Texasban minden elromlott, ami csak elromolhatott – FRISSÍTVE


Eső, villámok, egy horrorbaleset, majd még több eső és még több villám. Ez az IndyCar Fort Worth-i fordulójának eddigi mérlege.

UPDATE: Az IndyCar nem cicózott a verseny pótlását illetően és máris bejelentették, hogy a Firestone 600-at augusztus 27-én, szombat este/éjjel rendezik meg a Texas Motor Speedway-en és a rajtra a 72. körben kerül sor. A versenyt egyetlen, aznapi szabadedzés előzi majd meg.

 

 

Az anyatermészet jelentős mértékben átírta a Firestone 600 programját, miután helyi idő szerint szombat délután, két órával a tervezett rajt előtt óriási eső zúdult a Texas Motor Speedway ováljára.

Az égi áldás rövid időn belül alábbhagyott, de az általa a pályán hátramaradt vízátfolyások és tócsák jelentősen megkeverték az IndyCar lapjait.

A széria és a pálya illetékesei minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy a texasi viszonyokhoz képest igen szép számú közönséget még aznap este megörvendeztessék a várva-várt versennyel. Itt feltétlen megjegyezném, hogy le a kalappal az amerikai NBCSN helyszíni közvetítése előtt, miután a kényszerszünet során sikerült folyamatosan fenntartani az érdeklődést és a körülmények ellenére többé-kevésbé spontán olyan show-t rittyentettek össze, amivel még a bizonytalan várakozás óráit is szórakoztatóvá tették.

Miközben mindenki, aki a helyszínen és a tévékészülékek előtt élt és mozgott azt figyelte, mikor születik döntés a folytatást illetően, a pilóták egy csoportja vígan kimasírozott a lelátóra, hogy ott fotózkodjanak és autogramot osszanak az érthetően boldog rajongók tömegének.

Fél tizenegy után aztán hivatalosan bejelentették, hogy a versenyt másnap délután negyed háromra halasztják. Ezen kényszerű döntés számos tekintetben negatívnak számított: a nézők nem kapták meg a várt, semmihez sem hasonlítható fílinggel bíró villanyfényes versenyt, a széria a tévés közvetítés terén mehetett párhuzamosan a NASCAR-ral és az F1-el, nem beszélve a mezőny Le Mans-i 24 óráson induló különítményről, akiknek az eredeti tervek szerint másnap már Franciaországban lett volna jelenésük.

A Ford GT flottáját erősítő Sébastien Bourdais-nak és Scott Dixonnak már vasárnap kötelezően le kellett volna jelentkezniük Le Mans-ban, de a hírek szerint sikerült megegyezni az ottani szervezőkkel abban, hogy a rendkívüli körülmények miatt hétfőn tehessenek eleget ebbéli kötelezettségüknek.

Mindez a szintén a 24 órás futamra készülő Mikhail Aleshint érintette a legkevésbé, lévén az ő csapatának eleve hétfői időpont volt megadva.

A viszontagságoknak azonban itt még korántsem volt végük. A floridai Orlandóban lévő night clubban történt, ötven halálos áldozattal és legalább ennyi sebesülttel járt túszdráma (Isten nyugosztalja az elhunytakat és mielőbbi jobbulást a sérülteknek) miatt alaposan átrendeződött a közvetítésben érintett tévécsatornák programja. A tragédiával kapcsolatos rendkívüli híradások miatt az eredetileg az NBC-n sugárzott Forma-1-es Kanadai Nagydíjat az NBCSN-re száműzték, aminek következtében az IndyCar mehetett a még ennél is kisebb lefedettségű CNBC-re.

d2q10.jpg

Ryan Hunter-Reay szombat éjjel, a rajongók gyűrűjében

 

A pálya szárítására tett törekvéseket többen is fejcsóválva nézték, köztük Graham Rahallal, aki azt kifogásolta, hogy a nézőket senki nem tájékoztatta érdemben arról, mi a hosszas késlekedés oka.

„Kemény dolog, mivel a vízátfolyások csak még rosszabbak lettek, amint a nap kisütött. A rajongók ezt nem értették, mivel senki sem tájékoztatta őket. Eddie Gossage-nak (a TMS elnöke), vagy valakinek ki kellett volna állnia és a tévében elnézést kérni, majd elmagyarázni mi történik. Mindannyian csak ültünk itt és vártunk.”

A válasszal Gossage sem maradt adós, aki azzal védekezett, hogy ők maguk sem tudták mikorra  tudják versenyzésre kész állapotba hozni a pályát, majd hozzátette, az IndyCar a nagyteljesítményű szárító járműveit csak fél tizenegy után vetette be.

A futam új, vasárnapi időpontjához közeledve a Texas Motor Speedway felületét még mindig színesítette némi víztócsa, azonban helyi idő szerint háromnegyed háromkor végre-valahára pályára léphetett az IndyCar 22 főt számláló mezőnye.

A verseny igazán intenzív kezdést produkált kerék-a-kerék elleni helyezkedések közepette, miközben már a korai szakaszban megkezdődtek a stratégiai játszmák is.

A 42. körben azonban komoly baleset történt, ami alaposan átírta a Firestone 600 huszonnégy óra alatt már amúgy is számos módosításon átesett forgatókönyvét.

A TMS 4-es kanyarjának kijáratánál Conor Daly elvesztette uralmát a Dale Coyne Racing #18 Dallara-Hondája felett. Az amerikai újonc megpróbált ugyan korrigálni, de végül telibe kapta az Ed Carpenter Racinges Josef Newgarden gépét belepaszírozva azt egyenesen a SAFER falba. A #21 Dallara-Chevy ezt követően, oldalára fordulva visszapördült a pályára,majd még egyszer eltalálta a falat.

A hátborzongató incidenst Daly egy karcolás nélkül megúszta, a váll- és csuklófájdalmakra panaszkodó Newgardent viszont előbb a pálya orvosi központjába vitték, majd onnan további vizsgálatokra, kicselezve a közúti forgalmat, helikopterrel szállították az egyik dallasi kórházba.

Mint később kiderült, a 25 éves amerikai mondhatni olcsón megúszta a horrorbukást: a diagnózis szerint eltört a jobb kulcscsontja, valamint kisebb törést szenvedett a jobb kezén, de ezeket leszámítva szerencsére jól van.

A felelősséget a történtekért Daly teljes mértékben magára vállalta:

„Én voltam az újonc, aki hibát vétett. Nem számítottam arra a megcsúszásra egyáltalán, hirtelen az autó hátulja teljesen elvesztette a tapadást. Úgy éreztem, a kanyar felé úszom. Minden az én hibám volt. [Newgarden] kemény kölyök, együtt nőttünk fel. Nagyon rosszul éreztem magam emiatt, tönkretenni valaki más versenyét soha nem jó.”

A sárga alatt egy másik, személyi sérüléssel járó incidens is történt, miután az AJ Foyt Racinges Jack Hawksworth egyik szerelőjét, Marty Armstrongot eltalálta a felszerelés egy darabja a pitben. Az első ijedtség után – a szakember pár másodpercre elvesztette az eszméletét is – szerencsére viszonylag könnyen megúszta és miután néhány öltéssel összevarrták a hátán lévő sebet, el is hagyhatta a pálya orvosi központját.

Newgarden abban a tekintetben is szerencsésnek mondhatja magát, hogy a SAFER fal a képen jól látható eleme nem hatolt a cockpitbe, ellenkező esetben könnyen lehet, hogy most egy Hinchcliffe 2.0 szituációval kellene szembenéznie (vagy még rosszabbal, ha a fejét éri).

A baleset során Newgarden autójának bukókeret csúnyán leamortizálódott, aminek kapcsán később az IndyCar mérnöki tevékenységért, valamint versenyzésért felelős alelnöke, Bill Pappas úgy nyilatkozott, mindenképpen fokozni kell az autók biztonságát. Az egyik esetleges megoldásként a széria egy, a Forma-1-es Red Bull Racing által kifejlesztett aeroscreenhez hasonló védőelemben gondolkodik, amelyet a terveik szerint már a következő szezontól alkalmaznának. Meglátjuk, mi sül ki ebből.
Érdekesség, hogy az aeroscreen elbukott az FIA tesztjén, aminek egyik oka az volt, hogy a szakértők szerint egy ütközéskor a versenyző nagy erővel, konkrétan lefejelhetné annak keretét, így mondani sem kell, csak még tovább fokozná a sérülések veszélyét.

zrem.jpg

A kétautós baleset következtében megsérült SAFER fal javítási munkálatai, valamint a szanaszét szóródott törmelékek miatt a sárga zászlós periódus igencsak hosszúra nyúlt, amely alatt sajnos meg is érkezett az újabb, villámokkal tarkított eső a pályára.

A verseny a Daly-Newgarden incidens – és a vele járó pace car szakasz – nélkül pontosan ekkor ért volna a fél távjához, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy teljes értékűvé minősíthessék. Így azonban mindössze 71 kör után ismét vissza kellett parancsolni a mezőnyt a pitlane-re, majd onnan a garázsokba.

A piros zászló belengetésekor az élen James Hinchcliffe állt Ryan Hunter-Reay, valamint Mikhail Aleshin előtt.

Az augusztus 27-ei pótversenyen elméletileg Daly és Newgarden is elindulhat, de a nevük mellett 29, valamint 30 környi hátrány szerepel majd.

Egy kör lemaradásban kezdheti meg (azaz folytathatja) a futamot továbbá Takuma Sato, Marco Andretti és Max Chilton, míg Jack Hawksworth-nek két kört is le kell majd ledolgoznia.

 

A Firestone 600 állása a 71. körben, a piros zászló előtt (ahonnan augusztus 27-én folytatni fogják):



redres.jpg 

 

képek: IndyCar