Újra lesz IndyCar futam Ausztráliában?



Phoenix, Road America és a bostoni verseny törlését követően, soron kívül a naptár részévé vált Watkins Glen visszatérése után egy újabb tradicionális helyszín potenciális érkezése merült fel. Egy olyan helyszíné, amelynek hallatán az IndyCar rajongótábora garantáltan egy emberként boxol örömittasan a levegőbe.

Ha körkérdést intéztünk volna a széria elkötelezett hívei felé azt illetően, hogy mely régi pálya közeljövőben történő visszatérésére látják a legnagyobb esélyt, akkor az ausztáliai Aranypart minden bizonnyal az utolsók között kullogott volna. Éppen ezért hatott a meglepetés erejével az a vadonatúj hír, amely szerint az IndyCar titkos tárgyalásokat folytat a helyi kormányzattal egy potenciális versenyrendezés okán.

Az információt a queenslandi Gold Coast Bulletin (GCB) szellőztette meg, miután június 28-án, kedden, hosszas politikai csatározásokat követően biztossá vált, hogy a Supercars Championship (korábbi nevén V8 Supercars) autói 2019-ig egészen biztosan visszatérő vendégei maradnak Surfers Paradise utcáinak. Ezen bajnokság egyébként már a pálya módosított, 1.85 mérföldesre rövidült vonalvezetését használja, szemben a Champ Car World Series érában látott 2.79 mérfölddel.

A CART, majd később a CCWS 1991 és 2008 között (1994-től már a túraautósokkal közösen) rendezett futamot Surfers Paradise-on, amelynek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy átlagosan több, mint negyedmillió néző tette tiszteletét a hétvégék alkalmával.



Eddigi utolsó évében az amerikai open-wheelt tekintve az ausztrál helyszín eredetileg az ekkor már az IndyCarba beolvadt CCWS előzetes naptárában szerepelt, méghozzá október 26-ai időponttal. A nyolc évvel ezelőtti összeboruláskor azonban az IRL/IndyCarnál már fix pontnak számított a szeptember 7-ei, Chicagoland Speedway-re kiírt szezonzáró, így – mivel ekkor még Surfersnek élő szerződése volt, dátummódosításra pedig nem volt mód – nem maradt más választás, mint pontozás nélküli eseménnyé tenni az aranyparti küzdelmeket.

A GCB birtokába jutott dokumentumok szerint jelen esetben egy Gold Coast-i székhelyű, privát konzorcium gyakorolja a jogot, hogy megbeszéléseket tartson a szériával az újabb ausztrál fellépéssel kapcsolatban.

“Az elsődleges célunk Gold Coast” – válaszolta a lapnak a projektben értintett konzorcium szóvivője a futam helyszínére vonatkozó kérdésre. “Folyamatban vannak a tárgyalások a kormányzattal, a turizmusért felelős bizottsággal, valamint az amerikai székhelyű IndyCarral.”

A széria visszatéréséért lobbizók szerint az esemény újra régi fényében tündökölhet Ausztráliában, ráadásképpen két valódi reklámarccal is rendelkeznek a 2014-es bajnok Will Power és az IndyCar debütálását idén Indianapolisban megejtett Matthew Brabham személyében, sőt, akár az új-zélandi származású négyszeres bajnok és egyszeres Indianapolis 500 győztes Scott Dixont is idesorolhatjuk.

A nagy kérdőjel azonban, hogy sikerül-e megszerezni a kormányzat, valamint magának a Supercars-nak támogatását egy IndyCar főszereplésével zajló hétvégére a szóban forgó területen.

“2017 egy lehetőség, de 2018 már több, mint valószínű” – summázta az esélyeket a széria visszatérésére a konzorcium szóvivője.

Az IndyCar sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem kívánta a hírt.

Kíváncsian és némi egészséges fenntartással várjuk a további fejleményeket. 

 

 

kép: IndyCar Media

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy