Aeroscreen vs. halo – Merre tovább, IndyCar?

Josef Newgarden texasi balesetét követően újra központi témává vált az IndyCar autók pilótafülkéjének biztonságosabbá tétele.
Az Ed Carpenter Racing 25 esztendős pilótája a széria múlt vasárnapi, Texas Motor Speedway-en megkezdett – majd az időjárás miatt augusztus 27-én folytatandó – versenyén szenvedett brutális balesetet, miután a 42. körben ütközött a Dale Coyne Racingnek vezető Conor Daly-vel. Az incidens következtében Newgarden autója a pálya 4-es kanyarjának falához csapódott, majd az oldalára fordulva még egyszer érintette azt. A rémisztő képsorok láttán csodaszámba megy, hogy a fiatal amerikai kulcscsont- és kéztöréssel megúszta az incidenst.
A sérülések következtében Newgarden egyelőre bizonytalan ideig a partvonalra kényszerült, teljes felépüléséig pedig az ECR (2015-ben CFH Racing) színeiben az elmúlt három Indianapolis 500-at, valamint két GP of Indy-t teljesítő JR Hildebrand ugrik be a #21 Dallara-Chevy-be.
A baleset – amelyben Newgarden autójának bukókerete szinte teljes egészében leamortizálódott – után ismét fellángoltak a viták azt illetően, hogy miként lehetne tovább növelni a cockpitben ülő versenyzők biztonságát.
Néhány hónappal ezelőtt a Chip Ganassi Racing négyszeres bajnoka, egyben a 2008-as Indianapolis 500 győztese, Scott Dixon már szót ejtett arról, hogy némi módosítással ugyan, de el tudná képzelni a szériában a Forma-1 világát az utóbbi időben igencsak megosztó védőelemet, azaz a Mercedes által kifejlesztett, majd a Ferrari révén élesben letesztelt glóriát, más néven halo-t.
A Newgardennel történteket követően azonban az IndyCar mérnöki munkákért és versenyzésért felelős alelnöke, Bill Pappas a másik, F1-ben felmerült megoldást, az aeroscreent emelte ki. A Red Bull Racing nevéhez fűződő pajzsszerű elem ráadásul olyannyira a radaron szerepel, hogy a szakember elmondása szerint ha minden jól megy, akár már 2017-ben megjelenhet a széria autóin.
Mindez felettébb érdekes, ugyanis azzal, hogy az IndyCar a biztonság növelését tekintve az aeroscreent tartja a követendő példának konkrétan szembe megy a Nemzetközi Automobil Szövetség legfrissebb álláspontjával.
Az Autosport értesülései szerint ugyanis ezen elem konkrétan elbukott az FIA tesztjén, aminek révén végül a halo koncepció lett a befutó a 2017-es szezonra nézve, míg a Red Bull Racing ötletéhez további fejlesztéseket javasoltak.
Az aeroscreen a szaklap szerint a teszt több pontján is csődöt mondott, a legnagyobb kételyt pedig az váltotta ki, hogy ahelyett, hogy a biztonságot növelné, bizonyos esetekben pontosan ellenkezőleg, extra veszélyfaktort jelentene. Az eredmények alapján ugyanis ütközések során könnyen előfordulhat, hogy a versenyző szó szerint lefejeli az elem keretét, ami mondani sem kell, rendkívül komoly következményekhez vezethet, pláne nagy sebesség mellett. Ironikus módon tehát előfordulhatna, hogy pont a fej védelmére szolgáló aeroscreeen lehet akár életveszélyes koponyasérülések okozója.
Arról, hogy mivel lehetne a leginkább fokozni a cockpit biztonságát, az IndyCar paddockján belül is megoszlanak a vélemények.
„Mindenekelőtt adjunk hálát azért, hogy Josef relatíve jól van” – nyilatkozta a Motorsportnak az egykori versenyzőből lett csapatvezető Bryan Herta. „[A baleset] rendkívül ijesztő volt akkora sebesség mellett és abban a szögben. Úgy vélem, a biztonsági körülmények folyamatos növelése jó dolog, de közelebbről ki kell vizsgálni az esetet, hogy eldönthessük a halo segített-e volna azon feltételek között, avagy sem. Nem gondolom, hogy bármi rossz lenne abban, ha megpróbáljuk ezeket a srácokat és a fejüket védeni.”
A pilótafülke részben zárttá tétele, vagy legalábbis plusz elemmel való kiegészítése kapcsán a rajongók egy része az autók nyitott karosszériás jellegének elvesztését féltik, aminek következtében maga a széria is teljesen más képet öltene.
Egy biztos, Herta nem tartozik ezen vélemény támogatói közé.
„Ha az autóversenyzés fejlődése az évek során szimplán a puritánságon alapult volna, akkor ezeknek srácoknak nem lenne biztonsági övük és még mindig bőrből készült sisakot viselnének.”
Az Andretti Autosport színeiben 2012-ben bajnoki címet, két évvel később pedig Indianapolis 500 győzelmet szerzett Ryan Hunter-Reay sem zárkózik el az új ötletektől, de emellett az aggodalmainak is hangot adott.
A 35 éves amerikai kiemelte, hogy a tény, miszerint a baleset alatt Newgarden autójának bukókerete is csúnyán leamortizálódott, komoly kérdéseket vet fel benne azt illetően, hogy hasonló szituációban miként viselkedne például a halo az autón.
„Ha a bukókeret összetörik, akkor a halo is összetörne, ami aztán egyenesen a cockpitbe jutna. Nem tudom. Rengeteg információ van, amit mindenekelőtt meg kell értenünk, de engem aggodalommal töltene el, hogy valami, ami nem olyan robosztus, mint egy bukókeret csődöt mondana egy ilyen helyzetben. Akármi is segítené a biztonság növelését, azt abszolút meg kellene lépnünk. Beszélgettem erről Ed Carpenterrel is. Ha a bukókeret elbukik, akkor hogyan birkózna meg a körülményekkel egy alacsonyabb felépítésű eszköz?”
Newgarden nagy valószínűséggel a halo, vagy az aeroscreen jellegű elemek mellett sem úszta volna meg a jelenlegi sérüléseit.
Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a fentiekhez hasonló eszközöket tekintve a fejsérülések terén is meredeken megoszlanak a vélemények még a szakértők között is. Egy szélvédőszerű elem mellett James Hinchcliffe minden bizonnyal megúszta volna a 2014-es GP of Indy-n szerzett agyrázkódását, amelyet egy, a Justin Wilson autójáról egyenesen a sisakjának csapódott alkatrészdarab okozott. A többség szerint az imént említett, az IndyCar tavalyi Pocono Raceway-en tragikusan elhunyt brit versenyző is még mindig köztünk lehetne, ha valamilyen eszköz eltérítette volna a vesztét okozó, Sage Karam autójáról levált orrkúp elemet.
A legveszélyesebb helyzet, nevezetesen a lassulás azonban a tudomány jelen állása szerint teljes mértékben kivédhetetlennek számít. A nagy sebességről történő hirtelen megállás okozta Jules Bianchi végzetes agysérülését is, amit a folyamat kezdete után már semmilyen védőeszköz nem tudott volna megakadályozni.
Hasonló szituációt él át jelenleg a 2015-ös Daytona 24, sebringi 12 órás és a Petit Le Mans LMPC kategóriagyőztese, Andrew Palmer, aki még május 28-án, a Pirelli World Challenge Lime Rock Parkban rendezett versenyének bemelegítő edzésén szenvedett horrorisztikus balesetet. A 21 esztendős amerikai a széria zárt karosszériás Aston Martinjával bukott hatalmasat, és jelenleg is kómában fekszik életveszélyes agysérülésekkel. Reméljük az ő története happy enddel végződik.
képek: IndyCar Media

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough