Dögösen fog festeni a 2018-as IndyCar mezőny


Vége a várakozásnak, az IndyCar hivatalosan is lerántotta a leplet arról, hogy mikén fognak kinézni 2018-tól az autók az utcai és épített pályákon, valamint a rövidoválokon.

Mint ismeretes, a szériában 2012 óta használatos IR-12 kasztnik jövőre vadonatúj, az elmúlt három évvel ellentétben azonban ismét egységes aero kittel indulnak csatába.

A 2015-2017-ben használatos csomagokat még a Honda, valamint a Chevrolet egymástól függetlenül tervezte, majd gyártotta le a saját csapatai számára, 2018-tól azonban újra egységesítik őket, így valamennyi, a szériában szereplő gárda ugyanazon – egyelőre még hivatalosan nem megnevezett – cég által legyártott a kitjeit fogja használni.

Erőforrások terén viszont a Honda, valamint a Chevy továbbra is külön-külön látja el a mezőnyt, ha pedig az IndyCar számításai bejönnek, akkor a közeljövőben újabb motorgyártók csatklakozhatnak a bajnoksághoz.

Az IndyCar március végén mutatta be a superspeedway-ekre szánt elemekkel felvértezett autó előzetes terveit számítógéppel készült grafikák formájában, a látottak pedig rendkívül nagy sikert arattak a rajongók körében.

Ahhoz, hogy előzetes képet kapjunk az épített/utcai vonalvezetésekre és rövidoválokra tervezett kitről is, röpke két további hónapot kellett kibekkelni, most, viszont a nagy leleplezést követően nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy megérte a várakozást.

A most felfedett, második aero csomag a superspeedway-eshez hasonlóan az úgynevezett fordított tervezés elvét követi: küllem tekintetében a szurkolók és a versenyzők között egyaránt nagy népszerűségnek örvendő, retró vonalat követi, a teljesítmény, valamint a biztonság terén azonban a legmodernebb technikát képviseli.

Az IndyCar versenyzésért és operatív tevékenységért felelős elnöke, Jay Frye elmondása alapján mindkét univerzális aero kit mostanra már 99%-ban készen áll és várhatóan július-augusztus magasságában már teljes valójukban pályára is viszik őket. A tesztekre előreláthatólag a hepehupás felülete miatt Sebringen és egy normál borítású roadon, továbbá természetesen rövidoválon és superspeedway-en is sor kerül, amelyeken egyaránt két autóval – egy Honda, valamint Chevy motorral felszerelttel – folytatják majd a munkát.

Biztonsági szempontból az egyik legfontosabb, hogy ezen csomagok által az autókon a jelenleginél jóval kevesebb elem lesz megtalálható, ami nagyban redukálja a lehulló törmelék mértékét ütközések során.

Frye ismételten leszögezte, hogy az univerzális kittel ellátott autó iránt a széria teljes közösségén belül hatalmas a lelkesedés. A következő fontos lépés, hogy az ezzel ellátott gép fizikailag is készen álljon, az éles teszteken pedig pontos képet kapjanak a teljesítményről is.

“A szélcsatornában szerzett adatok nagyon jók, túl is szárnyalták az elvárásainkat. Hat, vagy hét alkalommal is végrehajtottuk ezeket a teszteket méretarányos autókkal, a kapott számok pedig igazán megfelelők. Ugyanakkor ismétlem, amíg nem lépünk ténylegesen pályára, addig nem tudhatunk semmit biztosan. Erre pedig nyáron fog sor kerülni.”

 

Az alábbi, összehasonlító képeken az első az épített/utcai pályás és rövidoválos, a második pedig a superspeedway-es aero kittel felvértezett autót ábrázolja.

 

1rs.jpg

1sw.jpg

 

2rs.jpg

2sw.jpg

 

3rs.jpg

3sw.jpg

 

4rs.jpg

4sw.jpg

 

5rs.jpg

5sw.jpg

 

 

  

 

képek: IndyCar

 



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy