Rekorddöntés és egy véleményes büntetés a Long Beach-i kvalifikáción

Rekorddöntés és egy véleményes büntetés a Long Beach-i kvalifikáción

Vadonatúj pályacsúcsot, csapattagok közötti drámát és egy nem is annyira váratlan rajtelsőt hozott a Toyota Grand Prix of Long Beach időmérője.

A 2017-es Verizon IndyCar Series szezon második állomásának otthont adó, a motorsport világának talán leghíresebb szökőkútja által fémjelzett ideiglenes utcai pályán Helio Castroneves újfent bebizonyította, hogy nem csak a húszéveseké a világ.

A Team Penske 41 éves versenyzője zsinórban a harmadik – összességében pedig, a 2001-es végül rajt-cél győzelemben kicsúcsosodott sikerével együtt – a negyedik pole pozícióját szerezte az 1.968 mérföld hosszú, 11 kanyarból álló vonalvezetésen, ami eddigi IndyCar (beleértve a CART-érát is) karrierjét tekintve egyben a 48. rajtelsőségét is jelenti.

Az idén már 20. főkategóriás szezonját teljesítő veterán emellett a pályacsúcsot is meg tudta tartani, noha egészen az időmérő végéig úgy tűnt, hogy ezen rekordtól két év után könnyes búcsút kell vennie.

A Castroneves által még a 2015-ös kvalifikáción felállított 1:06.6294-es abszolút legjobb időnél ugyanis a második, a csoportkörök legjobb tizenkét versenyzőjének részvételével lezajlott szegmensben tizenegy pilótának is sikerült gyorsabb kört autóznia.

Közülük is a legjobbat Scott Dixon rakta össze 1:06.2285-tel, aminek láttán úgy tűnt, az új Long Beach-i pályacsúcs mellett mostantól új-zélandi zászló lobog majd.

Nem így történt. A kvalifikáció utolsó, immár csak hat pilóta részvételével lezajlott felvonásában ugyanis Castroneves begyújtotta a rakétákat és hibátlan vezetéssel futott 1:06.2254-es idejével nem csak a rekordot hódította vissza a saját térfelére, de a pole-t is elorozta Dixon elől.

Elsőségével a brazil kvázi a Chevrolet becsületét is megmentette, miután úgy sikerült a tabella élén zárnia, hogy a Fast 6-ben rajta kívül az összes autó az idén több, mint váratlan feltámadást produkáló Honda zászlaja alá tartozott.

lb14.jpg

Scott Dixon (Chip Ganassi Racing) 

 

Castroneves mellől az első sorban Dixon várhatja a 85 körös futam zöld zászlaját. A második sorból az Andretti Autosportot képviselő Ryan Hunter-Reay, valamint a Schmidt Peterson Motorsports-ot erősítő James Hinchcliffe indulhat, míg a harmadikat az IndyCar pályafutása során először a kvalifikáció utolsó szakaszáig jutott Alexander Rossi (Andretti Herta Autosport) – Graham Rahal (RLL Racing) páros alkotja.

Az időmérőre azonban nem csak a dicsőségből, de a drámából is kijutott, ironikus módon pedig ez utóbbi egyik főszereplője is Castroneves volt.

Még az első csoportkör alkalmával a regnáló bajnok Simon Pagenaud – aki tavaly pontosan ezen a pályán szerezte első, Team Penske-s győzelmét – hirtelen fékezett, a mögötte érkező, gyors körön lévő Heliónak pedig korrigálnia kellett annak érdekében, hogy elkerülje csapattársát. A jelenetet az IndyCar versenybírái kivizsgálták, majd úgy ítélték meg, hogy ellenfele feltartásának okán a franciától elveszik a két legjobb körét. Ebből adódóan az egyébként a saját csoportja legjobb idejét hozott Pagenaud számára ezen a ponton véget is ért a nap, a versenyt pedig a legutolsó, azaz 21. pozícióból kezdheti csak meg.

A 32 éves versenyző a történtek után egy másik csapattársára, Will Powerre kezdett ujjal mutogatni, mondván az ausztrál miatt volt kénytelen beletaposni a fékbe a szóban forgó pillanatban.

“Az egész Powerrel kezdődött” – magyarázta Pagenaud. “Az első, [lágyabb összetételű] piros abroncsokon futott körén nagyon lassú volt, amikor pedig mögé értem, muszáj voltam megszakítani a sajátomat. Mind a három Penske autó közel volt egymáshoz, ezért én inkább kimentem a pitbe. Nem akartam a következő körömet a Power autója által generált turbulenciában megkezdeni. Nagyon kár, az autóm fenomenális volt. Megvolt benne a pole, de Will elkezdett mindenkit feltartani. Nem tudom, hogy miért annak a srácnak kell szembenéznie a következményekkel, aki mögötte volt, de ez van.”

Pagenaud-ék megpróbáltak szóban fellebbezni a döntés ellen, de az IndyCar illetékesei elutasították.

A kvalifikáció Power, valamint a Team Penske csapatújonca, Josef Newgarden számára a második, top 12-es szakaszban ért véget, aminek következtében a nyolcadik, valamint a kilencedik rajthelyeket tudhatják csak magukénak,

A mezőny egyetlen újonca, a Dale Coyne Racingnek vezető Ed Jones a tizenharmadikként zárt közvetlenül csapattársa, a St. Petersburgi futamot az utolsó helyről indulva megnyert Sébastien Bourdais mögött.

A 85 körös Toyota Grand Prix of Long Beach magyar idő szerint vasárnap, 22:20-kor veszi kezdetét.

 lbkval.png

 

 képek: IndyCar