Dale Earnhardt Jr. kihagyja a szezon hátralévő részét

Dale Earnhardt Jr. kihagyja a szezon hátralévő részét

A Hendrick Motorsports hivatalosan megerősítette, hogy sztárpilótájuk idén már egészen biztosan nem tér vissza a csapat 88-as Chevy-jének volánja mögé.

Dale Earnhardt Jr.-nál a július 17-ei, New Hampshire Motor Speedway-en rendezett futam előtt jelentkeztek agyrázkódásra utaló tünetek, amelyek miatt azóta is kénytelen távol maradni a NASCAR Sprint Cup küzdelmeitől.

A 41 éves, kétszeres Daytona 500 győztes pilóta utoljára a július 9-ei, Kentucky Speedway-en lebonyolított Quaker State 400-on gördült pályára, a problémák megjelenése pedig az ezt követő napokra datálódik. A mindennapjait megkeserítő szédülést és látásproblémákat azonban jóval korábbra, még a június 12-ei, michigani futamon történt balesetére eredeztetik. A tény, miszerint az egyébként nem túl nagy erejű ütközés, valamint a tünetek manifesztálódása között majdnem egy teljes hónap – ezalatt három probléma nélkül teljesített futam – eltelt, meglehetősen szokatlan és Earnhardt saját bevallása szerint pontosan emiatt még ijesztőbb is a számára.

A 2003 óta minden évben a NASCAR Sprint Cup legnépszerűbb versenyzőjének választott pilótát az elmúlt hónapokban a pittsurghi egyetem orvosi karának kifejezetten az agyrázkódásokra specializálódott kutatási programjában szereplő szaktekintélyek kezelték, emellett pedig a nemzetközileg elismert idegsebésznél, Dr. Jerry Petty-nél is megfordult.

Bár az utóbbi hetekben saját bevallása szerint Earnhardt Jr. a fizikális és mentális rehabilitációnak köszönhetően némi javulást vélt felfedezni, de ennek mértéke nem volt elegendő ahhoz, hogy ismét versenyautóba ülhessen.

“A csalódottság nem erős kifejezés ahhoz, hogy leírjam mit is érzek most, de tudom, hogy ez a helyes döntés a hosszútávú egészségem és karrierem szempontjából” – nyilatkozta Earnhradt Jr.. “Jelenleg száz százalékosan a felépülésemre összpontosítok és mindent betartok, amit az orvosok mondanak nekem.”

A szezon hátralévő, szám szerint tizenkét Cup futamán Jeff Gordon és Alex Bowman osztozik majd a 88-as volánján, amiből a nyugdíjazásból csakis csapattársa helyettesítésére visszatért négyszeres bajnok összesen négyet (Darlington, Richmond, Dover, Martinsville) vállal be.

“Jeff és Alex nagyszerű lehetőséget biztosít számunkra a szezon maradék részében” – mondta a pénteki sajtótájékoztatón a csapattulajdonos Rick Hendrick. “Jeff minden idők egyik legjobbja és jól ismeri a rendszert, olyan dolgokra képes, amire senki más. Alex pedig egy nagyon tehetséges, fiatal versenyző, aki új perspektívákat nyit számunkra. Tudjuk, hogy ők nem csak arra képesek, hogy az élmezőnyben autózzanak és esélyt biztosítsanak számunkra a győzelemre, de segítenek abban is, hogy csapatszinten jobbá váljunk.”

Earnhardt Jr. esetében fokozott figyelmet kell fordítani a fejsérülésekre, lévén az elmúlt években már számos, kisebb-nagyobb agyrázkódásokkal járó baleset szenvedő alanyává vált és korábban saját maga vallotta be, hogy annak érdekében, ne kelljen futamot kihagynia, több alkalommal is eltitkolta ezeket.

Orvosi segítséget végül 2012-ben volt kénytelen kérni, mivel még napok múltán sem szűntek meg a Talladegán történt balesete után megjelent, agyrázkódást elővetítő panaszai. A vizsgálatok során aztán kiderült, hogy hat hét leforgása alatt ez már a második ilyen típusú sérülése volt.

Junior ekkor elárulta, a tünetei ekkor már olyannira felerősödtek, hogy lényegében már a saját csapatfőnökével is képtelen volt érdemben kommunikálni a rádión át.

Bár ön- és közveszély okozása miatt sokan eltiltással büntették volna, de Earnhardt végül megúszta két hét kényszerszabadsággal. A NASCAR-nak azonban mindenképpen lépnie kellett, így a következő évtől teljes ráncfelvarrást eszközöltek a fejsérülések esetén alkalmazott protokollján.

Az óvatosság tehát maximálisan érthető Earnhardt részéről, különösen, ha nem akar Dario Franchitti sorsára jutni.

A szintén több agyrázkódáson átesett négyszeres IndyCar bajnok és háromszoros Indianapolis 500 győztes klasszis pályafutásának végére a 2013-as, houstoni versenyen történt baleset tette ki a pontot, miután a skót orvosai szerint lehetetlen megjósolni, hogy mi lenne a végkimenetele egy újabb, akár minimális mértékű fejsérülésnek is.

“Tudom, hogy Dale milyen keményen dolgozott és ez mennyire frusztráló most számára” – folytatta Hendrick. “Vissza akar térni, és mi is ezt szeretnénk, de mindezt hosszútávon szeretnénk. Leírhatatlan támogatást kapunk mindenkitől a csapaton belül, beleértve a szponzorainkat. Dale egészsége az első minden tekintetben.”

Idén tavasszal Earnhardt Jr. még arról tárgyalt a csapattal, hogy szerződését 2017 utánra is meghosszíbbítsa, most azonban a legfőbb cél az, hogy a következő szezon első, pontozásos versenyére, azaz a februárban esedékes Daytona 500-ra ismét versenyzésre kész állapotban legyen.