Súlyosan megsérült Bryan Clauson – FRISSÍTVE

A háromszoros Indianapolis 500 résztvevőt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A 27 éves amerikai a kansasi Belleville-ben rendezett USAC Belleville Nationals midget futamon szenvedett komoly balesetet. A rangos versenyen már háromszor is győzni tudó Clauson éppen csak, hogy átvette a vezetést a félmérföldes dirt pályán, amikor összeért egy lekörözöttel, ennek hatására pedig teljesen kibillent az egyensúlyából. Több bukfenc után az autó az oldalára fordulva végül megállt, de egy érkező másik gép már nem tudta elkerülni és nagy sebesség mellett egyenesen telibe trafálta.
A versenyt azonnal piros zászlóval megszakították, a helyszínre érkező biztonsági csapat tagjainak viszont közel fél órába telt, amíg a szerencsétlenül járt pilótát kiszabadították autója roncsaiból.
A hírek szerint Clauson kritikus állapotban érkezett meg a kórházba, ahol azonban sikerült stabilizálni. További biztató jel lehet, hogy a versenyző egy barátja úgy nyilatkozott, Bryan mindvégig képes volt önállóan lélegezni.
A kaliforniainak ez már a második komoly balesete volt a hétvégén, de a pénteki ütközés után még sértetlenül hagyta el a pályát, később pedig Twitterén köszönetet mondott a biztonsági felszerelések, valamint a karosszéria gyártóinak, amiért azok termékei megóvták őt.
Clauson igazán ismert névnek számít az Egyesült Államokban roppant nagy népszerűségnek örvendő dirt versenyek világában, de felbukkant már az Indy Lights-ban, valamint a stock-caron belül az ARCA Racing Series, továbbá a NASCAR Xfinity Series-ben is.
Az Indianapolis 500-on 2012-ben debütált a Sarah Fisher Hartman Racing színeiben, de műszaki hiba miatt már a 46. körben kiállni kényszerült. 2015-ben és 2016-ban már a Jonathan Byrd’s Racing zászlaja alatt lépett pályára a Brickyardon, legjobb eredményét pedig idén, a legendás verseny századik felvonásán érte el, miután a 23. pozícióban ért célba.
Bryan célul tűzte ki, hogy 2016-ban nem kevesebb, mint kétszáz versenyen rajtol el – beleszámítva természetesen az Indy 500-at is. A Belleville Nationals a száztizenhatodik futama volt a sorban.
UPDATE:
A Clauson család vasárnap délután (magyar idő szerint este) hivatalos közleményt adott ki a versenyző Facebook oldalán:
„Bryan súlyos sérüléseket szenvedett szombat éjjel, miközben a Belleville Nationals midget futamon versenyzett a kansasi Belleville High Banks-en.
A baleset után Bryan-t mentőhelikopterrel szállították a Lincolnban lévő Bryan Medical Centerbe, ahol továbbra is kritikus állapotban van az orvosi stáb felügyelete alatt.
Értékeljük mindazt a támogatást, amit az autóversenyzés közösségétől kapunk és hálásak vagyunk valamennyi, felénk érkezett megkeresésér. Kérjük, hogy továbbra is tartsák tiszteletben a magánszféránkat, miközben Bryanre összpontosítunk.
– A Clauson család”
kép: IndyCar Media

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough