Rendhagyó stat-orgia a hajrá felé közeledve

Rendhagyó stat-orgia a hajrá felé közeledve

Egyszerűen hihetetlen, hogy máris tizenegy verseny eltelt a 2016-os IndyCar szezonból.

Mintha tegnap lett volna, hogy Juan Pablo Montoya behúzta az idényt megnyitó St. Petersburg-i viadalt, aminek kapcsán azon filozofáltunk, hogy vajon idén be tudja-e teljesíteni a tavaly az utolsó pillanatban elbukott, második bajnoki címét. Azóta eltelt több, mint négy hónap, az összetett tabellán pedig olyan mozgolódások mentek végbe, hogy ember legyen a talpán, aki veszi a bátorságot arra, hogy nagyobb összegben fogadjon a szezon legjobbnak járó Astor Kupát a magasba emelő pilóta személyére.

Mindennek okán szakítok a hagyományokkal és aljas módon megcsalom az IndyCar hivatalos honlapját, amelynek rendszeresen közzétett statisztikáit a számok igazi megszállottja lévén hosszú évek óta szinte minden verseny után magyarítottam. Most azonban a fentiek tükrében inkább a RACER által összegyűjtött, az összetett aktuális állásán alapuló érdekességekre esett a választásom.

Statisztika rajongó sorstársaim, lássuk miből élünk!

  

 
– A Team Penske háromnegyede foglalja el a bajnoki tabella első három helyét Simon Pagenaud – Will Power – Helio Castroneves sorrendben.

– A top 3 legidősebb versenyzőjének utóbbi brazil számít a maga 41 évével.

– Josef Newgarden nem éppen dicső keretbe foglalta a szezon eddigi részét, miután a St. Pete-i nyitányt, valamint a legutóbbi, torontói fordulót is egyaránt a 22., azaz utolsó helyen zárta.

– Az AJ Foyt Racinges Jack Hawksworth az egyetlen, teljes szezonos pilóta, akinek idén még egyszer sem sikerült a legjobb tíz között végeznie.

– A bajnoki pontversenyben legmagasabban rangsorolt, ebben a szezonban még futamgyőzelem nélkül álló versenyzőnek Castroneves számít a maga harmadik pozíciójával.

– A brazil utoljára a 2014-es detroiti duplaforduló második versenyén tudott győzelmet szerezni.

– Azon pilótákat tekintve, akik idén már felállhattak a dobogó legmagasabb fokára, az összetett tabella legalacsonyabb helyét a detroiti szombati futam győztese, Sébastien Bourdais foglalja el, akit momentán a tizennegyedikként jegyeznek.

– A legkomolyabb menetelést idén Pagenaud produkálta, aki az Indianapolis 500 előtti öt futamon két második és három első helyet szerzett.

– A legrosszabb szériával Max Chilton bír. A Chip Ganassi Racing újonca az Indy 500 óta eltelt öt versenyt a 21-22-20-19-18. helyeken zárta.

– Power az elmúlt négy futamból hármat is meg tudott nyerni (Detroit/2, Road America, Toronto). Ilyen sorozatot utoljára 2012-ben produkált, amikor zsinórban egymás után három versenyt is behúzott (Alabama, Long Beach, Sao Paulo).

– Mikhail Aleshin több top 6-os helyezést szerzett az idei szezon eddigi 11 futamán (3), mint amennyit a 2014-ben és 2015-ben összesen teljesített 18 verseny alkalmával (2).

dda.jpg

– Marco Andretti torontói tizedik helyével megszerezte az első, top 10-es eredményét a 2016-os idényben. Az Andretti Autosport legközelebbi rokona és versenyzője a bajnokság 17. pozíciójában áll jelenleg, a legmagasabban a szezonnyitó St. Pete-i verseny után jegyezték, amikor is a 15.-ként szerepelt a tabellán.

– Még mindig Marco: június 25-én, a Road America-i verseny napján volt kereken öt éve, hogy az amerikai pilóta utoljára futamot tudott nyerni.

– James Hinchcliffe az egyetlen versenyző, aki két tizennyolcadik helyet is szerzett az elmúlt 11 forduló során (Long Beach, Detroit/1).

– Hawksworth két tizenegyedik, két huszonkettedik és három tizenkilencedik helyet is elkönyvelhetett már idén.

– A 2016-os szezon eddigi versenyeinek 64%-át a Team Penske nyerte, miután az eddigi tizenegy futamból hétszer az ő autóikat érte elsőként a kockás zászló (Montoya – St. Petersburg, Pagenaud – Long Beach, Alabama, GP of Indy, Power – Detroit/2, Road America, Toronto)

– A futamgyőzelmek maradék 36 %-án négy csapat osztozik (Chip Ganassi Racing/Scott Dixon – Phoenix, Andretti-Herta Autosport/Alexander Rossi – Indianapolis 500, Ed Carpenter Racing/Josef Newgarden – Iowa, KVSH Racing/Sébastien Bourdais – Detroit/1).

– Az újoncok közül Conor Daly töltötte eddig a legtöbb kört az élen, szám szerint 33-at.

– Pagenaud tíz futam óta vezeti megszakítás nélkül a bajnokságot.

– A korántsem ennyire dicső “hátsó bajnokságot” Hawksworth uralja, aki kilenc verseny óta masszívan tartja a legutolsó helyet a teljes szezonos versenyzők között.

– A legnagyobb lejtmenetet összetettben Montoya produkálta, miután az idénynyitó St. Pete-i futam után elfoglalt első helyéről mostanra a tizenharmadik pozícióba esett vissza.

– A legtöbb helyet Newgarden kapaszkodott fel a tabellán, aki a szezon első futama után még csak a 22. volt, mostanra azonban az 5.-ként jegyzik. Nem ez azonban az ECR versenyzőjének legjobb idei, bajnokságbeli helyezése, hiszen iowai győzelme után közvetlenül még a második pozícióban állt.

– Ironikus módon az összetett aktuális 12-14. helyein összesen hat amerikai főkategóriás open-wheel bajnoki cím és három Indianapolis 500 elsőség található, miután libasorban követi egymást Ryan Hunter-Reay (2012-es IndyCar bajnok, 2014-es Indy 500 győztes), Juan Pablo Montoya (2000-es CART bajnok és az azévi, valamint a 2015-ös Indy 500 győztese) és Sébastien Bourdais (2004-2007-es Champ Car szezonok legjobbja). Ők hárman összesen 66 IndyCar/CART/CCWS futamgyőzelemmel rendelkeznek.

– A legjobb tíz között szintén zsinórban követi egymás három igazi nagyágyú, köszönhetően a 2014-es bajnok Power második, a háromszoros Indy 500 győztes Castroneves harmadik és a négyszeres bajnok (2003, 2008, 2013, 2015), egyben a ‘08-as Indy 500 legjobbja, azaz Scott Dixon negyedik helye által. A trió összesen tehát öt bajnoki címmel és négy Indianapolis 500 elsőséggel bír, főkategóriás futamgyőzelmeket tekintve pedig 98-on állnak.

A 2004-es IRL szezont és a 2013-as Indianapolis 500-at egyaránt a legmagasabban záró Tony Kanaan a hatodik pozíciót foglalja el, míg a 100. Indianapolis 500-at idén behúzott, jelenleg az F1 és az IndyCar között vívódó Rossit a hetedik helyen találjuk.
 

 

 
képek: IndyCar Media