Beteljesedett a nagy visszatérés Long Beach-en -

Az amerikai open-wheel versenyzés Monacójának és az utcai pályák külön bejáratú Indianapolis 500-ának is nevezett Toyota Grand Prix of Long Beach a várakozásoknak megfelelően kemény stratégiai csatákat hozott nagy vesztesekkel és egy, a rajongók által szinte egy emberként üdvözölt győztessel.

James Hinchcliffe 2016-ban ellentmondást nem tűrően zsebelte be a 100. Indianapolis 500 pole pozícióját, azon a pályán, ahol egy évvel korábban még az utóbbi idők egyik leghorrorisztikusabb, kis híján fatális végkimenetelű balesetét szenvedte el.

A körülmények tükrében elképesztő mértékű, nemzetközi médiafigyelmet irányított nem csak önmagára, de az IndyCarra is, az igazán nagy fegyvertényt, nevezetesen a legendás futam győzelmét azonban végül nem sikerült elhódítania.

Alig tizenegy hónappal később, a széria versenynaptárának másik, hasonlóképpen ikonikus állomásán viszont már tényleg ő nevethetett a legjobban.

A 30 esztendős kanadai szívében az 1.968 mérföld hosszú, 11 kanyart számláló utcai pálya külön helyet foglal el, lévén 2010-ben pontosan itt szerezte meg pályafutása első győzelmét az IndyCar legmagasabban jegyzett nevelőszériájában, az Indy Lights-ban. Hét esztendővel később pedig újra felmasírozhatott a Long Beach-i dobogó tetejére, immár a legmagasabban jegyzett kategóriában.

Hinchcliffe – aki tavaly ősszel egészen az amerikai Szombat esti tánc [Dancing with the Stars] döntőjéig jutott – a hétvége pénteki edzésnapján úgy nyilatkozott, hogy egy Long Beach-i győzelem számára egyenértékű az Indianapolis 500-zal, valamint a szülővárosa által rendezett torontói viadaléval. Ekkor még nem sejtette, hogy alig 48 óra múlva ebből az álomtrióból egyet már ki is pipálhat.

A mostani diadal a kanadai számára IndyCar pályafutását tekintve az ötödik a sorban, ezt megelőzően utoljára pedig két teljes évvel ezelőtt, az időjárási viszonyok miatt szinte csak a pace car mögött teljesített – majd idő előtt le is intett -, tehát versenynek aligha nevezhető Grand Prix of Louisianán tudott elsőként zárni.

A 2015-ben először és utoljára megrendezett futam óta ráadásul nem csak Hinchcliffe – akivel kapcsolatban azért feltétlenül meg kell jegyezni, hogy az indianapolisi sérülései miatt a szezon hátralévő 11 futamát kihagyni kényszerült -, de csapata, a Schmidt Peterson Motorsports is most tudott először győzelmet aratni, amely tény csak még édesebbé teszi a sikert.

James Hinchcliffe (Schmidt Peterson Motorsports)

Az abszolút közönségkedvencnek számító kanadai az idén minden várakozást felülmúló feltámadást produkáló Honda zsinórban második elsőségét is szállította, aminek köszönhetően a gyártó eddigi mérlege száz százalékosnak tekinthető a 2017-es szezonban.

És, hogy tovább fokozzuk, Hinchcliffe előtt utoljára 2004-ben, Paul Tracy személyében tudott kanadai versenyző győzedelmeskedni Long Beach utcáin.

„Nagyon sok dolog változott, amióta utoljára itt ültem [a győztes helyén]. Nagyon jó érzés újra itt lenni. Rengetegen úgy beszéltek 2016-ról, mint a nagy visszatérésem éve. Csapatként igazán szerettünk volna egy felkiáltójelet tenni erre azzal, hogy a Victory Lane-ig jutunk” – mondta a verseny utáni sajtótájékoztatón Hinchcliffe, aki a vezetést a futam 63. körében vette át, miután egy stratégiai húzással, az utolsó pitkiállások idején csapatával úgy döntött, az előtte álló Ryan Hunter-Reay-hez és Scott Dixonhoz képest egy körrel tovább marad kint. Ennek révén saját szervizelése után végül az első pozícióban tudott visszatérni a pályára, amit innentől már a két későbbi sárga zászlós szakasz ellenére sem volt hajlandó kiengedni a kezéből.

Hinchcliffe mögött a második helyen az idény első versenyét St. Petersburg utcáin megnyert Sébastien Bourdais végzett a Dale Coyne Racing #18 Dallara-Hondájával, ennek köszönhetően pedig a francia továbbra is őrzi vezető pozícióját a bajnoki tabellán.

A mezőny legkisebb költségvetésű csapata egyébként a szezon eddigi legkellemesebb, hogy pátoszosan fogalmazzunk legszívmelengetőbb fejezetét írja jelenleg. Igaz, hogy még csak két futam telt el, de a DCR mellett eddig kizárólag top 10-es helyezések szerepelnek. Az egykori négyszeres Champ Car bajnok Bourdais első és második pozíciói mellett óriási taps illeti az újonc Ed Jones-t is, aki St. Pete-en egy tizedik hellyel mutatkozott be a rendkívül szoros mezőnnyel operáló IndyCarban, most Long Beach-en pedig már a hatodik pozícióig tornászta fel magát. Ezáltal a DCR az egyedüli gárda, amely elmondhatja magáról, hogy mérlegük a legjobb tízben eddig 100%.

A GP of Long Beach harmadik helyén Josef Newgardent intették le, aki ezzel első dobogós eredményét hozta új csapata, a Team Penske kötelékében, egyúttal pedig a Chevrolet kontingensének legjobb helyezését is szállította.

Sébastien Bourdais (Dale Coyne Racing)

Ha osztanának citrom-díjat az IndyCarban, akkor azt a Grand Prix of Long Beach-en minden kétséget kizáróan az Andretti Autosport “érdemelte” volna ki.

A gárda a szabadedzések során ígéretes teljesítményt nyújtott, a kvalifikáción pedig Hunter-Reay által a harmadik, Alexander Rossi révén pedig az ötödik rajthelyet is megszerezték. A verseny azonban tökéletes katasztrófaként alakult számukra, miután műszaki problémák miatt egyetlen autójuk sem jutott el a kockás zászlóig.

A sort Marco Andretti kezdte meg, aki a 14. körben volt kénytelen feladni a viadalt elektronikai hiba miatt, majd a 62.-ben Alexander Rossi gépének erőforrását érte utol a technika ördöge, végül pedig egy kör különbséggel -a 78 és 79.-ben – Takuma Sato, valamint a krach pillanatában a második helyen autózó, a győzelemre is esélyesnek tűnt Hunter-Reay is idő előtt kénytelen volt befejezni a versenyt.

A regnáló bajnok Simon Pagenaud az utolsó, azaz huszonegyedik helyről rajtolt, köszönhetően a kvalifikáción kapott büntetésének, amit a versenybíróság csapattársa, a pole pozíciót végül megszerzett Helio Castroneves feltartása miatt rótt ki rá. A Team Penske franciája azonban a futamra felszívta magát, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a tizedik körben már a kilencedikkén jegyezték. A verseny végén gyors egymásutánban életbe lépett két sárga zászlós szakasz azonban nem a legjobbkor jött a számára, így a leintés pillanatában meg kellett elégednie az ötödik hellyel.

Ha már említésre került Castroneves, a rajtelső rögtön a start után öt pozíciót visszaesett és innentől fogva már nem igazán volt beleszólása a közvetlen élmezőny dolgába. A brazil helyzetét később az sem segítette, hogy a 62. és a 67. körben egyaránt szankcionálták a pitben életben lévő sebességhatár átlépése miatt, előbb áthajtásos büntetéssel sújtották, másodjára pedig egyenesen a mezőny végére sorolták vissza.

A Team Penske negyedik embere, Will Power már a verseny elején keresztet vethetett a jó eredményre, miután rögtön az első körben összeakadt a Chip Ganassi Racing #83 Dallara-Hondáját vezető Charlie Kimballal. Utóbbi amerikai számára abban a pillanatban véget is ért a nap, míg Power folytatni tudta ugyan, de már labdába sem rúghatott az élmenőkkel és végül be kellett érnie a tizenharmadik hellyel.

Az Ed Carpenter Racing színeiben négy évnyi részidős műszak után idén ismét teljes szezonosként visszatért J.R. Hildebrand számára viszont szó szerint fájdalmasan zárult a GP of Long Beach.

A 29 éves pilóta a verseny utolsó körében a Schmidt Peterson Motorsports #7 Dallara-Hondáját vezető Mikhail Aleshinnel csatázott, aminek során az autóik összeértek, Hildebrand #21 Dallara-Chevy-je pedig ennek hatására a levegőbe emelkedett. Az incidens kielemzése után a versenybírák úgy ítélték meg, hogy az orosz szándékosan blokkolta az őt előzni próbált ellenfelét, ezért büntetésként egy hellyel hátrébb sorolták, így a tizenegyedik helyet Hildebrand kapta meg, akinek azonban ekkor minden bizonnyal ez volt a legkisebb baja.

Néhány órával a futam után ugyanis az IndyCar hivatalos sajtóközleményt adott ki, amelyben a széria orvosi igazgatóját, dr. Geoffrey Billows-t idézve elárulták, hogy az Aleshinnel történt baleset következtében Hildebrand bal kezében eltörött egy csont. J.R.-ra az elkövetkezendő napokban további vizsgálatok várnak majd Indianapolisban, amelyek eredményeitől függ, mikor kapja meg a zöld jelzést arra, hogy ismét autóba ülhessen.

A poszt elején már érintettem a Honda továbbra is kielégítő magyarázat nélküli feltámadását, ami Long Beach-en is erőteljesen megfigyelhető volt. A verseny valamennyi, tehát szám szerint 85 körében ugyanis a japán gyökerű márkához tartozó autó állt az élen, ami annak fényében, hogy tavaly a szezon összes utcai/épített pályás viadalán EGYÜTTVÉVE tudtak csak 110 kört vezető pozícióban eltölteni, több, mint impozáns.

A 2016-os idény tizenhat futamából mindössze kettőt nyert Honda motorral és aero kittel felvértezett gép, de ezek mind kivétel nélkül az erősségüknek számított speedway-eken történtek, momentán viszont 2/2 a mérlegük ráadásul az elmúlt években mumusként kezelt utcai pályákon.

Minden borult, az okokat pedig csak találgathatjuk. A jövőre érkező univerzális aero kit miatt az aerodinamikai elemek fejlesztése idén befagyasztásra került, tehát ebből az irányból nézve józan paraszti ésszel a Chevrolet-nek kellene továbbra is uralnia az eddig lezajlott, utcai futamokat is. Tényleg ennyit számított volna a szakembergárda (valamint a konkurenciától hozott információk) tekintetében igencsak magas értéket képviselő Chip Ganassi Racing idei visszatérése a Honda térfelére három év Chevy-kitérő után, mint azt több amerikai szakértő is sugallta már?

Egy biztos, a Honda valamiért, de felülkerekedett a csokornyakkendős logójukról ismert amerikai riválissal szemben. Mi pedig teljes pártatlanság mellett csak a tenyerünket dörzsölhetjük, amiért felkavarták az IndyCar eddig sem éppen mozdulatlanul álló vizét.

A 2017-es IndyCar szezon április 23-án folytatódik az alabamai Barber Motorsports Parkban.