A papírforma szerint startolt el a Honda Indy 200 hétvégéje

Egy hét szünet után tovább dübörög az IndyCar 2016-os szezonja.

Az idei évből már csak – a júniusban megkezdett és augusztus végén befejezendő, texasi fordulóval együtt – már csak négy és fél verseny van hátra és aztán megtudjuk, vajon ki emelheti a magasba a bajnoknak járó Astor Kupát.

Ne szaladjunk azonban ennyire előre és inkább lássuk, mi történt az ohiói Lexingtonban lévő Mid-Ohio Sports Car Course-on rendezendő, Honda Indy 200 névre hallgató futam első szabadedzésén.

A 75 perces gyakorlást nem meglepő módon a pályán eddig már öt főkategóriás győzelmet aratott Scott Dixon zárta az élen. A Chip Ganassi Racing négyszeres bajnoka a legjobb körében 1:04:4491 másodpercet préselt ki az ikonikus Target színeket sajnos már csak ebben a szezonban viselő #9 Dallara-Chevy-ből.

A második- harmadik helyeken Will Power és Juan Pablo Montoya személyében két Team Penske alkalmazott végzett. Előbbi ausztrál pilóta 0.1188, kolumbiai kollégája pedig 0.1543 másodperccel maradt csak el Dixon legjobbjától.

A negyedikként egy újabb Ganassi veteránt, név szerint Tony Kanaan-t érte a kockás zászló, míg az ötödik helyet a Helio Castroneves csípte meg Roger Penske örömére.

Az első versenyzőt, aki nem a széria két nagycsapatának sorait erősíti a hatodik pozícióban találjuk a Schmidt Peterson Motorsports-os James Hinchcliffe személyében, amivel ráadásul a legjobb hondásnak is bizonyult.

A már említésre került, a pontversenyt vezető Pagenaud a hetedik idővel zárta a gyakorlást.

Az IndyCar mezőnyében ezen a hétvégén, a Dale Coyne Racing #19 Dallara-Hondájával debütáló – a Schmidt Peterson Motorsports által pedig frissen beperelt – RC Enerson a huszonegyedik helyen zárta élete első főkategóriás szabadedzését 1.1042 másodperces hátrányban Dixonhoz képest, de csak 0.0007-tel lemaradva a huszadikként rangsorolt Chip Ganassi Racing újonc, Max Chiltonnal szemben.

A 2015-ös Mid-Ohiói győztes Graham Rahal egyelőre csak a tizenharmadik időt tudta kihozni az RLL Racing #15 Dallara-Hondájából (a nyitóképen).

Az edzés viszonylagos nyugalmak közepette telt, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy csak egyetlen-egyszer volt szükség a piros zászló belengetésére. Ennek kiváltó oka Dale Coyne teljes szezonos pilótája, Conor Daly volt, aki gyaníthatóan egy, a pályára került olajfolton megcsúszott, majd orral a gumibáláknak csapódott. Az ütközés szerencsére nem volt jelentős, így az autónak csak az első szárnya látta kárát.

A 2.258 mérföld hosszú pályának azért sikerült kifognia több más versenyzőn is; Power és az Andretti Herta Autosportnak vezető Alexander Rossi egyaránt lefutott az aszfaltról, míg az SPM-es Mikhail Aleshin az edzés végén mutatott be egy látványos füstfelhőbe burkolt, 360 fokos piruettet, de ahogyan előbbi két kollégája esetében, az ő autójában sem keletkezett semmiféle kár.

Folytatás magyar idő szerint 20:00-tól a második szabadedzéssel, amit élőben lehet követni a racecontrol.indycar.com címen.

 

mio.jpg

hirdetés

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy