Mi folyik Texasban?

Szeptember 4-én végre-valahára teljesül minden IndyCar rajongó álma, miután a széria mezőnye öt év hiátus után visszatér a legendás Watkins Glen International roadjára. Mielőtt azonban teljes egészében rápörögnénk a kaotikus körülmények között eltörölt bostoni futam helyén az utolsó pillanatban betuszakolt pályán várható izgalmakra, még hátra van egy rendhagyó kihívás.

A befejezetlen ügy, amelynek a végére a mezőnynek az előttünk álló hétvégén pontot kell tennie nem mást takar, mint a június 12-én félbeszakított Firestone 600 befejezése.

A Fort Worth-ben elterülő Texas Motor Speedway kétmérföldes oválján eredetileg június második hétvégéjére kiírt versenyhétve során konkrétan minden elromlott, ami csak elromolhatott. Az eredetileg június 11-ére, szombat esétre datált futamot teljes egészében át kellett ütemezni másnap délutánra, köszönhetően a villámokkal tarkított heves esőzésnek, ami ugyan rövid időn belül alábbhagyott, de a hátramaradt vízátfolyások és tócsák versenyzésre alkalmatlanná tették a pályát.

A nap aztán vasárnap sem volt hajlandó lesütni a szériára – szó szerint.

Eleinte úgy tűnt, minden rendben lesz, noha a futam új, vasárnapi időpontjához közeledve a TMS felületét még mindig színesítette némi víztócsa, végül azonban helyi idő szerint háromnegyed háromkor megkapta a zöld jelzést az IndyCar 22 főt számláló mezőnye.

A verseny igazán intenzív kezdést produkált kerék-a-kerék elleni helyezkedések közepette, miközben már a korai szakaszban megkezdődtek a stratégiai játszmák is.

A 42. körben azonban ismét minden borult, köszönhetően a Josef Newgarden és Conor Daly főszereplésével történ horrorisztikus balesetnek. Az incidenst a Dale Coyne Racing utóbbi újonca karcolás nélkül megúszta, Ed Carpenter Racinges kollégája azonban törött kulcscsontja miatt operációra szorult, de még mindig olcsón megúszta ahhoz képest, amit a jelenet láttán sokan elsőre prognosztizáltak.

Az incidenst követően a mezőny már nem kapta meg a zöld jelzést, miután a pályát szegélyező SAFER fal javítási munkálatai miatt az újabb eső érkezéséig, ezzel együtt a piros zászló belengetéséig a pace car mögött voltak kénytelenek körözni.

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a pályán aznap már maximum csak jet-ski versenyt tudnának tartani, az IndyCar, valamint a TMS stábja, élén Eddie Gossage elnökkel gyors válságtanácskozás után végül úgy határozott, a hátralévő 177 kört bő két hónappal később, augusztus 27-én, az eredeti tervekhez hasonlóan villanyfényes körülmények között bonyolítják le.

Sokan azon a véleményen voltak, hogy a futamot teljesen elölről, vagy legalábbis a sárga előtti szakasztól, azaz a 42. körtől kellett volna folytatni, a széria azonban ragaszkodott a szabálykönyvben foglaltakhoz. Ennek értelmében pedig az újrarajtot a mezőny csakis a júniusi piros zászló pillanatában érvényes sorrend szerint hajthatja végre.

f66.jpg 

Innentől fogva a nagy kérdés az volt, hogy mi lesz a sorsa Daly-nek, valamint Newgardennek, akik a balesetük miatt kiesőnek minősültek.

Az IndyCar végül a június végi, Road Americán lezajlott versenyhétvége során közölte álláspontját, miszerint a két fiatal amerikai számára nem engedélyezik a Firestone 600 folytatását.

“A 72. körben rajtolunk el újra és a szabálykönyv szerint sajnálatos módon Josef és Conor nem versenyezhetnek, mivel az autóik komolyan károsodtak és már hivatalosan is kiesőnek számítottak” – hangzott el az indoklás a széria versenybíróságának vezető tisztviselőjétől, Brian Barnharttól.

Mindez igazán Newgarden számára nagy csapás. Az amerikai – akinek balesete ellenére sem kellett kihagynia egyetlen futamot sem, sőt, három héttel később Iowában egyenesen győzni tudott – jelenleg a bajnoki összetett harmadik helyén áll, de ezen pozíciójától minden valószínűség szerint elbúcsúzhat, lévén az utolsó helyért járó nyolc pontnál többre már semmi esélye sem maradt.

A texasi szituáció kedvelt humorforrássá vált az amerikai médiában, lévén a verseny kvázi folyamatban van, csak éppen két és fél hónapja piros zászló van érvényben. Ennek megfelelően pedig a Schmidt Peterson Motorsports pilótája, James Hinchcliffe immár tizenegy hete áll ugyanannak a futamnak a vezető pozíciójában.

“Jobb, mintha egyáltalán nem vezetnénk” – konstatálta a helyzetet nevetve a kanadai az Associated Press-nek.

Egy biztos, sok víz lefolyt a Dunán a texasi piros jelzés életbe lépése óta: lezajlott a foci eb, túl vagyunk a riói olimpián, az IndyCart tekintve pedig egészen pontosan öt versenyhétvége került már múlt időbe. Ez utóbbi is egyfajta furcsa kuriózumként jelenik meg, lévén Road Americát, Iowát, Torontót, Mid-Ohiót és az eső miatt szintén – ámde teljes egészében – elnapolt poconói fordulókat úgy futotta le a mezőny, hogy ezekkel párhuzamosan technikai értelemben egy másik verseny is folyamatban volt.

“Igazán különleges, hogy James Hinchcliffe már két és fél hónapja vezeti a versenyt, egészen biztos vagyok abban, hogy ki kell mennie a mosdóba szombaton” – mondta széles mosollyal az arcán Eddie Gossage.

“Nagyon szórakoztató” – fűzte hozzá Hinchcliffe, aki az utóbbi öt futamon egyetlen kört sem tudott az élen tölteni. “Sok érdekes beszélgetés lezajlott már erről a Twitteren és Eddig minden másnap emlékezteti az embereket arra, hogy még mindig én vezetem a versenyt. Remélhetőleg hamarosan már arról fog írni a követőinek, hogy megnyertem.”

Ezt megelőzően utoljára 2011-ben fordult elő, hogy egy félbeszakított versenyt már nem tudtak ugyanazon a napon folytatni. Akkor Brazíliában a heves esőzés miatt kellett piros zászlóval megálljt parancsolni a mezőnynek mindössze 14 kör után, a különbség viszont a texasihoz képest annyi volt, hogy alig 24 órával később már újra életbe lépett a zöld jelzés.

“Ez [a texasi] teljesen más, mint amit korábban csináltunk az esőszüneteket tekintve”– kommentálta a helyzetet az AP-nek Will Power, aki öt évvel ezelőtt a pole-ból indulva nyerte meg a több, mint egy naposra nyúlt Sao Paulo-i futamot.

Az előttünk álló szombaton a mezőnynek egy 25 perces szabadedzés áll csak a rendelkezésére, hogy felkészüljön a hátralévő 177 körre. Ráadásul ez sem teljes egészében, hiszen az időtartam két, egyenként 10 perces csoportkört takar, köztük 5 perc szünettel.

A texasi folytatásra készülő húsz fős mezőnyből tizenkilenc versenyző számára a Firestone 600 egy héten belül már a második futam lesz köszönhetően az öt nappal korábban lebonyolított poconói ABC Supply 500-nak. Akad azonban egyvalaki, aki közel két hónap után csak most először ülhet vissza az autójába, ráadásul erre is csak a rendkívüli körülmények miatt kerülhet sor.

Gabby Chaves a Dale Coyne Racing 19-es számú Dallara-Hondáját a május 14-ei Indy GP-től a július 10-ei Iowa Speedway-en rendezett futammal bezárólag vezethette, amikor is az anyagiak miatt a partvonalra száműzetett.

A szabálykönyv 5.1.2.2.2-es pontja szerint azonban egy futam megkezdése után már nem engedélyezett a versenyzőcsere, így a Firestone 600-at a 19-es gépben csakis Chaves folytathatja. Legalábbis elméletileg, mivel az 5.5.1-es pont viszont arról tesz említést, hogy adott esetben elhalasztott viadal esetén még 48 órával az újra rajt előttig hozzá lehet nyúlni a nevezési listához. Ez utóbbi regula azonban elég tágan értelmezhető.

Chaves mindenesetre boldog, hogy – még ha ilyen rendhagyó keretek között is – újra IndyCar autóba ülhet.

“Mindig trükkös visszatérni a volán mögé, pláne, ha a verseny előtt csak tíz perc áll rendelkezésedre az autóban” – mondta a fiatal kolumbiai, aki Daly kiesése miatt a DCR egyetlen pilótája lesz a pályán. “Elkötelezettnek kell lenned és bíznod a saját képességeidben, valamint abban, amit a csapatod ad neked, ezt fogom én is tenni.”

A születésnapját július 7-én ünnepelt Chaves sem bírta kihagyni, hogy ne csempésszen némi humort a helyzetbe.

“22 évesen kezdtem el a versenyt és 23 évesen fejezem be, remélhetőleg ez hoz némi szerencsét.”

A 2014-es Indy Lights bajnok mellett még Scott Dixon mondhatja el magáról, hogy az életkorában változás állt be a verseny megkezdése és befejezése között. A Chip Ganassi Racing klasszisa a júniusi rajtnál még 35 esztendősnek számított, de július 22-ei születésnapja révén most már 36-ként jegyzik.

A Firestone 600 magyar idő szerint augusztus 28-án vasárnap, kb. 3:15-kor veszi kezdetét.

A verseny állása a júniusi piros zászló belengetésekor, amelynek alapján az újrarajtot várja mezőny:

 

rsr_1.jpg

 

 képek: IndyCar Media

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy