Tucatnyi cég érdeklődik az IndyCar iránt

A 2018-as szezontól újabb időszámítás veszi kezdetét az IndyCaron belül, köszönhetően az ekkor debütáló, univerzális aerodinamikai elemeknek.
A projekt hajnalán, vagyis 2010-ben a széria akkori vezetője, Randy Bernard még azt vizionálta, hogy az aero kitek által nem csak új csapatok, de az innováció jegyében olyan cégek is az IndyCar felé fordulhatnak, amelyek alapvetően nem köthetőek az autósporthoz; lásd. például a légiközlekedésben jelenlévőket. Az ígéretesen felvázolt jövőt még 2014-ben is úgy képzelték el, hogy vadonatúj belépők tervezik majd hamarosan az aero elemeket, amelyek aztán vállalati szponzorok logója alatt futnak majd.
A várt érdeklődés azonban elmaradt, így az aero kitek végül a széria már eleve meglévő gyártóinak, vagyis a Hondának és a Chevrolénak égisze alatt mutatkoztak be 2015-ben.
Az elemek azonban enyhén szólva sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és nem telt bele sok idő, mire szinte mindenki, aki az IndyCaron belül élt és mozgott a pokolba kívánta a szóban forgó, korábban potenciális megváltóként kezelt újítást.
A legfőbb okok szerint az aero kitek nem csak drágák voltak, de az előzetes várakozásokkal ellentétben semmit sem tettnek hozzá a szériához; annak révén, hogy véget ért a klasszikus értelemben vett egyenautós korszak nem történt változás a nézőszámban, nem csatlakoztak sem magasan kvalifikált partnerek, sem pedig új csapatok, a már meglévő gárdákat ellenben költségvetésükhöz mérten jelentős, ámde meg nem térülő kiadásokba kényszerítette.
A folyamatos csatározások, viták, ebből adódóan következetlen döntések sorozata végül odáig vezetett, hogy tavaly szeptemberben az IndyCar hivatalosan bejelentette a jelenleg használatban lévő aero kitek fejlesztéseinek befagyasztását, egyúttal pedig azt is, hogy 2018-tól már egy egységes csomaggal lépnek pályára a mezőny Dallara karosszériái, ami egészen a bajnokság következő generációs autójának várhatóan 2021-es bemutatásáig használatban is marad.
Az univerzális, jövőre érkező aero kittel kapcsolatos első, jelentős bejelentést előreláthatólag a jelenleg zajló, detroiti Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon teszi meg az IndyCar, a széria technológiai fejlesztésekért felelős igazgatója, Tino Belli szerint pedig máris egy tucatnyi cég fejezte ki érdeklődését az új elemek építése iránt.
“Tizenegy-tizenkét különböző vállalat jelezte felénk az érdeklődését és tett ajánlatot az univerzális aero kit építését illetően” – mondta Belli az Autoweeknek. “Ez elég meglepő volt, nem vagyok biztos abban, hogy a rajongók tisztában van azzal, hogy ilyen sok cég alkalmas arra, hogy megtervezze és építse az elemeket. Az új aero kit látvány szempontjából igazán izgalmas lesz a szurkolók számára.”
A hirtelen jött nagy figyelem a cégek részéről nem meglepő, lévén jóval egyszerűbb kizárólagos gyártóként tevékenykedni a szériában, mintsem folyamatosan versenyezni és rivalizálni, nem beszélve arról, hogy ebből adódóan kisebb anyagi ráfordítást is igényel. Pluszban az IndyCar tisztviselőinek idegrendszerére is pozitívabb hatással van, emlékezzünk csak vissza a két évvel ezelőtti, Honda főszereplésével lezajlott tragikomédiába hajló szappanoperára.
Az aero kitek ugyanis nem csak a népszerűség növelésének tekintetében mondtak csődöt, de a pályán sem azt nyújtották, amit vártak tőlük. A Chevrolet már az első évben lekörözte a Honda flottáját, aminek következtében a mezőny a pályák nagy részén gyakorlatilag két különböző ligára bomlott. Mindez a japán gyökerű márka hírhedt, szinte a teljes 2015-ös idényt átívelő hisztirohamához vezetett, amivel végül elérték, hogy az IndyCar rábólintson arra, hogy az engedélyezett mértéken túl hajthassanak végre módosításokat az elemeiken.
A szabályváltozások következtében végül a két gyártó aero kitjeivel ellátott autók között már alig lehetett észrevenni a különbséget, noha az egyik legfontosabbnak tartott szempont eredetileg pont a bajnokság egyenautós mivoltának egyfajta lezárása volt.
Azzal, hogy az IndyCar az univerzális elemek 2018-as érkezése előtt befagyasztotta a jelenleg használt csomag fejlesztéseit, több millió dollárt spórolt meg a gyártóknak, ezzel együtt pedig a csapatoknak is.
A széria már tavaly május óta, folyamatosan dolgozik az egységes aero kiten, ami a várakozások szerint drámai fejlődést idézhet elő az autók megjelenésében.
A Chevy és a Honda kitjei jóval összetettebbek és bonyolultabbak voltak az érkező univerzálissal szemben, többek között azért is, mert versenyszituációban álltak egymással.
Belli szerint a két gyártó akkora mértékű fejlődést ért el az autóik teljesítménye terén, hogy például a Circuit of the Americas-on (COTA) teljesített teszten a Chevy kezdeti aero kitjével felszerelt autó olyan köridőt produkált, amivel könnyedén elcsíphették volna a rajtrács középső részét a Forma-1 Amerikai Nagydíján.
Az univerzális kit azonban kevesebb opciót tartogat majd magában és jóval egyszerűbb felépítésű lesz.
“Pénzt akartunk spórolni a csapatok számára, ezért nem kell nekik jelentős fejlesztéseket végrehajtaniuk és rengeteget költeniük a szélcsatornás tesztekre” – folytatta Belli, aki reméli, hogy az IndyCar megtalálja az egyensúlyt a szórakoztató versenyzés és az innováció között, méghozzá úgy, hogy a költségeket mindvégig ésszerű szinten tartja.
Belli elmondása szerint a széria biztosítaná valamilyen formában a szabad aerodinamikai fejlesztéseket a csapatok számára, ezzel egy sor kihívás elé állítva őket.
“A változás miatt a csapatoknak, mérnököknek és szerelőknek rugalmas megközelítést kell alkalmazniuk, teljesen máshogy kell hozzáállniuk a dolgokhoz 2018-ban. Újra el kell mélyedniük a részletekben, hogy gyorsabbá tegyék az autókat.”
Ahogyan arról már korábban szó esett, az univerzális aero kit tervezése során az elmúlt két évtized Indy gépeit vették alapul, aminek köszönhetően egyfajta retró külsőt kölcsönöz majd a mai autóknak.
“Remélhetőleg a rajongók igazán lelkesedni fognak érte” – nyilatkozta a IndyCar versenyzésért és operatív tevékenységért felelős elnöke, Jay Frye. “A kinézete egy igazán klassz, letisztult versenyautóé lesz. Reméljük, hogy ez a külső egyensúlyban lesz majd a gép teljesítménybéli és biztonsági részével is. Sokkal simább, tisztább lesz a retró fizimiskával, mintha csak egy 1968-as Camarót hasonlítanánk egy 2016-oshoz; az autók hasonlítanak egymásra, de a teljesítmény és technológia terén már köszönőviszonyban sincsenek.”
Az IndyCar szerint mindezeken kívül reális esély van arra is, hogy az egységes aero kit révén 2019-től egy harmadik, vagy akár negyedik motorpartner is csatlakozik a Chevy és a Honda mellé. A széria szerint ugyanis eddig pontosan az tántorította el az esetleges új belépőket, hogy az erőforrások biztosítása mellett aero kitet is kellett volna tervezni ük és gyártaniuk.
képek: IndyCar Media

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough