James Hinchcliffe és Robert Wickens autót cserél


A két jó barát és honfitárs közelebbről is megismerkedik egymás munkaeszközével.

A Mercedes DTM versenyzője, Robert Wickens korábban a nyitott karosszériás gépek világában képzelte el a jövőjét. Ennek megfelelően végigjárta az amerikai formula versenyzés szamárlétráját, 2006-ban pedig, mindössze 17 évesen a Formula BMW USA bajnokává koronázták. Egy évvel később már a Champ Car elsőszámú nevelősorozatában, az Atlanticban tekergette a kormányt, erőfeszítéseit pedig egy összetettbeli harmadik hely koronázta.

A következő évben történt újraegyesülés azonban átírta Wickens főkategóriáról szőtt álmait, így továbbra is alacsonyabban rangsorolt szériákban bukkant fel. 2011-ben újabb bajnoki címet szerzett, ezúttal immár a Formula Renault 3.5-ben, ahol olyan neveket utasított maga mögé, mint Jean-Eric Vergne, valamint a 100. Indianapolis 500 győztese, Alexander Rossi.

Wickens még ugyanebben az évben a sanyarú sorsú Marussia Virgin Racing tesztpilótája volt a Forma-1-ben, a soron következő szezontól viszont – miután felmérte, hogy a száguldó cirkuszban vajmi kevés esélye lehet egy ülésre – a német túraautóbajnokságba igazolt.

A most 27 éves kanadai az elmúlt öt évben öt győzelmet szerzett a DTM-ben, legjobb évvégi eredményének pedig a tavaly elért negyedik helye számít.

wic.jpg



A fiatal pilóta azonban soha nem rejtette véka alá, hogy a tető nélküli autók továbbra is nagy szerelmei maradtak, ebből adódóan pedig minden bizonnyal tűkön ülve várja, hogy végre-valahára, életében először bepattanhasson az IndyCar egyik DW12 kasztnijába.

A nagy nap végül egy autócsere formájában jön el, aminek keretein belül Wickens a március 2-án, Sebringen kipróbálhatja egyik legjobb barátja, James Hinchcliffe #5 Dallara-Hondáját.

A kétnapos teszt során a Hichcliffe-et alkalmazó Schmidt Peterson Motorsports nem csak Robertnek, de a 2016-os Daytona 24 győztes brazil Pipo Deraninak, valamint a mexikói Luis Michael Dorrbeckernek is lehetőséget ad a volán mögött.

Persze Hinchcliffe sem marad kihívás nélkül. A 100. Indy 500 pole pozíciósára ugyanis március 17-én, az olaszországi Vallelungán vár majd Wickens Mercedes-AMG C63-asa néhány próbakörre.

“Ez egy olyasmi, amiről Robbie és én már régóta viccelődünk, mivel őszintén szólva nem voltunk biztosak abban, hogy valaha megtörténhet” – magyarázta Hinchcliffe.

“Úgy döntöttünk, teszünk egy próbát, beszéltünk mindkét érintett oldallal és elképesztő módon, minden összeállt.”

Wickens számára a sebringi IndyCar teszt azt is jelenti, hogy közel hat év után először ülhet nyitott karosszériás autóba.

“James-szel már évek óta barátok vagyunk és ez az autócsere egy olyan dolog, amit már régóta meg akartunk csinálni. Láttuk már erre példát a Forma-1-ben és a NASCAR-ban más versenyzőkkel, mi pedig úgy gondoltuk, klassz lehetőség lenne ez a DTM-mel és az IndyCarral is. Nem volt könnyű megtervezni és működőképessé tenni a dolgot, de már igazán várom, hogy vezethessem [Hinchcliffe] autóját.”

Várjuk a videókat.

 

 

képek: IndyCar, DTM



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy