A Ford nemet mond az IndyCarra

Amikor az IndyCar illetékesei hivatalosan bejelentették, hogy a mezőny autói 2018-tól újra egységes aero kittel lépnek pályára, egyúttal abbéli reményüknek is hangot adtak, hogy ez a lépés hozzásegíti őket új motorpartnerek bevonzásához a már meglévő Honda és Chevrolet mellé.
Állításuk szerint ugyanis a legnagyobb visszatartó erőnek eddig a gyártók részéről az számított, hogy az erőforrásokon kívül az aerodinamikai elemeket is prezentálniuk kellett volna. Az univerzális kit révén azonban ez jövőre már nem áll fenn, így az újonnan csatlakozó márkáknak csak a motorokra kellene összpontosítaniuk, ami kétségkívül vonzóbb opcióvá teheti számukra az IndyCart.
A január elején rendezett detroiti autószalonon a széria versenyzésért és operatív tevékenységért felelős elnöke, Jay Frye sejtelmesen úgy fogalmazott, hogy három-négy, potenciális új partnerrel is tárgyalásban áll egy esetleges erőforrás beszállítói szerződés okán.
Ennek kapcsán a Ford visszatérését vizionáló, újra és újra felröppenő pletykák minden addiginál nagyobb erőre kaptak, noha a márka már két és fél évvel ezelőtt is kategorikusan cáfolta az ilyesfajta törekvéseikről szóló híreket.
2014. nyarán, az IndyCar első aero kit éráját megelőzően Henry Ford dédunokája, a cég igazgatótanácsában helyet foglaló Edsel Ford II ellentmondást nem tűrően kijelentette, a márka csak az ő holttestén keresztül léphet be bármilyen formában is újra a szériába.
“Nem és nem, majd ha hat láb mélyen leszek!” – mondta akkor Ford II. “Semmiképpen, semmi esély nincs rá. Egy árva lélek nincs a lelátókon. A General Motors-os [Chevrolet] és a hondás srácok szívesen látnának minket, de számunkra semmi érték nincs az egészben.”
A hivatalos cáfolatok ellenére a téma letörölhetetlen maradt az IndyCar palettájáról, jelen esetben pedig már olyan mértéket öltött, hogy sokan – beleértve néhány, az IndyCar történéseiről testközelből tudósító oldalt is – szinte készpénznek vették, hogy a Frye által meg nem nevezett érdeklődők egyike igenis az amerikai márkát takarja.
Mint azonban az élet oly’ sok területén, most sem lett volna szabad előre inni a medve bőrére.
A Ford nevével fémjelzett autók összesen nyolc – beleértve a CART-éra utolsó (1995) és az IRL-korszak első (1996) – Indy 500-at nyertek. A képen a legutolsó sikert elért, ’96-os győztes Buddy Lazier (Hemelgarn Racing) látható.
A Ford Performance igazgatója, Dave Pericak a Motorsportnak adott legfrissebb interjújában úgy nyilatkozott, hogy tudomása van ezekről a híresztelésekről, melyeknek azonban semmi valóságalapjuk nincsen.
“Igen, már megint keringenek ezek a pletykák, őrület” – mondta Pericak. „Nincs tervbe véve számunkra az Indy-be való visszatérés. Az IndyCar szórakoztató, nagyszerű lenne belevágni, de nem ezért csináljuk, azt amit csinálunk. Ez egyszerűen nem képezi a [motorsport] tevékenységünk középpontját.”
Pericak elmondása szerint a Ford kizárólag gyári, vagy gyári támogatású programokban gondolkodik, amelyek pozitív hatással tudnak lenni az utcai autóik projektjére, mint például az általa példaként felhozott GT gépek, vagy épp a Fiesta a WRC és a Rallycross esetében.
“A versenypályát tesztre használjuk fel annak érdekében, hogy fejlesszük a technológiánkat, amit aztán visszafordíthatunk az utcai autóinkba. Ez remekül működik, nem csak a GT, de más gyártmányainkat tekintve is. Képesnek kell lennünk arra, hogy ezt a programot kiterjesztve csiszoljuk tovább a Ford ovális logóját és azt kommunikáljuk, amiről a Ford szól: a mérnöki bátorságot. A klassz dolog a GT programunkban, hogy mennyire lényeges is ez az emberek, valamint azon autók számára, amelyeket a kocsibehajtókra szánunk. Nem egy elérhetetlen dolog, hanem olyasvalami, amit az emberek társítani tudnak. Ez az, ami fontos számunkra. Nem akarunk kimenni a pályára csak azért, hogy versenyezzünk. Ha nincs közvetlen átültetési pont az utcai autóinkkal, akkor nem fogunk pénzt, időt és erőfeszítést beleölni. Mi a versenyzést igazából a fejlesztési projektjeink kísérletezési platformjaként használjuk.”
képek: IndyCar Media

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough