Simon Pagenaud megszerezte a Team Penske 500. pole-ját

A bajnoki éllovas kezdheti meg az élről az IndyCar vasárnapi Iowa Corn 300-át.
Roger Penske francia nemzetiségű beosztottja nem cicózott és 185.855 mph-s (299.1 km/h) kétkörös átlagsebességének köszönhetően az idei szezonban immár ötödik alkalommal várhatja az első pozícióból a rajtot jelző zöld zászlót. Pagenaud ezzel a tettével ráadásul munkaadója fennállásának kereken félezredik pole-ját szerezte meg valamennyi szériát tekintve, amelyekben a csapat eddig képviseltette magát.
„Ötszázadik pole, ugye milyen klassz?” – mondta az autójából kiszálló versenyző. „Ez még csak egy kvalifikáció volt, nagyon sok dolgunk van még hátra. A helyzet valódi szerencsejáték a mérnökök számára; összesen két körünk van. A körülmények a reggeli edzéshez képest délutánra sokat változtak. Jó érzés végül, ha egy olyan autót kapsz egy oválon, mint amilyen az enyém. Meg szeretnénk mutatni, hogy oválon is erősek vagyunk, győzni akarunk. Elképesztően boldog vagyok, hogy megvan a sebességünk. Már Indy-ben is gyorsak voltunk, de a műszaki problémák kifogtak rajtunk. Nagyszerű érzés itt lenni. Én vagyok az, aki megszerezte a Team Penske 500. pole-ját. Egy francia egy oválpályán. Hát nem eszméletlen?”
A pole révén Pagenaud újabb egy ponttal növelte előnyét összetettben, így jelenleg 75 egységgel vezet a másodikként rangsorolt csapattársa, Helio Castroneves előtt.
A 31 éves versenyző mellől az Ed Carpenter Racing egyetlen, teljes szezonos pilótája, Josef Newgarden rajtolhat. Bár a fiatal amerikai számára saját bevallása szerint továbbra is fájdalmat okoz az a kulcscsonttörés és kézsérülés, amit az időjárás miatt augusztusban befejezendő texasi Firestone 600-on történt balesete során szerzett, azonban ez a kellemetlenség akárcsak két hete Road Americán, most Iowában sem akadályozta. Newgarden az Elkhart Lake-i roadon frissen operált válla ellenére is a bravúros nyolcadik helyen ért célba, ennek ellenére azonban a hét elején nem félt bevallani, hogy tart az iowai rövidováltól, mivel az itteni erőhatások az érintett testrészre összehasonlíthatatlanul nagyobb terhelést jelentenek.
Max Chilton IndyCar pályafutása legjobb kvalifikációs eredményének örülhet
Az aggodalmak viszont egyelőre olybá’ tűnnek, hogy alaptalanok, lévén a 25 éves, kétszeres IndyCar futamgyőztes alig 0.2 mérföld per órával (0.32 km/h) maradt csak el kétkörös átlagát tekintve Pagenaud-tól. Az pedig csak még tovább emeli a teljesítménye fényét, hogy a sérülése miatt ki kellett hagynia a június 30-ai, iowai tesztet, így kizárólag az őt a #21 Dallara-Chevy-ben akkor helyettesített JR Hildebrand adataira támaszkodhatott.
A harmadik rajthelyen ismét egy Penske-fiút találhatunk Castroneves személyében, aki 185.433 mph-val (298.42 km/h) futotta két kvalifikációs körét, míg mellőle főkategóriás pályafutása legjobb időmérős eredményét elérve Ganassiék újonca, Max Chilton indulhat.
A harmadik sort immár száz százalékban Chip Ganassi zászalaja alatt versenyzők alkotják Charlie Kimball, valamint Tony Kanaan jóvoltából, a negyedikből pedig a saját nevét viselő csapat versenyzője/társtulajdonosa, Ed Carpenter, továbbá a Team Penske 2014-es bajnoka, Will Power várhatja a startjelet.
Apropó, ha már szóba került Kanaan: a 2010-es iowai győztes az időmérőt követően úgy nyilatkozott, hogy ha vasárnap győzni tud, akkor megválik a mára védjegyévé vált kopaszságától és a 2017-es szezon kezdetéig hagyja szabadon nőni az állítólagosan majdhogynem természetesen afro-göndör hajkoronáját.
Még egy ok, hogy szurkoljunk neki.
A rajtlista első nyolc helyén tehát kizárólag Chevrolet motorral és aero kittel felszerelt autókat találunk, és nem sokon múlott, hogy az amerikai márka nem mért totális megsemmisítő csapást a Hondára.
A japán gyártó legjobbjának a Schmidt Peterson Motorsports-os Mikhail Aleshin bizonyult 182.754 mph-s (294.11 km/h) átlaggal, maga mögé utasítva a csokornyakkendős brigád két nagyágyúját, a bemelítő körén alulkormányzottság miatt lendületet vesztett négyszeres bajnok ganassis Scott Dixont, valamint a Team Penske-t képviselő Juan Pablo Montoyát.
A Chevy legalacsonyabban rangsorolt pilótája a KVSH Racing 11-es számú gépét vezető Sébastien Bourdais lett, aki csak a tizenhatodik helyet tudta megszerezni. A legnagyobb figyelmet azonban a nap folyamán nem a francia, hanem a pitlane-en a csapat meghívására érkezett Pastor Maldonado kapta. A venezuelai versenyzőt az év elején már az Andretti Autosporttal is hírbe hozták, ő maga azonban újra leszögezte, hogy az elsődleges számára még mindig egy F1-es szerződés, de ennek ellenére figyelemmel kísér más szériákat is alternatívaként.
„Nagyon érdekelt, hogy miként működik az IndyCar” – nyilatkozta az NBC-nek Maldonado. „A csapattól kaptam a meghívást és nagyon érdekesnek találom. Sok barátom van itt Európából kezdve Juan Pablóval, valamint több más versenyző is. Talán nem a legjobb pályát választottam arra, hogy kijöjjek, de még ez a régimódi amerikai stílus is tetszik. Jelenleg nem tervezzük az itteni versenyzést, de természetesen körülnézek. Az elsődleges opció a Forma-1, mivel az utóbbi néhány évben nagyon is érintett voltam benne.”
A sajtó természetesen arra is kíváncsi volt, hogy mit szólt Alexander Rossi győzelméhez a 100. Indianapolis 500-on.
„Rossi jó versenyző. Már a GP2-ben is egyenletes teljesítményt nyújtott, ami egy nagyon erős kategória Európában. Megmutatta, hogy van benne potenciál. [Az oválversenyzés] nem könnyű, egy teljesen más koncepciót képvisel, de azt hiszem, bármelyik jó versenyző Európából könnyedén alkalmazkodni tudna hozzá. Ugyanez a helyzet a másik irányban, bármelyik jó [IndyCar] pilóta adaptálódni tudna az európai stílushoz.”
Maldonadón továbbra is rajta tartjuk a szemünket, de most térjünk vissza a kvalifikációra.
Az Iowa Speedway legsikeresebb csapatának számító Andretti Autosport az eddigi kilenc itteni IndyCar futamból hetet megnyert, mindössze csak 2007-ben és 2008-ban maradtak alul, mindkét alkalommal a Chip Ganassi Racinggel szemben.
Az elmúlt hat fordulót viszont már zsinórban behúztak, a legtöbb győzelmet pedig Ryan Hunter-Reay tudhatja magáénak (2012, 2014, 2015). A hétvége eddigi része azonban nem zajlott le biztatóan az amerikai számára, lévén a szabadedzésen kissé megtörte az autóját, az ezt követő kvalifikáción pedig a csapat legrosszabb eredményét elérve a huszadik helyig jutott csak. A rajtpozíciókat a többi andrettis sem teheti azért ki az ablakba: a legjobb kétkörös átlagot 181.067 mph-val (291.39 km/h) Carlos Munoz futotta, aminek hála a tizenötödikként startolhat, míg Alexander Rossi a tizenhetedik, az IndyCar pályafutása második, egyben eddigi utolsó győzelmét pont Iowában, 2011-ben aratott Marco Andretti a tizenkilencedik helyet csípte el.
A kvalifikáció leglassabbjának szintén egy korábbi iowai győztes, a Schmidt Peterson Motorsports színeiben versenyző James Hinchcliffe bizonyult, akinek kétkörös átlaga mindössze 175.027 mph (281.67 km/h) lett, több, mint 3.5 mph-val (5.63 km/h) lemaradva még az utolsó előttitől is. Annyi bizonyos, hogy a pontosan nem definiált probléma oka a #5 Dallara-Hondában keresendő, de a kanadai elmondása szerint nem a beállításokkal kapcsolatos.
Végezetül pedig egy jó hír az Iowa Speedway, és en bloc az oválpályák rajongóinak: a pálya, valamint az IndyCar közösen bejelentették, hogy a 0.894 mérföldes (1.439 km) létesítmény az elkövetkezendő két évben egészen biztosan maradni fog a széria versenynaptárában.
Az Iowa Corn 300 vasárnap, magyar idő szerint várhatóan kb. 23:40-kor kapja meg a zöld zászlót.
képek: IndyCar Media

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough