale Coyne nyíltan kijelentette, több versenyt szán neki.
“Nem csak egy egyfutamos megállapodásról van szó. Esteban többet is fog teljesíteni, beleértve az oválokat. Itt akar lenni, az IndyCarban. Nem sok időnk maradt [Detroit előtt], hogy minden apró részletre kiterjedően dolgozzuk ki a szerződést. Adrian Fernandez keresett meg azzal még Indy előtt, hogy tudna ajánlani egy versenyzőt, de akkor még nem mondta, hogy kiről is van szó. Visszahívtam, hogy rákérdezzek erre, amikor pedig megmondta, akkor úgy voltam vele, rendben, jó ajánlólevéllel rendelkezik, tehát gyorsan alkalmazkodhat majd.”
Az IndyCar detroiti duplafordulóját követően, június 10-én a mezőny már a Texas Motor Speedway-re látogat, úgyhogy ha minden a tervek szerint alakult, akkor könnyen előfordulhat, hogy Gutierrez már egy héten belül túlesik az oválpályás debütálásán is.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough