Aleshin helyett Maldonado lehet a KV Racing megmentője?


Azt követően, hogy az Ed Carpenter Racing bejelentette, Spencer Pigot vezeti majd a csapat 20-as számú versenygépét az IndyCar épített és utcai fordulóin, már csak két kérdőjel maradt a 2017-es rajtrácsot illetően.

Nevezetesen, hogy mi lesz a sorsa a KV Racingnek, valamint a szériában villámgyorsan közkedvenccé vált Mikhail Aleshinnek.

Mostanra pedig az is kiderült, hogy ezen két kérdőjel szoros kapcsolatban áll egymással. 

Az IndyCar jelenlegi holtszezonján végigívelő, legnagyobb rejtély, hogy a KV Racing vajon idén is ott lesz-e a mezőnyben.

A gárda huzamosabb ideje küzd anyagi problémákkal, a szponzorációs gondok pedig végül odáig vezettek, hogy versenyképes, egyben kellő financiális háttérrel rendelkező pilóta híján 2016-ban már csak egyetlen, teljes szezonos autóval – az idén már ismét a Dale Coyne Racinget szolgáló – Sébastien Bourdais által vezetett, az üzletember James Sullivan SH Racingjével kiegészült 11-es számú Dallara-Chevy-vel képviseltette magát a pályán.

A csapat bizonytalan jövőjével kapcsolatos pletykák szinte a teljes, 2016-os idényt végigszőtték, a problémákat pedig a tulajdonosok sem próbálták tagadni. Ennek következtében az elmúlt hónapok során számos potenciális forgatókönyv felmerült a kisebb változtatásoktól kezdve egészen a teljes megszűnésig.



Az egyik legoptimistább, a realitás talajától sem elrugaszkodott szcenárió a KV és az európai nevelőszériákból érkezett, Indy Lights pályafutásának második évében, vagyis tavaly máris bajnokká vált Carlinnal történő összeborulásról szólt.

A Trevor Carlin üzletember által alapított és vezetett csapat az első pillanattól fogva hangsúlyozta, hogy céljuk az IndyCarba való fellépés. Egy ideig úgy tűnt, hogy a Kevin Kalkhoven és Jimmy Vasser nevéhez fűződő csapattal ez akár már 2017-ben megvalósulhat, miután azonban az ehhez vezető utolsó szalmaszálat is elvesztették – ha csak nem történik valami csoda – 2018-nál hamarabb nem valószínű, hogy bemutatkoznak a legmagasabb kategóriában.

Ezt az utolsó szalmaszálat Mikhail Aleshinnek hívták, akit – az SMP Racing szponzorációjával együtt – a Carlin és a KV mindenképpen meg akart szerezni magának.

A 29 éves orosz versenyző a 2014-es szezonban ejtette meg IndyCar debütálását a Schmidt Peterson Motorsports autójával hét top 10-es helyezést szerezve, amiből egyszer, a houstoni duplaforduló első futamán a dobogó második fokára is felállhatott.

Az idénye azonban szó szerint fájdalmas véget ért, miután a szezonzáró, fontanai MAVTV 500 bemelegítő edzésén óriásit bukott, sérülései miatt pedig ki kellett hagynia a versenyt. Aleshin mindenképpen az IndyCarban szerette volna folytatni a pályafutását, az orosz-amerikai politikai viszály miatt azonban szponzora, az SMP Bank által életre hívott SMP Racing nem tudta a szükséges tranzakciókat végrehajtani. Váratlanul azonban a sonomai idényzárásra minden akadály elhárult előlük, így a fináléra Mikhail is újra csatlakozhatott a mezőnyhöz az SPM harmadik autójával és a számára teljesen új Honda aero kittel a tizedikként ért célba.

A szimpatikus versenyző 2016-ban már ismét teljes szezont teljesített Schmidtékkel, aminek végeztével mindenki készpénznek vette, hogy 2017-ben is a csapat tagjaként folytatja IndyCar pályafutását.

alm.jpg

Aleshin 2016-ban, Mid-Ohión megszerezte első IndyCar pole-ját, a versenyt pedig a második helyen fejezte be

 

A Motorsport információi szerint azonban Aleshin nem csak az SPM radarján szerepelt, de Carlin, valamint annak potenciális partnere, Kalkhoven is meg szerette volna szerezni őt – valamint az SMP Racing szponzorációját – a közös csapatuk autójának volánja mögé.

Történt azonban, hogy Oroszország és az USA között megint csak pattanásig feszültté vált a helyzet, aminek hála Aleshin IndyCarbéli jövője újfent kérdésessé vált. Vele együtt pedig az estleges Carlin/KV koprodukció 2017-es megvalósulása is lényegében ellehetetlenült.

“Kevinnel [Kalkhoven] nagyon, nagyon keményen dolgoztunk annak érdekében, hogy egy autóval ott legyünk a rajtrácson és Aleshin indításának ötlete igazán izgalmasan hangzott” – nyilatkozta Carlin. “Velünk nyerte meg a World Series by Renault 2010-es bajnoki címét és nagyon erősnek tűnt az IndyCarban is, kiismerte az autó határait, tehát nem egy teljes újoncról van szó.”

A csapattulajdonos szerint ha Aleshin két héten belül előrukkolna a megfelelő pénzmennyiséggel, akkor újragondolná az IndyCarba való idei belépést, de ennek valószínűsége a minimálisnál is kevesebb. A jelen politikai helyzet közepette az SMP érthető módon nem szívesen bonyolódik semmibe az Egyesült Államok határain belül.

A körülmények miatt Carlin úgy véli, a 2017-es IndyCar bemutatkozás már elúszott számukra, miután nagyon kevés idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy egy komplett csapatot összeállítsanak.

“Már úgy tűnik, túl késő, és mint mindig is mondtuk, az utolsó pillanatban való kapkodás nem az, ahogyan mi működünk, ez senkinek sem segít. Szóval, felemeljük a fejünket, rákapcsolunk az Indy Lights csapatunkkal és megpróbáljuk megvédeni a bajnoki címünket, aztán meglátjuk hová vezet ez 2018-ra nézve.”

Arra a kérdésre, van-e esély egy arra, hogy a szezon későbbi részében becsatlakozzanak a mezőnybe, például a csapattal tavaly a Macau GP-t megnyert, az IndyCar iránt egyre inkább érdeklődő Antonio Felix da Costával a vezetői ülésben, Carlin két okból is nemet mondott.

“Egy jó megállapodással – és Kevin egy rendkívül jó ajánlatot tett a felszerelései révén -, valamint egy jó versenyzővel érdemesnek tartottam egy egyéves aero kit szerződést. Ahogyan azonban az idő halad, valószínűleg a legjobb, ha az új, univerzális aero kittel érkezünk 2018-ban, mint mindenki más. A másik, hogy mindig is azt mondtam, ha beszállunk, akkor maradni is akarunk. Nem akarunk csak pár versenyért jönni, aztán újra eltűnni. Megfelelően fel akarjuk építeni, elkezdeni, majd hosszútávon jelen lenni.”

Ha a KV-vel megtörténne a legrosszabb, vagyis a teljes megszűnés, Carlin még akkor is lát bennük, pontosabban az autóikban és egyéb felszereléseikben lehetőséget, amelyeket örömmel megvásárolna.

“Igazán jó minőségű cucc, nagyon méltányos áron. Kellemes kezdeti előnyt jelentene.”

 malkv.jpg

Maldonado a KVSH Racing pitjében (2016, Iowa)

 

A KV Racingnek azonban még maradt egy utolsó utáni reménysugara, méghozzá Pastor Maldonado személyében, aki a hírek szerint tárgyalásban áll a gárdával egy épített és utcai pályákra szóló program kapcsán.

Az egyszeres Forma-1-es futamgyőztes neve tavaly már kétszer is kapcsolatba került az IndyCarral. Először még a szezon előtt boronálták össze az Andretti Autosporttal, majd hónapokkal később ismét a széria szimpatizánsainak érdeklődése középpontjában találta magát, miután személyesen megjelent a széria iowai versenyhétvégéjén. Maldonado azonban ekkor leszögezte, hogy nem kapcsolatépítés céljából tette tiszteletét a pályán, pusztán csak egy meghívásról volt szó barátja és egykori Williams F1 Team-es kollégája, a most már az egyébként Kalkhoven és Gerald Forsythe által tulajdonolt Cosworth-nél dolgozó Adam Parr jóvoltából. Azt viszont nem tagadta, hogy – bár az elsőszámú céljaként az F1-be való visszatérést jelölte meg – , más opciók iránt is nyitott a sportágban.

A Motorsport úgy tudja, hogy a venezuelai nyíltan kijelentette, az oválversenyzés nem érdekli, így ha a megállapodás a KV-vel materializálódna, akkor a csapat vagy részidős programot teljesítene egy második, csak az Indy 500-on indítandó géppel, vagy némi szerencsével egy másik pilótát ültetnének a kizárólag balkanyarokból álló pályákon a volán mögé, a lá Ed Carpenter Racing.

Jelenleg azonban úgy áll a helyzet, hogy ha a KV-nek – amelynél az utóbbi időben komoly létszámleépítések mentek végbe – nem sikerül leszerződtetnie a minden bizonnyal komoly szponzorációs csomaggal bíró Maldonadót, akkor újabb csapattól búcsúzhat az IndyCar.

Végezetül pedig egy mondat erejéig térjünk vissza Aleshinre. Meg nem erősített információk szerint ugyanis még nem kell temetni a 2017-es szezonját, miután állítólag a Schmidt Peterson Motorsports-nál aktívan dolgoznak azon, hogy tető alá hozzanak egy olyan szponzorációs csomagot, amivel pótolni tudják az SMP Racing hiányát. Reméljük a legjobbakat.

 

 

képek: IndyCar Media



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy