Ford: Danica autója ott lesz a pályán és teljesíteni fog
Az amerikai gyártó biztos abban, hogy a Stewart-Haas Racing 10-es számú versenygépe a főszponzor elvesztése ellenére 2017-ben is hiánytalanul képviseli magát a NASCAR főkategóriájában.
Mint ismeretes, a Nature’s Bakery január 19-én tudatta a csapattal, hogy mindössze egyetlen esztendő után kihátrálnak az eredetileg 2018 végéig szóló szerződésükből. Az egészséges süteményekben utazó cég indoklása szerint a tavalyi szezon oroszlánrészében általuk támogatott autót vezető Danica Patrick nem tett eleget a promóciós kötelezettségeinek, miután a közösségi médiában elhanyagolta a Nature’s Bakery termékeit, egy másik márka nevéhez köthető fehérjeporról, továbba saját kezűleg készített ételeiről viszont előszeretettel posztolt.
A Gene Haas és Tony Stewart tulajdonában lévő gárda természetesen nem hagyta annyiban a dolgot és február 3-án, szerződésszegés miatt keresetet nyújtott be a cég ellen az illetékes észak-karolinai bíróságon. Az SHR szerint a Nature’s Bakery vádjai egyáltalán nem állnak meg, miután egyrészt Patrick rendszeresen szót ejtett a termékeikről a Twitter és Instagram oldalán, másrészt pedig a protein promóciója egyáltalán nem minősül a konkurencia reklámjának abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy az NB nem forgalmaz ilyen jellegű készítményeket. A gárda ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra is, hogy a Nature’s Bakery hivatalos közösségi profiljai néhány hónappal korábban még kedvelték is azokat a képeket, amelyeket most a kontraktus idő előtti felbontásának elsőszámú okaiként jelöltek meg.
Az SHR a keresetben arra is rávilágított, hogy ők számos kedvezményt biztosítottak a cég számára, beleértve a fizetési határidők módosítását, sőt, a 2016-os doveri futamon úgy viselte Patrick 10-ese, valamint Stewart 14-ese a logójukat, hogy azért egy centet sem számláztak fel a Nature’s Bakery-nek. Mindemellett a csapat még arra is hajlandó volt, hogy fedezze a céget, amikor azok a rajongóknak szóló termékmintákat több versenyhétvégén is erősen penészes, konkrétan emberi fogyasztásra alkalmatlan minőségben szállították le.
>>>>>>>>>>>> A Ford nemet mond az IndyCarra
Stewarték tehát joggal rágtak be, pláne ha azt vesszük, hogy az NB a lehető legrosszabb pillanatban, alig egy hónappal a Daytona 500 eseménysorozatának kezdete előtt mutatott hátraarcot, ezzel finanszírozás nélkül hagyva a 10-es számú Fordot gyakorlatilag a szezon közel kétharmadára.
Az SHR a bíróságon követeli az eredeti kontraktusból hátramaradt két évre előzetesen vállalt, összesen 30.4 millió dolláros szponzorációs költség, valamint egyéb szolgáltatások díjainak részükre történő kifizetését további 1 millió dollár értékben.
A legégetőbb problémát azonban ez egyelőre nem oldja meg, miután a 10-es autó indításának anyagi háttere minimum húsz fordulóra momentán nincs biztosítva, a 2017-es szezon kezdetéig pedig alig két hét van hátra.
A nem éppen irigylésre méltó helyzet közepette azonban a Ford – amely márkára az SHR idén váltott át Chevrolet-ről – támogatásáról biztosította a gárdát.
“Hagyjuk kiforrni és meglátjuk, miként alakulnak a dolgok, sajnálatos módon a bírósági rendszeren keresztül” – nyilatkozta a Ford Performance igazgatója, Dave Pericak egy hétfői telekonferencián. “Bizakodom, hogy megoldást találunk erre. Annyit mondhatok, hogy az elköteleződés megvan a részemről, ahogyan a Stewart-Haas Racing és minden érintett részéről is azt illetően, hogy ez ne befolyásolja a pályára lépésünket és úgy versenyezzünk az autóval, ahogyan azt kell.”
Pericak magabiztosan tekint előre.
“Igazán nem akarok további kommentárt hozzáfűzni ahhoz, hogy most hol állunk a teljes szituációt tekintve. Nagyon szerencsétlen amin átmegyünk jelenleg, de vagy így, vagy úgy legyen, annyit elmondhatok, hogy a 10-es autó ott lesz a pályán és készek vagyunk arra, hogy teljesítsünk.”
Patrick a NASCAR Cup hivatalos, szezon előtti fotózásán már a TaxAct logóját viselő overálban állt kamerák elé, amely cég a Code 3 Associates-hez hasonlóan három, az Aspen Dental pedig négy versenyre vállalta a #10 Ford támogatását idén.
A Nature’s Bakery eredetileg minimum húsz futamra kötelezte el magát, míg további ötre opciós joggal bírt.
A Stewart-Haas Racing korábban szintén úgy nyilatkozott, hogy a Nature’s Bakery nem befolyásolja a csapat 2017-es programját, aminek keretein belül továbbra is négy autóval (Kurt Busch, Kevin Harvick és a szponzorációt tekintve jelenleg szintén problémás Clint Bowyer) képviseltetik magukat a teljesen megújult Monster Energy NASCAR Cup Series-ben, továbbá tíz év hiátus után megejtik visszatérésüket a másodosztályt képező Xfinity Series-be is.
Előzmények:
Veszélybe kerülhet Danica Patrick szezonja
Haas-ék beperlik Danica Patrick főszponzorát
kép: NASCAR
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough