Az IndyCar újra meghódította Road Americát -

Szép volt, jó volt, csak épp rövid volt.

Színtiszta, klasszikus road futam, folyamatosan zajló csaták, mindezt pedig a pálya történetének legnagyobb számú helyszíni közönsége előtt – ennél tökéletesebb visszatérést Road Americán el sem tudott volna képzelni az IndyCar.

Mindenekelőtt már így a poszt elején essünk túl azon az egy dolgon, amit kifogásolhatónak találtam a verseny során, nevezetesen a körszámot. A Kohler Grand Prix 50 körét az egyetlen sárga zászlós periódussal együtt 1 óra 39 perc 10 másodperc alatt lezavarta a mezőny, ami csak alátámasztotta azon korábbi véleményeket, miszerint a 202.4 mérföldes távot simán fel lehetett volna emelni akár 250 mérföldre is.

Remélhetőleg jövőre tesznek valamit az ügy érdekében, hiszen, jól olvasták, hivatalosan is bejelentették, hogy az IndyCar 2017-ben is visszatér Road Americára, méghozzá az ideivel megegyező időpontban, azaz június 25-én.

Miután ezen jól kiörömködtük magunkat, lássuk, miként is muzsikált a széria huszonkét főt számláló mezőnye a négymérföldes, 14 kanyarból álló, ezen sorok írója által őszinte rajongás tárgyát képező wisconsini roadon.

Megmondom őszintén, brutális mértékű várakozással tekintettem a verseny elé, lévén azóta ájvékoltam a pálya után, hogy a 2008-as újraegyesüléskor nem került be az egységes IndyCar naptárába.

Road America iránti elfogultságom miatt már jó előre biztos voltam abban, hogy még egy gyengére sikeredő futam esetén is 10-ből 9-re értékelném a látottakat, lévén már a Canada Corner önmagában is legalább olyan éles vigyort tud az ábrázatomra varázsolni, mint mondjuk másik kedvenc pályám, a Talladega Superspeedway teljes terjedelmében nézve.

Az IndyCar csipet-csapata azonban szerencsére tett arról, hogy szubjektíven, de mégis nyugodt szívvel írhassam le az alábbi mondatot: A Kohler Grand Prix az utóbbi időszak egyik legjobb road futamát hozta és egyike lesz azon fordulóknak, amelyeket még évek múltan is újra, meg újra meg fogok nézni.

Mert maga volt a színtiszta arany még akkor is, ha a puszta statisztikák alapján nem erre asszociálnánk.

Az 50 (egy tökéletes világban 2017-ben ugyebár ennél valamivel több) körös verseny a pole pozícióból indult Will Power győzelmét hozta, aki ezzel idei második győzelmét aratta. A Team Penske ausztrál ásza összesen 46 körön át állt az élen, a vezető pozíciót pedig csak azon négy köröcske erejéig adta ki a kezéből, amíg a pitkiállását teljesítette.

Az utolsó körökben a második pozícióban haladó Tony Kanaan piros abroncsokon lévő #10 Dallara-Chevy-jének egyre közeledő kéksége a visszapillantó tükörben kissé megizzasztotta a keményebb, fekete gumikon köröző Powert, az ausztrál szerencséjére azonban brazil ellenfele már kifogyóban volt a push-to-pass adta extra lóerők lehetőségéből, így Roger Penske senkivel sem összetéveszthető tekintetű alkalmazottja ügyesen ki tudta használni ebbéli előnyét és végül a Victory Lane-re kormányozta a #12 Dallara-Chevy-t.

Ezáltal Power IndyCar pályafutása 27. győzelmét aratta, amivel az örökranglista 13. helyét foglalja el Johnny Rutherforddal holtversenyben. A 46 élen töltött körrel ráadásul a 35 éves pilóta karrierje során már 2999 vezető pozícióban megtett körnél tart, ennél azonban jobban foglalkoztatja az, hogy meccsben van a végső győzelemért is:

“Versenyben vagyunk a bajnoki címért, rá fogunk hajtani. Road America egy nagyszerű hely és fel vagyok villanyozva, hogy nyerhettünk. Nagyon nyerni akartam egy újabb futamot, szükségem volt erre.”

Kanaan-t számszerűsítve 0.75 másodperc választotta el attól, hogy a 2014-es szezonzáró, fontanai verseny után ismét felállhasson a dobogó legmagasabb fokára.

“Piros abroncsokon voltunk, amelyek egy kicsit gyorsabbá tettek bennünket Powernél” – nyilatkozta a leintés után a Chip Ganassi Racing brazilja. “Végül azonban csak egy push-to-pass lehetőségünk maradt, Powernek viszont három. Micsoda nagyszerű verseny volt.”

Kanaan második helyével idei legjobb eredményét érte el, ha pedig már a statisztikáknál tartunk, szinte hihetetlen, hogy a 41 éves versenyző a 2008-as újraegyesülés óta csak négy alkalommal tudott győzelmet aratni – igaz, ebbe a 2013-as Indianapolis 500 is beletartozott.

Az RLL Racinget szolgáló Graham Rahal ugyanott folytatta Road Americán, ahol legutóbb abbahagyta. 2007-ben, a Champ Car 18 éves újoncaként a harmadik helyen intették le, most pedig, kilenc év után visszatérve ismét a dobogó legalsó fokán ünnepelhetett.

“Igazán figyelemreméltó hétvégénk volt és az IndyCar nagyon sok támogatást kapott itt” – mondta az amerikai, aki ennek ellenére nem volt teljes mértékben elégedett. “Jó volt felállni a dobogóra és az ezzel járó pontoknak is örültünk, de muszáj idén még győzelmet is szereznünk.”

A negyedik pozícióban az egész hétvégén influenzával küszködő Ryan Hunter-Reay-t érte a kockás zászló, amivel egyidejűleg az Andretti Autosport háziversenyének legjobbja is lett.

A ötödik helyen egy újabb Team Penske-st, Helio Castronevest találjuk, aki ezzel az eredményével – valamint közvetlen vetélytársai balszerencséjének köszönhetően – a bajnoki tabella második pozíciójába jött fel.

Az összetettet továbbra is vezető csapattársa, Simon Pagenaud ugyanis egy, a verseny végén fellépett motorprobléma miatt csak a tizenharmadikként zárt, a futam előtt még másodikként jegyzett Ganassi sztár Scott Dixon pedig már a hatodik körben feladni kényszerült a viadalt szintén az erőforrás meghibásodása miatt.

A verseny ‘legfaszább csávója’ különdíjra (már ha lenne ilyen) kétségkívül Josef Newgarden lenne a tutibiztos befutó. A két héttel ezelőtti, félbeszakított és augusztus 27-ig piros zászlós periódusban lévő texasi Firestone 600-on történt horrorbalesete következtében csavarokkal és fémlemezzel egybentartott kulcscsonttal, valamint szintén sérült jobb kézzel versenyző amerikai a kvalifikáción történt hibája miatt csak a 20. helyről indulhatott, de a fentebb említett kellemetlenségek dacára parádés vezetést bemutatva végül a nyolcadikként intették le. Minderre pedig a koronát a futam hajrájában Juan Pablo Montoyával bemutatott adok-kapok tette fel, amelyet végül a kolumbiai nyert meg, de ennek ellenére Josefnek is jár érte a pacsi.

Üröm az örömben, hogy az Ed Carpenter Racing 25 éves tehetsége még ennek ellenére is egy pozíciót visszaesett összetettben, így momentán az ötödikként áll. Newgardennek ráadásul le kell nyelnie azt a békát is, hogy az IndyCar döntése értelmében nem léphet pályára augusztus végén a texasi folytatásban, miután a piros jelzés életbe lépésekor már kiesőnek számított, ezért 22. helyével egészen biztosan 8 ponton zárja a versenyt, míg a közvetlen ellenfeleinek még lehetősége lesz további egységek begyűjtésére.

Hasonló cipőben jár jó barátja, Conor Daly is, akinek ugyanezen baleset miatt szintén véget ért a Firestone 600. A Dale Coyne Racing év újonca címre hajtó ifjonca ráadásul most, Road Americán is idő előtt kiszállt a pontokért való harcból, igaz, ezúttal nem teljesen a saját hibájából.

Daly fantasztikus vezetést produkált és akár egy top 6-os eredmény is kinézett számára a futam során, mígnem a 39. körben, miközben Hunter-Reay-t próbálta maga mögött tartani, autója a bal hátsó felfüggesztés meghibásodása miatt irányíthatatlanná vált és emberünk innentől fogva már csak utassá vált négykerekű irodájában, amelyet végül az 1-es kanyarban lévő gumifal állított meg. A 23 éves amerikai sértetlenül megúszta a verseny egyetlen sárga zászlós periódusát elhozó incidenst, majd munkaeszközéből kiszállva a pálya szélén bevárta Hunter-Reay-t, hogy egy laza kézmozdulattal jelezze felé nemtetszését. Daly nem sokkal később már saját Twitter oldalán tisztázta ezt a félreértést, mondván továbbra is kedveli Andrettiék 2012-es bajnokát, de olyan gyorsan történtek az események, hogy azt hitte, összeértek az autóik.

A baleset következtében megrokkant #18 Dallara-Hondának ráadásul a műszaki mentés során még egy kegyelemdöfést is bevittek, miután a vontatóra való ráemelés közben nemes egyszerűséggel leejtették.

Az Ed Carpenter Racing nem csak Newgarden miatt lehetett boldog, de a #20 Dallara-Chevy-ben utcai és épített pályákon lehetőséget kapó újonc Spencer Pigot révén is, aki IndyCar pályafutása legjobb eddigi helyezését hozva a kilencedikként ért célba.

Nem lesz viszont ez a kedvenc futama a szombati kvalifikáción még remekül teljesítő Max Chiltonnak, akit az autójából kifogyó üzemanyag fosztott meg egy potenciálisan jó végkifejlettől. A Chip Ganassi Racing újoncát visszatolták a csapat pitjébe, ahol annak rendje és módja szerint megtankolták, az így szerzett két kör hátrányt viszont már képtelenség volt ledolgozni, így meg kellett elégednie a huszadik pozícióval.

A Kohler Grand Prix csúcssebessége 309.53 km/h-vel Pagenaud nevéhez fűződött, míg a leggyorsabb átlagú kört Chilton futotta 223.35 km/h-val.

A verseny során több, mint 130 előzés történt a mezőnyben, míg az élen álló személye három pilóta között összesen öt alkalommal változott.

A gyártók bajnokságát tekintve a top 10-ben 7-3 arányban képviseltette magát a Chevrolet a Hondával szemben.

A szezon eddigi kilenc teljesített futamának kombinált körszámából, azaz 1002-ből 821-et Chevy autók töltötték az élen, míg a Honda 181 kör erejéig volt vezető pozícióban. Ez százalékos arányban kifejezve 82% – 18% a csokornyakkendős márka javára.

Az IndyCar 2016-os szezonja július 10-én folytatódik méghozzá az Iowa Speedway képében ismét oválon.

A 2017-es Road America-i fordulót pedig már most várom, remélhetőleg egy kicsivel hosszabb versenytávval.