Hasznaltlaptop.eu - Használt, minőségi, felújított laptopok, PC-k kedvező áron

A családja érdekében fordít hátat a NASCAR-nak Carl Edwards

A családja érdekében fordít hátat a NASCAR-nak Carl Edwards

Fél hónap sem telt el a 2017-es évből, de a motorsport világa máris túl van egy igazán váratlan, mi több, sokkoló bejelentésen.

Az elmúlt hetekben egyre-másra röppentek fel olyan pletykák a közösségi oldalakon és fórumokon, amelyek egy élvonalbeli NASCAR versenyző küszöbön álló visszavonulását vetítették elő. A találgatások közepette számos pilóta neve felmerült, amikor azonban ténylegesen fény derült a szóban forgó sztár személyére, a rajongók egy emberként döbbentek meg.

Senki sem számított ugyanis arra, hogy a főkategória, a NASCAR Cup kétszeres bajnoki második helyezettje, a huszonnyolcszoros futamgyőztes Carl Edwards lesz az, aki váratlanul szögre akasztja a sisakját.

A 2004-2014 között a Roush Fenway Racing, az elmúlt két idényt pedig már a Joe Gibbs Racing kötelékében eltöltött versenyző a Cup tavaly novemberi szezonzáróján még egyike volt azon négy pilótának, akik harcba szállhattak a bajnoki címért. A titulus végül – pályafutása során immár hetedszer – a Hendrick Motorsports-os Jimmie Johnsonnál landolt, míg Edwards egy, a leintés előtt tíz körrel történt baleset miatt bukta el az áhított címet és végül csak a negyedikként zárt összetettben.

Ennek ellenére nyugodt szívvel kijelenthető volt, hogy a 37 éves versenyző csúcsformában volt és nagyon motiváltnak tűnt a jövőre nézve, így nem meglepő, hogy nem csak a NASCAR, de a komplett motorsport világát megdöbbentette a bejelentés, miszerint azonnali hatállyal befejezi a pályafutását, noha a JGR-rel érvényben lévő szerződéséből még egy teljes év hátra volt.

A hír január 10-én, kedden járta be először az amerikai sajtót, egy nappal később pedig sor került a hivatalos sajtótájékoztatóra is, amelyen Edwards személyesen indokolta meg váratlan lépésének okait.

Ebből kiderült, hogy szó sincs az olyan, a médiában megjelent konspirációs teóriákról mint pl. üzleti, vagy szponzorációs érdekekkülönbségek. A döntés kizárólagosan személyes indíttatású volt.

Edwards nem sokkal karácsony előtt tájékoztatta főnökét, Joe Gibbs-t arról, hogy szeretne pontot tenni addigi életére a professzionális sportban és inkább más dolgokra összpontosítana.

“Nagy meglepetés volt” – nyilatkozta Gibbs a negyven perces sajtóeseményen. “Amikor leült velem szemben és megosztotta a gondolatait, én teljesen meglepődtem. Annyit mondtam, hogy ez egy hatalmas döntés, szánjunk rá még egy kis időt, hogy átgondoljuk.”

Négy nappal később viszont, egy telefonbeszélgetés során a szakember végképp meggyőződött arról, hogy versenyzőjének elhatározása megmásíthatatlan.

‘”Elmondhatom Önöknek, hogy teljesen elszánt volt.”

bf.jpg

Edwards többször is kihangsúlyozta, hogy a döntést csakis kizárólag saját maga hozta meg, egyelőre pedig fogalma sincs arról, hogy mit fog ezentúl csinálni. A bejelentés napvilágra kerülése óta arról is elkezdtek pletykálni, hogy talán Carl a NASCAR televíziós közvetítéseiből veszi majd ki a részét, ezt azonban mind a FOX, mind pedig az NBC csatorna egyaránt cáfolta, mondván jelenleg nem állnak vele tárgyalásban.

Maga Edwards nem zárta ki, hogy valamikor a jövőben helyet foglalhat a kommentátori állásban, azt viszont világossá tette, hogy egyes sajtóértesülésekkel szemben egyetlen más csapattal, vagy gyártóval sem áll kapcsolatban esetleges új lehetőségek kapcsán.

“Nincs semmilyen mentőcsónak, amibe belegugranék, egyszerűen csak ugrom. Ez egy tiszta, egyszerű, személyes döntés” – magyarázta Edwards, akinek nem csak idén hullott ki a kezei közül az utolsó pillanatban a Cup bajnoki címe. A 2011-es szezont pontegyenlőséggel zárta az élen Tony Stewarttal, a titulus azonban utóbbi versenyzőnél landolt köszönhetően az év során szerzett öt győzelmének szemben Carl egyetlen sikerével.

A kiábrándító momentumok ellenére azonban Edwards nem távozik keserű szájízzel.

“Tudják, én nem csak a trófeákért versenyzem. A kihívások jutalmaznak. Amikor az autóban ülök tudom, hogy a tőlem telhető legjobb vagyok.”

Az immár ex-versenyző és felesége, a traumatikus agysérülésekre specializálódott neurológus doktornő Katherine Downey Missouriban élnek gyermekeikkel, a hétéves Annie-vel és a hatéves Michaellel. A NASCAR azonban teljes embert kíván, így Edwards eddig sokkal kevesebb időt tudott tölteni a családjával, mint amennyit szeretne, saját bevallása szerint pedig most nem akar lemaradni a lánya és fia életének legfontosabb pillanatairól.

“[A NASCAR] mindenre rányomja a bélyegét. Minden idődet felemészti és nem csak fizikális értelemben. Egész álló nap a versenyzésre gondolok, ezzel álmodok és ezzel ébredek. Húsz éve csinálom, ezt az időt pedig most már azokra az emberekre és dolgokra szeretném fordítani, amik igazán fontosak számomra és szenvedéllyel vagyok irántuk.”

Edwards leszögezte, hogy a döntés mögött nem állnak egészségügyi okok sem a saját, sem pedig közeli hozzátartozói részéről. Ugyanakkor elismerte, hogy ellenfele, Dale Earnhardt Jr. tavalyi súlyos agyrázkódása, ami miatt a szezon második felét teljes egészében ki kellett hagynia, nem csak a NASCAR, de az ő számára is figyelemfelkeltő volt.

“Itt állok most egészségesen, mindazok után amit eddig csináltam. Ez egy igazi bizonyítéka a NASCAR, valamint a pályák biztonságának. A miénk egy rendkívül rizikós sport, én pedig tisztában vagyok a kockázatokkal. Mint mindenki más a kontakt sportokban, én is realizáltam azt, hogy bizonyos dolgoknak hosszútávú következményei lehetnek. Okos srác vagyok és harminc év múlva is az akarok lenni.”

Edwards hozzátette, nem szívesen használja a visszavonulás szót, mivel nem zárja ki teljesen, hogy egy napon ismét versenyautóba ül. Jelenleg maga sem tudja, hogy erre sor kerül-e valaha, így száz százalékra sem meri azt állítani, hogy örökre végzett a sporttal.

A NASCAR első embere, Brian France méltatta a nagyszerű versenyzőt.

“Carl Edwards kitörölhetetlen nyomot hagyott a NASCAR-ban. A kemény versenyzési stílusa számos emlékezetes pillanathoz vezetett, amik örökre a sportunk történelmének részei lesznek. Carl, szenvedélye és személyisége nagyon hiányozni fog, ahogyan a védjegyének számító hátraszaltók is, amelyeket a rajongók a győzelmei után vártak. A legjobbakat kívánjuk Carlnak az életének következő fejezetére.”

Edwards helyét a Joe Gibbs Racing 19-es számú Toyotájában a NASCAR másodosztályának, az Xfinity Series-nek 2016-os legjobja, Daniel Suarez veszi át. A 25 éves mexikói versenyző tavalyi sikerével történelmet írt, miután ő lett a NASCAR első, nem amerikai születésű bajnoka a szervezet nemzeti bajnokságait figyelembe véve.