Veszélybe kerülhet Danica Patrick szezonja

Veszélybe kerülhet Danica Patrick szezonja

Ha egy szóval kellene jellemezni a 2017-es évből eddig eltelt három hetet, akkor arra a NASCAR szempontjából csak a ‘bizarr’ lenne a legalkalmasabb.

A rajongók éppen csak felocsúdtak a Carl Edwards másfél héttel ezelőtti, minden előjel nélkül bejelentett visszavonulásának híre miatti sokkból, az amerikai stock-car versenyzés csúcsszervezete máris előrukkolt az idei szezontól életbe lépő, finoman szólva is radikális szabályváltozásainak garmadájával. A forradalmi regulákat, azokkal együtt pedig a versenyek formátumának feje tetejére állítását azonban még csak emésztgetni sem maradt idő, miután alig 24 órával a rendkívüli sajtókonferenciát követően egy újabb, váratlan fordulat eshetősége tüzelte fel a tengerentúli médiát.

Történt ugyanis, hogy a NASCAR jelenlegi, a Charlotte Motor Speedway-en zajló médiaturnéján – valamint az ezzel egybekötött hivatalos, szezon előtti fotózáson – az elit kategória, a Monster Energy NASCAR Cup mezőnyének egyetlen hölgyversenyzője, Danica Patrick egy olyan overálban jelent meg, amiről hiányzott eddigi főszponzorának, a Nature’s Bakery-nek logója. Ehelyett premier plánban egy másik támogató, a TexAct neve volt látható, amelyről azonban úgy tudni, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is mindössze csak néhány versenyen való indulását finanszírozza majd.

Ennek láttán a 34 éves versenyzőnő népes rajongótábora egy emberként kapott a szívéhez, a sajtó képviselői pedig rögtön spekulációkba kezdtek a jövőjét illetően.

A felfokozott figyelemre reagálva a Patrick-et 2013 óta alkalmazó SHR megerősítette, hogy – bár korábban három évre szóló megállapodásról volt szó – egyelőre mégsincs véglegesítve a folytatásról szóló szerződés az egészséges élelmiszerekben utazó cég, valamint a csapat és persze a pilóta között.

“A Nature’s Bakery és a Stewart-Haas Racing jelenleg is tárgyalásokat folytat arról, hogy a szponzoráció miként alakulhat a 2017-es szezonban. Mindkét oldal felméri a lehetőségeket és ez alapján kerül meghatározásra, hogy mi a legjobb a felek számára” – áll a hivatalos sajtóközleményben. “A Stewart-Haas Racing továbbra is a 2017-es NASCAR szezonra való felkészülésre összpontosít és idén is négy autóval vesz részt a Monster Energy NASCAR Cup Series-ben, miközben bemutatja a teljes szezonos NASCAR Xfinity Series csapatát is.”

dp_2.jpg

Danica overálján láthatóan nem szerepel a Nature’s Bakery logója

 

Mindez azt jelentheti, hogy Patrick rövid idő leforgása alatt immár másodszor kénytelen komoly szponzorációs problémákkal szembenézni.

A 2009-es Indianapolis 500 harmadik helyezettje profi pályafutása során először másfél évvel ezelőtt tapasztalta meg, hogy milyen érzés, ha kiemelt támogató hiányában belógatják a feje fölé Démoklész kardját.

Danica 2015-ben vesztette el maga mellől azt a GoDaddy-t, amely cég kilenc évig számított karrierje biztos hátterének. A domain szolgáltató – ami az IndyCarból a NASCAR-ba való átmenetét is végigasszisztálta – az elválásról megszületett döntését üzletpolitikai okokkal magyarázta, mondván a nemzetközi terjeszkedési szándékuk miatt átalakított költségvetésükbe a motorsport szponzorációval kapcsolatos marketingkiadások már nem fértek bele.

Patrick számára mindez újszerűen hatott, hiszen pályafutása e tekintetben mindaddig kimondottan szerencsésen alakult, lévén több, mint egy évtizeden át – a GoDaddy előtt többek között a Motorola színeit is viselte az autója az IndyCarban – egyáltalán nem kellett szponzorációs problémákon rágódnia, amit ő maga is elismer.

„Azt kell, hogy mondjam, extrém módon szerencsés voltam a pályafutásom során” – nyilatkozta akkor Patrick. “Ha arra gondolok, mikor volt az utolsó alkalom, amikor azon kellett aggódnom, hogy mi lesz a következő évben, akkor egészen 2003-ig kell visszamennem az időben, mielőtt még megállapodtam volna az Argenttel a Formula Atlantics-hoz.”

A sötét felhők azonban gyorsan feloszlottak Patrick felett, köszönhetően a Nature’s Bakery-nek. A cég a 2016-os Cup szezon harminchat futamából huszonnyolcon át biztosította az indulását, míg a maradék fordulókon az Aspen Dental és a TaxAct szponzorálta.

Danica tökéletesen illeszkedett a Nature’s Bakery szellemiségébe. Egészséges életmód iránti elkötelezettségét már a közösségi profiljai is jól szemléltetik, miután posztjai túlnyomó többségét edzés- és ételfotók, valamint receptek teszik ki. A főkategóriás pályaversenyzés történetének első és eddigi egyetlen női futamgyőztese (IndyCar, Motegi – 2008), aki szintén magáénak tudhatja a legjobb hölgypilóta által elért eredményt az Indianapolis 500-on (3., 2009), valamint a Daytona 500 pole-ját (2013) is, nem csak az Instagramon és Twitteren biztatja követőit az egészséges életre. Tavaly bemutatták a nevével fémjelzett sportruha márkát, a Warriort, első fitnesz témájú könyve, a Pretty Intense pedig várhatóan 2018. januárjában jelenik meg.

pr.png

Ezen tevékenységei kapcsán az utóbbi időszakban egyre gyakrabban lehetett hallani arról, hogy Patrick már az autóversenyzés utáni karrierjét készíti elő. Ő maga azonban a minap Charlotte-on ezt vehemensen cáfolta.

“Azokat a dolgokat, amiket a NASCAR-on kívül csinálok pontosan, hogy a versenyzés miatt teszem. Mindez csak hobbi számomra, szerencsére pedig még nélkülözhetetlen is a vezetés szempontjából, mivel mindig tökéletesen fittnek kell lennem. Ami a ruházati márkát illeti, azt már tíz éve meg akartam csinálni. A könyvem pedig az egészséges receptekkel… nos, őrülten imádok főzni, ha csak tehetem főzök és főzök. Bárki, aki követ engem, tudja, hogy ezt csinálom és mindig is ezt csináltam, de ezek a dolgok valójában csak másodrendűek. A fő hangsúly a versenyzésen van” – magyarázta Patrick, aki azonban a szponzorációs gondokról egy szót sem ejtett.

Danica premier kategóriás pályafutását 2005-ben, az IRL/IndyCarban kezdte meg, ahol hét szezonon át, 2011-el bezárólag összesen 115 versenyt teljesített. Ezidő alatt háromszor indulhatott a pole-ból és összesen hétszer állhatott dobogóra három harmadik, továbbá három második helyet, valamint egy győzelmet szerezve. Első évében egyaránt ő lett a szezon, valamint az Indianapolis 500 legjobb újonca is, utóbbi verseny történetében ráadásul első nőként tudott zöld zászló alatt az élre állni.

Hétéves IndyCar karrierje során mindössze csak egyszer, még debütáló évében fordult elő, hogy az összetett pontversenyt a tizedik helyen kívül zárta. Legjobb szezonját 2009-ben produkálta, amikor az Indianapolis 500-on a legjobb női versenyző által elért, 2005-ös negyedik helye révén saját maga által beállított rekordot megdöntve a harmadikként ért célba, míg az idény végén a bajnokság ötödik pozíciójában rangsorolták.

A 2013 óta tartó teljes szezonos NASCAR Cup pályafutását azonban már inkább kevesebb, mint több siker koronázta eddig. A tavalyi évvel bezárólag Danica 154 futamot teljesített a legmagasabb osztályban, ezidő alatt mindössze hatszor végzett a legjobb tíz között, szerzett egy pole-t (a már említett 2013-as Daytona 500-on), az elmúlt két szezont pedig egyaránt a 24. pozícióban zárta. Eddigi legjobb eredményének a 2014-es, atlantai hatodik helye minősül, ami egyben a második legmagasabb, női versenyző által elért pozíciónak is számít a NASCAR főkategóriájának történetében. Ezen lista élén szó szerint az idők kezdete óta Sara Christian áll, aki még a NASCAR legelső, 1949-es szezonjában tudott ötödikként célba érni a pennsylvaniai Heidelberg Raceway-en.

A 2010-ben, családi vállakozásként alakult Nature’s Bakery tavalyi érkezését a NASCAR-ba össznépi szemöldökráncolás kísérte. Ennek egyik okaként elég csak arra gondolni, hogy az árbevételük, valamint alig ötszáz amerikai alkalmazottjuk révén az egyik legkisebb névnek számítanak a Cup csapatoknál kiemelt szponzorként jelen lévő, többségében Fortune 500 listás cégek között.

A mostani fejlemények azonban még így is kimondottan váratlanul jöttek. Nem elég ugyanis, hogy korábban tényként tálalták a Nature’s Bakery elköteleződését egészen 2018 végéig, de már azt is tudni lehetett, hogy az idei szezon legalább kétharmadának alkalmával lesznek láthatóak teljes terjedelemben a Patrick által vezetett 10-es számú Fordon.

Ha tehát úgy adódna, hogy idén mégsem képesek/nem akarnak további milliókat beleölni a sportba, akkor az SHR-nek nagyon össze kell kapnia magát ahhoz, hogy még a Daytona 500 kevesebb, mint egy hónap múlva esedékes kvalifikációs futamai előtt nyélbe üssenek új szerződés(eke)t egy (vagy akár több) olyan céggel, amelyek által pótolni tudják a Nature’s Bakery hiányát a szezon oroszlánrészében.

Mindez már csak azért is fájó pont a gárda számára, mivel Patrick mellett a tavaly év végén a versenyzéstől visszavonult társtulajdonos, Tony Stewart 14-es autóját átvevő Clint Bowyernek sincs még biztosítva a szponzorációs háttér a teljes szezonra nézve.

 

  

képek: NASCAR