Castroneves uralta a pénteki edzésnapot Sonomán

A Team Penske brazilja kapta el a legjobban a fonalat a 2016-os IndyCar szezont lezáró GoPro Grand Prix of Sonoma pénteki edzésnapján.

 

Helio Castroneves már a helyi idő szerint délelőtt rendezett gyakorláson sem talált legyőzőre a Sonoma Raceway-en, a cirka négy órával későbbre kiírt második felvonás során pedig még nagyobb fokozatra kapcsolt és korábbi legjobbján közel hét tizedet javítva az abszolút legjobb idővel zárta a napot.

A 41 esztendős pilóta 1:16.6678-as idejével landolt a tabella tetején közvetlenül a bajnoki címért még partiban lévő két csapattársa, Will Power és Simon Pagenaud előtt.

Az összetett pontverseny második helyén álló ausztrál csak 0.0394 másodperccel kapott ki Castronevestől, a bajnoki éllovas francia lemaradása azonban már több, mint három tizedre rúgott, de ennek ellenére még sikerült bejutnia az ‘1:16-osok’ exkluzív klubjába.

A Penske-flotta háromnegyedét képviselő trión kívül ugyanis senki másnak nem sikerült egy perc tizenhét másodperc alatti kört összeraknia, olyannyira nem, hogy a negyedikként rangsorolt Ryan Hunter-Reay is már több, mint öt századdal kívül esett az álomhatáron. A 2012-es bajnokot csapattársa, a szintén az Andretti (és esetében a Herta) Autosportot szolgáló Alexander Rossi követte 1:17.0817-tel. A 100. Indianapolis 500 győztese – aki Sonomában mellesleg elárulta, hogy az IndyCarban a legjobban a mezőny versenyképessége lepte meg, továbbá boldog, hogy itt lehet – azonban nem lehetett felhőtlenül boldog, miután az ő nevéhez fűződött az edzés második piros zászlaja. A 24 éves amerikait pár másodperccel a kockás zászló belengetése előtt utasította arra a csapata, hogy azonnal állítsa le a motort, mivel meghibásodásra utaló jeleket észleltek.

“Reggel volt néhány problémánk és azt hiszem, ezek 70%-át megoldottuk” – nyilatkozta Rossi. “Ugyanakkor még mindig rengeteg tennivalónk van, a hátrányunk az élen állókhoz képest nagyobb, mint szeretnénk. Nem tudom, hogy [a második edzés] végén mi történt. Remélhetőleg nem túl kritikus az erőforrás tekintetében.”

A Team Penske negyedik autóját könnyen lehet, hogy ezen a hétvégén utoljára vezető Juan Pablo Montoyát a hatodik pozícióban találjuk, míg a hetedikként a bajnoki pontversenyben elfoglalt nyolcadik pozícója révén Andrettiék legmagasabban jegyzett pilótája, a szintén kolumbiai Carlos Munoz zárt.

A második edzés első piros zászlaját – amelyet alig pár percnyi zöld jelzés után követett Rossié – a Dale Coyne Racing újonca, Conor Daly autójának látványos füstfelhőbe burkolódása hívta elő.

Folytatás magyar idő szerint szombat este 20:00-kor a harmadik, már csak háromnegyed órás szabadezdéssel, amelyet öt perccel éjfél után a kvalifikáció követ.

 

Az első táblázat a második szabadedzés végeredményét tartalmazza, míg alatta a pénteki nap két gyakorlásának kombinált tabellája található.

s2.png

s1.png

 

kép: IndyCar Media

 

Kommentek

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy