Ecclestone letiltotta volna Alonsót az Indy 500-ról

Ecclestone letiltotta volna Alonsót az Indy 500-ról

Az egykori Forma-1 vezér kerek-perec kijelentette, hogy ha még ő lenne hatalmon, akkor minden követ megmozgatott volna annak érdekében, hogy megakadályozza a spanyol részvételét az Indianapolis 500-on.

 

Az elmúlt napok világviszonylatban legnagyobb sportszenzációjának kétségkívül Fernando Alonso és a McLaren bejelentése számított, miszerint az Andretti Autosporttal, valamint a Hondával való partnerkapcsolatuk révén indulni szándékoznak a jövő májusban esedékes, 101. Indy 500-on.

A hír általánosságban véve pozitív fogadtatásra lelt mindkét érintett bajnokság közössége, beleértve a rajongók részéről is. Ennek megfelelően Alonso nem csak jókívánságok végeláthatatlan sorát kapta, de számos tanácsot is a legendás ötszáz mérföldes viadalt már megtapasztalt kollégáitól, beleértve Rubens Barrichellót, Dario Franchittit valamint az idei mezőnynek szintén részét képező Oriol Serviát és a kétszeres győztes Juan Pablo Montoyát is.

Ahogyan viszont már előre sejteni lehetett, Bernie Ecclestone nem éppen a projektet támogatók népes halmazát erősíti.

A brit üzletember a Liberty Media által átvett F1 éléről történt menesztését követően a minap először tette tiszteletét a száguldó cirkusz paddock-jában és természetesen rögtön ki is fejtette álláspontját a helyzetet illetően.

“Azt hiszem, ha lehetőségem lett volna arra, hogy meggyőzzem a McLarent arról, hogy ne engedjék menni, akkor így tettem volna” – nyilatkozta Ecclestone Bahreinben. “Megmondtam volna [Alonsónak], hogy várjon amíg a szerződése lejár, utána pedig már azt csinálhat, amit akar, de most ő egy Forma-1-es pilóta a Forma-1-es szezon közepén. Ugyanakkor a mezőny végén sem szeretem őt látni.”

Alonso az amerikai kiruccanás kedvéért távol marad a Monacói Nagydíjtól, helyét pedig a tavaly év végén visszavonult, ámde továbbra is a McLaren kötelékében maradt Jenson Button veszi át.

A hetvenes években három Indy 500 győzelmet is bezsebelt McLaren vadonatúj vezérigazgatója, Zak Brown, valamint a csapat főrészvényese Mansour Ojjeh egyaránt elmondta, hogy a Brickyardra való visszatérésük mögött a versenyzéssel kapcsolatos portfóliójuk növelése áll, a későbbiekben akár egy önálló, teljes szezonos IndyCar szerepvállalás lehetőségét is meglebegtetve.

Alonso álláspontja szerint a fő figyelem a részéről továbbra is az F1-re irányul, az Indianapolis 500 pedig csak egy szabályt erősítő kivételt képez. A 35 éves sztár azonban azt is elismerte, hogy a lehetőség nem adatott volna meg a számára, ha a McLaren még mindig Ron Dennis vezetése alatt működne.