Tizenöt rendhagyó tény a 101. Indianapolis 500 margójára

Takuma Sato győzelmével ért véget az utóbbi évek legizgalmasabb, legfordulatosabb Indy 500-a, amelynek történéseit minden valószínűség szerint még nagyon hosszú ideig emlegetni fogjuk.
Most azonban következzék néhány igazán érdekes tény és adat annak apropóján, hogy a legendás verseny egy újabb felvonása került visszavonhatatlanul a motorsport történelemkönyvének lapjaira.
1. Takuma Sato elsősége következtében nem sikerült zsinórban másodjára is (Alexander Rossi 2016-os diadala után) amerikai győztest avatni az Indianapolis 500-on.
Utoljára 1991-1992-ben (Rick Mears és Al Unser Jr.) fordult elő, hogy két egymást követő évben is amerikai nemzetiségű versenyző nyerte az Indy 500-at.
2. Az Indy 500 története során mindössze kétszer tudott győzni a 26-os számú autó: Dan Wheldon – Andretti Green Racing (2005) és Takuma Sato – Andretti Autosport (2017).
3. A „kicsik Indianapolis 500-át”, vagyis az IndyCar elsőszámú nevelősorozatának, az Indy Lights-nak Freedom 100-át a Carlinnak vezető Matheus Leist szintén a 26-os számú autóval nyerte meg.
4. A Carlin alapvetően jó hétvégét zárt Indianapolisban, lévén az 500 első négy helyezettjéből hárman is – Sato, Ed Jones, Max Chilton – megfordultak már náluk pályafutásuk korábbi szakaszában.
5. Ed Jones mindössze a harmadik olyan pilóta az Indy 500 történetében, akinek top 3-as helyezése ellenére sem szavazták meg a média képviselői a legjobb újoncnak járó címet. Ezen, 1952 óta odaítélendő kitüntetés leendő gazdáját ugyanis nem kizárólag a végeredmény, hanem a teljes program – vagyis az edzéseken, kvalifikációkon és a verseny – során nyújtott teljesítményt figyelembe véve választják meg.
A Dale Coyne Racing 22 éves ifjoncán kívül csak Graham Hill és Richie Hearn mondhatta el magáról, hogy hiába fejezték be életük első Indianapolis 500-át a képzeletbeli dobogón, mégsem őket nevezték meg a verseny legjobb debütánsának. Az 1966-os fordulót Hill megnyerte, az év újoncának azonban a hatodikként rangsorolt, ámde műszaki hiba miatt tíz kör hátrányban lévő Jackie Stewartot kiáltották ki, míg Hearn hiába látta meg 1996-ban a kockás zászlót a harmadik helyen, a legkiemelkedőbb újonc mégis a Scott Brayton halálos edzésbalesete miatt a pole-t megörökölt, a futamot viszont motorhiba miatt idő előtt feladó, ebből adódóan csak a huszonnegyedikként jegyzett Tony Stewart lett.
Dacára annak, hogy Jones idén a harmadiknak hozta be a Dale Coyne Racing #19 Dallara-Hondáját, a “Rookie of the Year” titulust mégis Fernando Alonso kapta, aki az imént említett Tony Stewarthoz hasonlóan az erőforrás meghibásodása miatt csak a huszonnegyedik helyet tudta megszerezni.
6. Jones futotta meg a teljes Május Hónap második leggyorsabb körét (374.990 km/h a hetedik edzésen, ennél csak csapattársa, Sébastien Bourdais tudott jobb tempót produkálni 375.163 km/h-val az ötödik gyakorlás során).
7. Alonso a nyolcadik olyan pilóta az Indy 500 történetében, aki úgy lett a verseny legjobb újonca, hogy a top 20-on kívül zárt.
A lista: Bobby Grim (1959/26.), Rick Mears (1978/23.), Josele Garza (1981/23.), Teo Fabi (1983/26.), Tony Stewart (1996/24.), Tomas Scheckter (2002/26.), Phil Giebler (2007/29.) és Fernando Alonso (2017/24.).
8. A 101. Indianapolis 500 200 köréből 118 során Forma 1-es tapasztalattal bíró versenyző állt az élen: Max Chilton (50), Fernando Alonso (27), Alexander Rossi (23), Takuma Sato (17) és Juan Pablo Montoya (1).
9. Az Indianapolis 500 összdíjazása 13,178,359 dollár volt, ebből Sato része 2,458,129 dollár, aminek azonban csak egy bizonyos százalékát tarthatja meg, a többi a csapatához vándorol.
10. Az IRL/IndyCar pályafutása kezdetétől, tehát 2006-tól megszakítás nélkül édesapja gárdájának vezető Marco Andretti zsinórban másodszor, összességében pedig már negyedszer nézhette végig, amint egy csapattársa felér az Indianapolis Motor Speedway trónjára (Dario Franchitti/2007; Ryan Hunter-Reay/2014; Alexander Rossi/2016; Takuma Sato/2017). Ez negatív rekord.
11. Sato csak 1 centiméterrel magasabb a Borg Warner Trophy-nál A versenyző 164, a híres-neves trófea pedig 163 cm.
12. A 101. Indy 500 első hat helyezettjéből négyen már elmúltak 40 esztendősek – beleértve a győztest és a másodikként célba értet is: 1. Sato (40), 2. Helio Castroneves (42), 5. Tony Kanaan (42), 6. Juan Pablo Montoya (41).
13. Az Andretti Autosport eddigi 56 IndyCar győzelméből 43-at oválpályán szerezett.
14. Sato a 101. Indianapolis 500-on IndyCar pályafutása második győzelmét ünnepelhette. Az elsőt még 2013-ban, Long Beach-en aratta, ami azt jelenti, hogy a két siker között összesen 72 futam telt el. Ezzel a japán az örökranglista ötödik helyét foglalja el. A leghosszabb, szám szerint 124 versenyes hiátust Graham Rahal tudhatja magáénak, őt Johnny Rutherford követi 97-tel, Marco Andretti 77-tel és Mario Andretti 74-gyel.
15. Sato győzelme révén Japán a tizenegyedik olyan nemzetté vált, amelynek legalább egy képviselője szerepel a Borg Warner Trófeán.
képek: IndyCar

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough