Carlos Munoz úgy érzi, elorozták előle a győzelmet


A kolumbiai versenyző vigasztalhatatlan volt a 100. Indy 500 leintése után. 

Munoz pályafutása negyedik Indianapolis 500-át teljesítette a múlt vasárnap, amelynek végén a másodikként intették le tulajdon csapattársa, az újonc Alexander Rossi mögött. Az Andretti Autosport 24 éves pilótája ezzel 2013-as debütálása után immár második alkalommal zárta a legendás futamot a „vesztesek közötti első helyen”.

A verseny hajrájában Munoz egyike volt a mezőny azon tagjainak, akik az utolsó körökben kénytelenek voltak még egy kiállást beiktatni a vészesen fogyó üzemanyag miatt. A pitből visszatérve a kolumbiai a második helyen találta magát Rossi mögött, aki az általa vezetett #98 Dallara-Honda gárdájának döntése révén, óriásit kockáztatva mindvégig a pályán maradt porzó tankkal megkísérelve a verseny befejezését.

A hazárdírozást végül siker koronázta és a szintén 24 éves amerikai annak ellenére, hogy az üzemanyagspórolás miatt látványosan visszavett a tempóból, mégis jelentős előnnyel – 4.4975 másodperccel – nyerte meg pályafutása első Indianapolis 500-át.

A leintés után Munoz teljesen összetörten, zokogva szállt ki autójából és később sem győzte hangsúlyozni, hogy nem érti miként tudta Rossi olyan kritikusan alacsony üzemanyagszint mellett befejezni a versenyt.

„Tudtam, hogy nekem nincs elég üzemanyagom” – kesergett a #26 Dallara-Honda gazdája. „Fogalmam sincs, a csapattársam hogy csinálta végig kiállás nélkül. Még egyszer kérdem, miért nem állt ki? Ki kellett volna állnia. Meg kell vizsgálnom, hogy mit csinált, mert egyszerűen nem tudom.”

Mivel időtakarékosság miatt a szóban forgó pitlátogatása során még kereket sem cseréltek autóján, Munoz a viseltes abroncsokon, mindent egy lapra feltéve teljesítette az utolsó köröket, saját bevallása szerint még az sem érdekelte, ha netán falnak csapódna. Mindez azonban már nem volt elég az áhított győzelemre.

„Nagyon közel volt. Örülök a csapatnak, Andretti egy-kettő, Honda egy -kettő…. Azt viszont nem tudom mondani, hogy igazán boldog vagyok, csak nagyon szomorú és kiábrándult. Igazán csalódást keltő, ha az üzemanyagon dől el a dolog és te emiatt veszíted el a versenyt. Rendkívül kiábrándító volt a másodikként végezni. Ugyanakkor ez a versenyzés. Gratulálnunk kell Rossinak. Ez is a része a sportnak, a stratégia, meg minden. Egy dologban biztos vagyok: egy napon meg fogom nyerni ezt a versenyt. Nem akarok második lenni, győzni akarok.”

 

 

kép: IndyCar Media