Az IndyCar újra meghódította Road Americát

Az IndyCar újra meghódította Road Americát

Szép volt, jó volt, csak épp rövid volt.

Színtiszta, klasszikus road futam, folyamatosan zajló csaták, mindezt pedig a pálya történetének legnagyobb számú helyszíni közönsége előtt – ennél tökéletesebb visszatérést Road Americán el sem tudott volna képzelni az IndyCar.

Mindenekelőtt már így a poszt elején essünk túl azon az egy dolgon, amit kifogásolhatónak találtam a verseny során, nevezetesen a körszámot. A Kohler Grand Prix 50 körét az egyetlen sárga zászlós periódussal együtt 1 óra 39 perc 10 másodperc alatt lezavarta a mezőny, ami csak alátámasztotta azon korábbi véleményeket, miszerint a 202.4 mérföldes távot simán fel lehetett volna emelni akár 250 mérföldre is.

Remélhetőleg jövőre tesznek valamit az ügy érdekében, hiszen, jól olvasták, hivatalosan is bejelentették, hogy az IndyCar 2017-ben is visszatér Road Americára, méghozzá az ideivel megegyező időpontban, azaz június 25-én.

Miután ezen jól kiörömködtük magunkat, lássuk, miként is muzsikált a széria huszonkét főt számláló mezőnye a négymérföldes, 14 kanyarból álló, ezen sorok írója által őszinte rajongás tárgyát képező wisconsini roadon.

Megmondom őszintén, brutális mértékű várakozással tekintettem a verseny elé, lévén azóta ájvékoltam a pálya után, hogy a 2008-as újraegyesüléskor nem került be az egységes IndyCar naptárába.

Road America iránti elfogultságom miatt már jó előre biztos voltam abban, hogy még egy gyengére sikeredő futam esetén is 10-ből 9-re értékelném a látottakat, lévén már a Canada Corner önmagában is legalább olyan éles vigyort tud az ábrázatomra varázsolni, mint mondjuk másik kedvenc pályám, a Talladega Superspeedway teljes terjedelmében nézve.

Az IndyCar csipet-csapata azonban szerencsére tett arról, hogy szubjektíven, de mégis nyugodt szívvel írhassam le az alábbi mondatot: A Kohler Grand Prix az utóbbi időszak egyik legjobb road futamát hozta és egyike lesz azon fordulóknak, amelyeket még évek múltan is újra, meg újra meg fogok nézni.

Mert maga volt a színtiszta arany még akkor is, ha a puszta statisztikák alapján nem erre asszociálnánk.

ra54.jpg

Az 50 (egy tökéletes világban 2017-ben ugyebár ennél valamivel több) körös verseny a pole pozícióból indult Will Power győzelmét hozta, aki ezzel idei második győzelmét aratta. A Team Penske ausztrál ásza összesen 46 körön át állt az élen, a vezető pozíciót pedig csak azon négy köröcske erejéig adta ki a kezéből, amíg a pitkiállását teljesítette.

Az utolsó körökben a második pozícióban haladó Tony Kanaan piros abroncsokon lévő #10 Dallara-Chevy-jének egyre közeledő kéksége a visszapillantó tükörben kissé megizzasztotta a keményebb, fekete gumikon köröző Powert, az ausztrál szerencséjére azonban brazil ellenfele már kifogyóban volt a push-to-pass adta extra lóerők lehetőségéből, így Roger Penske senkivel sem összetéveszthető tekintetű alkalmazottja ügyesen ki tudta használni ebbéli előnyét és végül a Victory Lane-re kormányozta a #12 Dallara-Chevy-t.

Ezáltal Power IndyCar pályafutása 27. győzelmét aratta, amivel az örökranglista 13. helyét foglalja el Johnny Rutherforddal holtversenyben. A 46 élen töltött körrel ráadásul a 35 éves pilóta karrierje során már 2999 vezető pozícióban megtett körnél tart, ennél azonban jobban foglalkoztatja az, hogy meccsben van a végső győzelemért is:

“Versenyben vagyunk a bajnoki címért, rá fogunk hajtani. Road America egy nagyszerű hely és fel vagyok villanyozva, hogy nyerhettünk. Nagyon nyerni akartam egy újabb futamot, szükségem volt erre.”

Kanaan-t számszerűsítve 0.75 másodperc választotta el attól, hogy a 2014-es szezonzáró, fontanai verseny után ismét felállhasson a dobogó legmagasabb fokára.

“Piros abroncsokon voltunk, amelyek egy kicsit gyorsabbá tettek bennünket Powernél” – nyilatkozta a leintés után a Chip Ganassi Racing brazilja. “Végül azonban csak egy push-to-pass lehetőségünk maradt, Powernek viszont három. Micsoda nagyszerű verseny volt.”

ra44.jpg

Kanaan második helyével idei legjobb eredményét érte el, ha pedig már a statisztikáknál tartunk, szinte hihetetlen, hogy a 41 éves versenyző a 2008-as újraegyesülés óta csak négy alkalommal tudott győzelmet aratni – igaz, ebbe a 2013-as Indianapolis 500 is beletartozott.

Az RLL Racinget szolgáló Graham Rahal ugyanott folytatta Road Americán, ahol legutóbb abbahagyta. 2007-ben, a Champ Car 18 éves újoncaként a harmadik helyen intették le, most pedig, kilenc év után visszatérve ismét a dobogó legalsó fokán ünnepelhetett.

“Igazán figyelemreméltó hétvégénk volt és az IndyCar nagyon sok támogatást kapott itt” – mondta az amerikai, aki ennek ellenére nem volt teljes mértékben elégedett. “Jó volt felállni a dobogóra és az ezzel járó pontoknak is örültünk, de muszáj idén még győzelmet is szereznünk.”

A negyedik pozícióban az egész hétvégén influenzával küszködő Ryan Hunter-Reay-t érte a kockás zászló, amivel egyidejűleg az Andretti Autosport háziversenyének legjobbja is lett.

A ötödik helyen egy újabb Team Penske-st, Helio Castronevest találjuk, aki ezzel az eredményével – valamint közvetlen vetélytársai balszerencséjének köszönhetően – a bajnoki tabella második pozíciójába jött fel.

Az összetettet továbbra is vezető csapattársa, Simon Pagenaud ugyanis egy, a verseny végén fellépett motorprobléma miatt csak a tizenharmadikként zárt, a futam előtt még másodikként jegyzett Ganassi sztár Scott Dixon pedig már a hatodik körben feladni kényszerült a viadalt szintén az erőforrás meghibásodása miatt.

A verseny ‘legfaszább csávója’ különdíjra (már ha lenne ilyen) kétségkívül Josef Newgarden lenne a tutibiztos befutó. A két héttel ezelőtti, félbeszakított és augusztus 27-ig piros zászlós periódusban lévő texasi Firestone 600-on történt horrorbalesete következtében csavarokkal és fémlemezzel egybentartott kulcscsonttal, valamint szintén sérült jobb kézzel versenyző amerikai a kvalifikáción történt hibája miatt csak a 20. helyről indulhatott, de a fentebb említett kellemetlenségek dacára parádés vezetést bemutatva végül a nyolcadikként intették le. Minderre pedig a koronát a futam hajrájában Juan Pablo Montoyával bemutatott adok-kapok tette fel, amelyet végül a kolumbiai nyert meg, de ennek ellenére Josefnek is jár érte a pacsi.

jn1_1.jpg
Üröm az örömben, hogy az Ed Carpenter Racing 25 éves tehetsége még ennek ellenére is egy pozíciót visszaesett összetettben, így momentán az ötödikként áll. Newgardennek ráadásul le kell nyelnie azt a békát is, hogy az IndyCar döntése értelmében nem léphet pályára augusztus végén a texasi folytatásban, miután a piros jelzés életbe lépésekor már kiesőnek számított, ezért 22. helyével egészen biztosan 8 ponton zárja a versenyt, míg a közvetlen ellenfeleinek még lehetősége lesz további egységek begyűjtésére.

Hasonló cipőben jár jó barátja, Conor Daly is, akinek ugyanezen baleset miatt szintén véget ért a Firestone 600. A Dale Coyne Racing év újonca címre hajtó ifjonca ráadásul most, Road Americán is idő előtt kiszállt a pontokért való harcból, igaz, ezúttal nem teljesen a saját hibájából.

Daly fantasztikus vezetést produkált és akár egy top 6-os eredmény is kinézett számára a futam során, mígnem a 39. körben, miközben Hunter-Reay-t próbálta maga mögött tartani, autója a bal hátsó felfüggesztés meghibásodása miatt irányíthatatlanná vált és emberünk innentől fogva már csak utassá vált négykerekű irodájában, amelyet végül az 1-es kanyarban lévő gumifal állított meg. A 23 éves amerikai sértetlenül megúszta a verseny egyetlen sárga zászlós periódusát elhozó incidenst, majd munkaeszközéből kiszállva a pálya szélén bevárta Hunter-Reay-t, hogy egy laza kézmozdulattal jelezze felé nemtetszését. Daly nem sokkal később már saját Twitter oldalán tisztázta ezt a félreértést, mondván továbbra is kedveli Andrettiék 2012-es bajnokát, de olyan gyorsan történtek az események, hogy azt hitte, összeértek az autóik.

A baleset következtében megrokkant #18 Dallara-Hondának ráadásul a műszaki mentés során még egy kegyelemdöfést is bevittek, miután a vontatóra való ráemelés közben nemes egyszerűséggel leejtették.

Az Ed Carpenter Racing nem csak Newgarden miatt lehetett boldog, de a #20 Dallara-Chevy-ben utcai és épített pályákon lehetőséget kapó újonc Spencer Pigot révén is, aki IndyCar pályafutása legjobb eddigi helyezését hozva a kilencedikként ért célba.

Nem lesz viszont ez a kedvenc futama a szombati kvalifikáción még remekül teljesítő Max Chiltonnak, akit az autójából kifogyó üzemanyag fosztott meg egy potenciálisan jó végkifejlettől. A Chip Ganassi Racing újoncát visszatolták a csapat pitjébe, ahol annak rendje és módja szerint megtankolták, az így szerzett két kör hátrányt viszont már képtelenség volt ledolgozni, így meg kellett elégednie a huszadik pozícióval.

A Kohler Grand Prix csúcssebessége 309.53 km/h-vel Pagenaud nevéhez fűződött, míg a leggyorsabb átlagú kört Chilton futotta 223.35 km/h-val.

A verseny során több, mint 130 előzés történt a mezőnyben, míg az élen álló személye három pilóta között összesen öt alkalommal változott.

A gyártók bajnokságát tekintve a top 10-ben 7-3 arányban képviseltette magát a Chevrolet a Hondával szemben.

A szezon eddigi kilenc teljesített futamának kombinált körszámából, azaz 1002-ből 821-et Chevy autók töltötték az élen, míg a Honda 181 kör erejéig volt vezető pozícióban. Ez százalékos arányban kifejezve 82% – 18% a csokornyakkendős márka javára.

Az IndyCar 2016-os szezonja július 10-én folytatódik méghozzá az Iowa Speedway képében ismét oválon.

A 2017-es Road America-i fordulót pedig már most várom, remélhetőleg egy kicsivel hosszabb versenytávval.

 

rares.png

 

 képek: IndyCar Media