Will Power megtörte az átkot -

Kettős Penske győzelemmel zárult az IndyCar versenynaptárának leghúzósabb hétvégéje a detroiti Belle Isle Park 2.35 mérföld hosszú, 14 kanyarból álló ideiglenes pályáján.

A duplafordulók tipikusan azt a formátumot képviselik, amelyet mi, rajongók imádunk, lévén az első, teljes értékű verseny után csak cirka húsz órát kell kibekkelnünk és máris következik egy újabb. Az IndyCar részéről közvetlenül érintettek, azaz a csapatok és pilóták számára viszont a fizikális, valamint mentális megterhelés révén felér egy kegyetlen munkatáborral. A kétfutamos hétvégét magában foglaló 72 órás időszak már önmagában herkulesi erőfeszítéseket kíván a főszereplők részéről, ha pedig hozzávesszük, hogy mindez csak a széria őrülten szoros menetrendjének egy szeletét képezi, akkor joggal terjeszthetnénk fel a csapatok valamennyi, keményen dolgozó tagját a munka érdemrendjének arany fokozatára.

Ne menjünk vissza távolabb az időben, csak a május hónap elejére. Az IndyCar mezőnye először az Indianapolis Motor Speedway road vonalvezetésén feszült egymásnak, majd a GP of Indy leintését követően egy nap szünet – ez is csak a versenyzőkre vonatkozott, a szerelők számára kőkemény melóval telt – után máris megkezdődött az Indianapolis 500 programja. A történelmi jelentőségű futam leintése után négy nappal máris a detroiti Belle Isle Park utcai pályáján folytatódott az idény ugyebár duplaforduló képében, amit követően ismét nem telik bele egy hét és a szériára újabb fellépés vár a Texas Motor Speedway oválján.

A 2015-ös évhez viszonyítva az idei szezon egy hónappal hosszabb lett, miután a St. Pete-i nyitófutam két héttel korábbi dátumot kapott, az idény zárása pedig augusztus vége helyett szeptember közepére datálódik.

Mindez azonban sovány vigasz a szerelőcsapatok tagjainak, akik még így is éjt-nappallá téve dolgoznak, hogy az autók a lehető legjobb formájukban léphessenek pályára a versenyeken, valamint a teszteken. Azt pedig gondolom mondani sem kell, hogy „az egyszerű melósok” fizetései nincsenek egyenes arányosságban az általuk elvégzett munka mennyiségével.

„Régen, még a CART érában, egy bajnoki szezon után 34.000 dollár bónuszt kaptunk, most viszont örülünk, ha egyáltalán 3400-at adnak” – panaszkodott korábban egy szerelő. „Volt egy srác, aki két hét után azt mondta, nem hiszi el, hogy milyen keményen kell dolgoznunk ilyen kevés pénzért, így inkább visszament a közúti autók közé.”

Ennek következtében – különösen a tavalyi szezon után, amelynek egy szakaszában tíz hét leforgása alatt kilenc versenyt is lebonyolítottak – számos szakember fordított hátat az IndyCarnak és inkább az IMSA-ben, a sprint/midget carok között vagy a NASCAR-ban folytatták tovább.

Más versenysorozatok – mint amilyenek a NASCAR nemzeti bajnokságai, vagy éppen világszinten a Forma-1 – csapatai munkamegosztásban dolgoznak, az IndyCarban azonban ugyanazok az emberek tevékenykednek a pályán, mint akik a műhelyekben is.

Egy neve elhallgatását kérő szerelő még tavaly így írta le az erre az időszakra vonatkozó beosztását a RACER-nek, amely idén sem veszített aktualitásából:

„Átlagosan reggel héttől este hétig tart egy munkanap, kivéve, ha a beállításokkal foglalkozunk, mert akkor 14 órát dolgozunk. A detroiti duplaforduló után hazamentünk, beestünk az ágyba hajnali kettőkor, majd reggel kilencre már a műhelyben voltunk egészen este kilencig. Másnap reggel hétkor folytattuk, hogy az autó készen álljon Texasra.”

Az idei, némiképp elnyújtott naptár ellenére egy másik akadály is felszínen maradt, nevezetesen a fél évet felölelő holtszezon. A feszített tempójú idény során a csapatok tagjai konkrétan a belüket kidolgozzák, miközben jó páran abban sem lehetnek biztosak, hogy a téli időszakban lesz-e állásuk, mivel a szünet során feleslegessé vált munkaerő megtartása meg nem térülő terhet jelent az anyagi gondokkal küszködő kisebb gárdák számára. Ezen a jelenségen talán javítana az a nemzetközi minibajnokság, amelyet az IndyCar vezérigazgatója, Mark Miles évek óta próbál létrehozni, de erőfeszítéseit eddig nem koronázta túl sok siker (lásd. a kínai pontozás nélküli bemutatófutam is kútba esett).

Annak, hogy a 100. Indianapolis 500-ra nem sikerült harmincháromnál több nevezést összehozni – és így senkinek nem volt félnivalója a tekintetben, hogy nem tudja kivívni az indulás jogát – az egyik oka szintén a szakemberhiányra volt visszavezethető. Azok a csapatok ugyanis, amelyek extra autó nevezését fontolgatták a legendás futamon többek között képtelenek voltak amellé egy épkézláb felkészítő gárdát összeállítani. A hírek szerint egyes alakulatok már visszavonult szerelőket és mérnököket is megkörnyékeztek, valamint az Indy 500 időszakában szüneten lévő IMSA-ben szereplő csapatoknál is puhatolóztak, de végül mindenhol ajtót mutattak nekik.

A nehézségek ellenére az IndyCarban jelenleg is szolgálatot teljesítő jómunkásemberek tehát maximális tiszteletet érdemelnek. Ezt érdemes szem előtt tartanunk valamennyi verseny során, hiszen az igazi hősöket nem mindig az autókban ülve találjuk meg.

A szóban forgó szakemberekre a detroiti duplaforduló második futamán is oroszlánrész hárult.

Bár a várt eső végül elmaradt, a szombati, Sébastien Bourdais sikerével zárult versennyel ellentétben viszont a mezőny már nem úszta meg a rajtot baleset nélkül.

A bemelegító körök végén az RLL Racinges Graham Rahal fékpedál problémákat észlelt, így úgy döntött, gyorsan megejt egy látogatást szerelőcsapatánál. A mezőny többi tagja azonban készen állt a 70 körös verseny megkezdésére, a zöld zászlót követően pedig annak rendje és módja szerint meg is indult a helyezkedés, aminek hevében Helio Castroneves majdnem beépítette a falba a Chip Ganassi Racing #9 Dallara-Chevy-jét Scott Dixonostul.

A sárga zászlót előidéző momentumra azonban a hátsóbb taktusban került sor, miután Charlie Kimball rájött, hogy mégsincs elég helye arra, hogy sikeresen áthámozza magát Jack Hawksworth-ön. Ganassiék angolja tehát inkább visszahúzódott balra, ahol azonban már ott figyelt Carlos Munoz. Az Andretti Autosport utóbbi kolumbiai ifjonca ennek révén belepasszírozta az SPM #5 Dallara-Hondáját vezető James Hinchcliffe-et a falba.

A káosz közepette érkezett meg AJ Foyték japán hőse, Takuma Sato, aki sikeresen kikerülte ugyan kanadai kollégáját, de azt követően pont Alexander Rossi útjában találta magát, aminek hatására rendesen meg is pördült. Itt jött a képbe a Chip Ganassi Racing újonca, Max Chilton, aki az előtte zajló események hatására hatalmasat fékezett, de a blokkolt kerekei révén először a falnak, majd Hinchcliffe autójának csapódott.

A csetepatéból Marco Andretti sem maradt ki és önhibáján kívül áthajtott egy, Sato autójáról származó szárnydarabon.

Mondani sem kell, az eset után megnőtt a pit forgalma, Chiltonnak és Hinchcliffe-nek pedig ezen a ponton véget is ért a verseny.

Az autójából kiszálló, még a történtek hatása alatt álló kanadai rendesen kifakadt az Indianapolis 500-on másodikként zárt, ezáltal 788.743 dollár pénzdíjat nyert Munozra:

„Carlos egy idióta volt. Egyenesen belevezetett engem a falba. Elküldöm neki a számlát, Indy-ért úgyis kapott egy zsíros csekket.”

Hinchcliffe később realizálta, hogy enyhén szólva elragadtatta magát és Twitter profilján keresztül, nyilvánosan bocsánatot kért ellenfelétől.

„Visszanéztem a felvételt. Elnézést kérek Carlos Munoztól, nem az ő hibája volt, kényszerítették, hogy nekem jöjjön. Elvesztettem az önuralmam, jobb vagyok ennél. Bocs srácok.”

A verseny további nagy vesztese Juan Pablo Montoya lett. A szombati futamot a harmadik helyen záró kolumbiai remek csatákat vívott Scott Dixonnal, mígnem a 23. körben összeakadtak, aminek az új-zélandi jobb hátsó kereke és szárnya, valamint Montoya első szárnya látta kárát. A tavalyi szezont egészen az utolsó versenyig domináló, a bajnoki címet ott azonban pont Dixon által elhappoló JPM napja azonban nem itt, hanem 11 körrel később ért véget, miután önhibájából megpördült a 8-as kanyarban, végül pedig a 10-esben lévő gumibáláknak csapta a Team Penske #2 Dallara-Chevy-jét.

A Detroitban hazai pályáját – Roger Penske-ben pedig az esemény agytrösztjét – tisztelő Team Penske ennek ellenére elégedetten zárhatta a napot, mivel csak összejött számukra egy kettős győzelem. A szombati futamhoz hasonlóan a stratégia által uralt verseny ugyanis Will Power győzelmét hozta, aki ennek révén egy éve tartó nyeretlenségi sorozatának végére tett pontot, egyúttal pedig megszerezte a Team Penske fennállásának 182. IndyCar elsőségét.

A 35 éves ausztrál vasárnapja nem kezdődött jól, miután a kvalifikáción biztos pole-t érő idejétől fosztotta meg a versenybíróság azzal indokolva, hogy feltartotta a gyors körön lévő Marco Andrettit. A döntéssel Power nem értett egyet, mondván az esős körülmények között képtelen volt nagyobb tempót autózni. Fellebbezésnek azonban helye nem volt, így emberünknek le kellett nyelnie a békát és megbékélni a nyolcadik rajtpozícióval.

Power – akinek felesége nagy izgalmában élő adásban végzett ki egy ártatlan vizespalackot – a végeredmény szempontjából kritikus manőverét az 53. körben ejtette meg, amikor sikerült megelőznie tulajdon csapattársát, Simon Pagenaud-t. Ez a momentum akkor az ötödik helyet jelentette számára, de miután valamennyi előtte lévő autónak meg kellett ejtenie még egy kiállást, végül a győzelmet hozta el számára.

„Annyira régen nyertem már, szükségem volt erre” – nyilatkozta Power a leintés után, aki 26. győzelmét (ebből a 24.-et road/street pályán) szerezve az örökranglista 14. helyét foglalja el Rodger Warddal holtversenyben.

A második helyen, 0.9203 másodperc hátrányban Pagenaud zárt, aminek révén újra növelni tudta előnyét a bajnoki pontversenyben, így jelenleg 80 egységgel vezet Dixon előtt.

A harmadikként Ryan Hunter-Reay-t érte a kockás zászló az Andretti Autosport színeiben. A csapattal kapcsolatban mindenképp meg kell jegyezni, hogy Marco Andretti 9. helyével végre megszerezte idei első, top 10-es befutóját.

Külön szó érdemel még a Dale Coyne Racinges Conor Daly, aki szombati második pozíciója után most a hatodikként kormányozta célba a kiscsapat #18 Dallara-Hondáját. Az amerikai újonc ezzel elmondhatja magáról, hogy az elmúlt négy futamból háromszor zárt a legjobb hatban.

Daly még a szombati dobogós helye után méltatta munkaadóját, véleménye pedig nagy valószínűséggel másnapra sem változott:

„A Dale Coyne Racing időnként sokkal jobb pozíciókba hoz engem, mint amit megérdemelnék” – nyilatkozta az ifjú pilóta. „Istenem, stratégiailag a legmegfelelőbb dolgokat teszik. Dale egy varázsló szerintem, mindent kiszámol fejben. Lehet, hogy látja a jövőt, nem tudom, de hihetetlen!”

A Dual in Detroit #2 leggyorsabb körét Josef Newgarden autózta 1:14.5568-cal. Az Ed Carpenter Racing pilótája egyébként – ha lenne ilyen – a szinuszgörbe-díjat is megkaphatná eddigi teljesítményét elnézve. A 25 éves amerikai idei mérlege ugyanis helyezések terén: 22; 6; 10; 3; 21; 2; 3; 14; 4.

Newgarden mögött az ötödik pozícióban Dixon zárt, aki ezzel IndyCar pályafutása 129. top 5-ös eredményét érte el.

A verseny után egy rendkívüli, egyben nagyon ijesztő közjátékra is fény derült, miután két pilóta – Mikhail Aleshin és Graham Rahal – arról számolt be, hogy az extrém hepehupás felületű pályán menet közben kikapcsolt a biztonsági övük, utóbbinak ráadásul kétszer is.

A 2016-os IndyCar szezon ezzel hivatalosan is félidejéhez érkezett. Folytatás június 11-én, a Texas Motor Speedway 1.5 mérföldes oválján.