Mennyit ér a nézettség?
Ahogyan az lenni szokott, amint a Monster Energy képében bejelentették a NASCAR legmagasabb bajnokságának főszponzorát, az amerikai médiában máris megkezdődött a virtuális zsebekben turkálás.
Mint ismeretes, 2017-től a világszerte népszerű energiaital márka veszi át a stafétát az addigi névadó támogatótól, a Sprint Corporationtől a NASCAR királykategóriájában. A nagy bejelentésre december elsején, Las Vegasban került sor a stock-car szervezet, valamint a Monster vezető tisztségviselőinek részvételével. A sajtóeseményen a célkitűzésektől kezdve az új rajongók bevonzásáig számos részletről szó esett, a legfontosabb pontokat, nevezetesen a szerződés hosszát, továbbá annak értékét viszont máig homály fedi.
Annyi bizonyos, hogy az energiaitalosok a Sprintnél jóval kevesebb pénzt áldoznak a NASCAR szponzorációra, konkrét számokról azonban egyik fél sem nyújtott tájékoztatást.
A NASCAR Cup harminchárom szezon után, 2004-ben intett búcsút addigi főtámogatójának, a Winstonnak köszönhetően a dohányreklámok iránti tilalom globális térnyerésének. A cigimárkát a telekommunikációban utazó Nextel váltotta a kiemelt szponzori pozícióban, ezen cég részvényeinek többségét azonban egy évvel később a konkurens Sprint felvásárolta és azon melegében neki is fogtak a korábbi rivális védjegy kivezetésének. Ennek eredményeként 2008-ban a szériát hivatalosan átnevezték Sprint Cupra.
A jogdíj a Nextel, majd a Sprint égisze alatt 2004-2013 között átlagosan évi 75 millió dollárra rúgott, amiből egy gyors fejszámolással kideríthető, hogy a tízéves kapcsolat 750 millió dollárt kóstált, amihez még hozzá jött a marketingköltség, kb. 70 millió dollár értékben. A kontraktust a cég további három évvel meghosszabbította, aminek értelmében 2016 végéig vállalták, hogy nevüket adják a Cuphoz, de már 50 millióra csökkentett jogdíj mellett.
A Sprint szinte ezzel egyidejűleg, 2014-ben tudatta a NASCAR-ral, hogy az új szerződés lejártát követően viszont már egészen biztosan nem kívánnak tovább a bajnokságban maradni.
A NASCAR-nak tehát bő két teljes éve volt arra, hogy új szponzort találjon premier kategóriája élére. A potenciális jelöltek között amerikai és világcégek egyaránt szerepeltek, a szervezet első embere, Brian France pedig 2015. májusában úgy nyilatkozott, az alapvető elvárás a részükről, hogy a majdani új támogató tíz évre kötelezze el magát, összértékét tekintve körülbelül egymilliárd dollárral.
A Sports Business Daily információi alapján azonban ezt a célt finoman szólva sem sikerült teljesíteni. A sportgazdasági témában rendkívül megbízhatónak számító oldal – amely többek között elsőként szellőztette meg az IndyCar 2014-ben kezdődött Verizon szponzorációjának részleteit, vagy éppen a jelen cikk témájául szolgáló Monster megállapodást – belső forrásaira hivatkozva úgy tudja, az energiaital márka mindössze két évre írt alá a NASCAR-ral, kiegészítve plusz két esztendős opcióval. Még ennél is durvább a konkrét anyagiakra vonatkozó szám, ami az SBD szerint mindössze évi 20 millió dollár, plusz a Monster saját marketingköltsége.
Fél nappal azt követően, hogy az SBN értesülései vírusszerűen terjedni kezdtek a közösségi médiában, Brian France is elérkezettnek látta az időt arra, hogy a maga ködösítős-tagadós módján megszólaljon az ügyben.
“Azok a számok nem pontosak” – nyilatkozta France a Sirius XM Radiónak. “Megállapodtunk arról, hogy ez a kapcsolat hová tart. A legfontosabb, hogy a Monster lelkes, amiért itt lehet. A véleményem, hogy ez a legjelentősebb szponzorációs tevékenység a cégük számára és bár nagyon sikeresek, ez valami olyasmi lesz szerintem, amire hosszú távon építkezni fognak.”
Az optimizmus fontos is, lévén az új főtámogató megtalálása a vártnál jóval lassabb folyamatnak bizonyult. A NASCAR először 2016 tavaszára datálta a Sprint utódjának megnevezését, majd ezt átették a nyári időszakra, mígnem augusztus magasságában úgy nyilatkoztak, hogy a hivatalos bejelentés októberre várható. Végül aztán az új szponzort – ugyebár a Monster képében – csak a bajnokavatás után több, mint két héttel, az idényzáró bankett előtt egy nappal, december elsején mutatták be.
Persze nem szabad elmenni szó nélkül amellett a cseppet sem elhanyagolható tény mellett, hogy a motorsport gazdasági értelemben globálisan zuhanó tendenciát mutat, aminek következtében talán soha nem volt annyira nehéz anyagi támogatókat találni, mint manapság.
A helyszíni, valamint a televíziós nézettségi adatok szinte valamennyi bajnokságban drasztikus csökkenést produkálnak, miközben a hirdetők többsége még mindig nem tud, vagy éppen nem akar lépést tartani a modern korral és továbbra is a hagyományos modellt követi a reklámstratégia tekintetében. Szerencsére üdítő kivételek is akadnak, többek között ilyen a Monster, amely mindeddig lényegében egy darab tévés spotot sem forgatott a termékei számára, inkább a sportszponzoráció, valamint az online felületek révén nyitnak a célközönségük felé. Érdemes, egyben érdekes megjegyezni ugyanakkor, hogy a márka olyan megjegyzést is tett, miszerint a NASCAR szponzoráció révén eddig számukra ismeretlen, hagyományos felületek meghódítására is lehetőségük nyílhat.
Mindez csak megerősíti azt a tényt, hogy közösségi média ide, digitális forradalom oda, a televíziózás továbbra sem halott. A platformok közötti átrendeződés kétségkívül megfigyelhető, de egyelőre még nem lehet kijelenteni, hogy az online jelenlét vezető szerepet képviselne.
Vessünk egy pillantást a magasan kvalifikált szériák, azon belül is a pályaversenyek tévés és internetes nézettségére az Egyesült Államokra levetítve, mivel a 2016-os szezon elég érdekes számadatokat hozott.
Az év legnagyobb vesztese kétségkívül a NASCAR lett, amelynek tízfutamos bajnoki rájátszásában, vagyis a Chase-ben nyolc verseny is több, mint tíz százalékos nézettségbeli csökkenést produkált 2015-höz képest. Sőt, tovább megyünk, a Jimmie Johnson hetedik bajnoki címét hozó homesteadi finálét megelőző tizenegy futam kivétel nélkül évtizedes mélyponthoz közelített. A szezonzáró verseny egyébként még a vállalható kategóriába esett a maga átlag 6.1 millió nézőjével, ugyanakkor a 2015-ös évben hozott 7.64 millió főjéhez képest jelentős visszaesésnek is minősült. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy akkor az esőszünet miatt a kupáról döntő végjáték átcsúszott a főműsoridős sávba, azon belül is egy fontos NFL meccs elé, ami minden bizonnyal kissé megnyomta az NBC előtt ülők lélekszámát.
A 2016-os szezonzáró egyébként az év hetedik legnézettebb Cup versenye lett, az igazán elgondolkodtató viszont az, hogy az előtte lévő további hat kivétel nélkül az idény első tíz felvonása közül került ki.
A digitális közvetítés tekintetében azonban a NASCAR Cup jelentős fellendülést hozott. Az NBC csoport által biztosított hivatalos felületen összesen 105 millió percen át streameltek 873.000 különböző eszközön keresztül, amit 43%-os növekedésnek bizonyult a 2015-ös adatokhoz képest.
Ráadásképpen míg egy évvel korábban egyetlen futam sem érte el az 5 millió streamelt percet, addig idén már négy fordulónak is sikerült meghaladnia ezt a számot.
Azt pedig már tényleg csak az érdekesség kedvéért tesszük hozzá, hogy a legnagyobb, USA-n kívüli növekedést a NASCAR nem máshol érte el, mint Dubaiban.
A másik két kiemelten kezelt bajnokság, vagyis az IndyCar és a Forma-1 elmúlt idényének nagyrészét az utóbbi évekhez hasonlóan az NBCSN tárta a nézők elé, az alábbiakban pedig az egyenlő feltételek tükrében ennek a számaira térek ki.
A kábelcsatorna az amerikai open-wheel szakág mezőnyének küzdelmeiből tizet, a világbajnoki sorozatéból pedig tizennégyet sugározott.
Az IndyCar ezen futamai átlagosan 488.000 nézőt vonzottak a képernyők elé, ami visszaesésnek számított a 2015-ös 507.000 fővel szemben.
Online stream tekintetében összesen 6.7 millió percet vettek igénybe a teljes, 16 futamos szezon során 89.000 eszköz segítségével, ami rekordnak számít a széria számára. Az NBC csoport az IndyCar digitális nézettségét illetően elég szűkszavúan nyilatkozott, és arról sem adott ki hivatalos tájékoztatást, hogy ezen adatok pontosan mennyivel múlták felül a 2015-ben produkáltakat.
Megjegyeznénk viszont, hogy – egyesek szerint a komplett motorsportot tetkintve – a szezon legnagyobb durranásának szánt 100. Indianapolis 500 nem csak nézettségben teljesített bőven a várakozásokon alul (3.8-as rátájával az elmúlt harminc év harmadik legalacsonyabb mutatóját prezentálta) az országosan fogható ABC-n, de még az értékesített streampercek alapján is az idény hátsó taktusában kullogott.
A nézettségháború legnagyobb nyertese az NBCSN-en a Forma-1 lett. A világ többi részén konstans csökkenő mutatókat produkáló sorozat az elmúlt 21 év legjobb amerikai kábeles rátáját hozta, miután átlagosan 429.000 ember választotta zömében vasárnap hajnali/kora reggeli programjául Lewis Hamiltont és társait, ami 3%-os növekedésnek felelt meg a 2015-ös 418.000 főhöz képest.
A világbajnokság a digitális platformon is jelentős kiugrást mutatott. Az NBC hivatalos streamjét összesen több, mint 37 millió percen át követték, ami 231%-os növekedést jelentett a 2015-ös idényhez képest, amely évben 11.2 millió percet értékesítettek. A versenyeket percenként átlagosan 12.000-en nézték online formában, mintegy 187%-kal többen, mint egy évvel korábban (4100 fő).
Érdemes még szót ejteni arról, hogy 2015-ben még egyetlen F1-es futam sem érte el az egymillió streamelt percet, ezzel szemben idén már négy fordulónak is sikerült túlhaladnia a 2 milliót.
Végezetül még egy mondat erejéig térjünk vissza a NASCAR-ra. A France dinasztia birodalmát nem kell félteni, elég csak abba belegondolni, hogy a csökkenő nézettség ellenére egy még nyolc évig atombiztos televíziós csomagjuk van az NBC-vel és a FOX-szal, aminek értéke bőven meghaladja a 4 milliárd dollárt.
képek: NASCAR, IndyCar Media
adatok: NBC Sports Group
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough