Helio Castroneves vasárnap bevonulna a történelembe

A Team Penske 41 éves brazil versenyzője közel két évtizede meghatározó személyisége az amerikai open-wheel szakág csúcskategóriájának. Bár bajnoki címet eddig nem sikerült szereznie, az Indianapolis 500 után azonban már három alkalommal – először rögtön újoncként – kortyolhatott bele az autósport legnagyobb presztizsű tejesüvegébe.

Életkor ide, vagy oda, Castroneves máig olyan lelkesedéssel bír az IndyCar iránt, mintha csak zöldfülű ifjonc lenne és esze ágában sincs, hogy a közeljövőben szögre akassza a sisakját. Nem meglepő módon a folyton jókedélyű brazil a vasárnap esedékes 100. Indianapolis 500 egyik legnagyobb esélyesének számít, győzelme esetén pedig visszavonhatatlanul beírná magát a történelembe. A nagy múltú futamot ugyanis eddig csak három versenyző tudta négy alkalommal is megnyerni: AJ Foyt, Al Unser és a Team Penske-t tizenöt szezonon át, egészen a visszavonulásáig szolgáló, indianapolisi sikerei mellett három CART bajnoki címet is begyűjtő Rick Mears.

A legendává válás kapujában álló Castronevesszel mindezek apropóján az Automoblie Magazine készített exkluzív interjút, amelynek legérdekesebb részei az alábbiakban olvashatóak.

 

 

Automobile Magazine: Mindjárt itt az idő….

Helio Castroneves: A legnagyobb versenye a …. helyes, ha azt mondom, hogy az évszázadnak? Nagyon izgatott vagyok amiért a történelem egy része lehetek és indulhatok ezen a versenyen, mivel nem hiszem, hogy a következő századikon is jelen leszek, szóval, érdekes lesz.

 

AM: Szinte hihetetlen kimondani, hogy ez a 15. rajtod az 500-on, és jelenleg már a 19. szezonodat teljesíted az Indy versenyzés világában értve ez alatt a CART-ot és az IndyCart. Mindemellett a 17. idényedet futod a Team Penske színeiben, a legtöbbet Roger Penske eddigi valamennyi pilótáját figyelembe véve. Hogyan repült el ennyire az idő?

 

HC: Tudod mit mondok? Ez elképesztő. Még mindig olyan érzés, mintha tegnap lett volna, hogy megkezdtük a közös munkát a Team Penske-vel. Olyasmi volt ez, amiről mindig is álmodtam és megtisztelve érzem magam, amiért ennek a szervezetnek a része lehetek. Mindannyian ugyanazért a célért dolgozunk. Mint egy hosszú házasság, ami még mindig tart. Versenyeket, bajnoki címeket akarunk nyerni, na és persze Indy 500-akat. Az elmúlt három évben Roger volt a csapatrádióm másik oldalán a futamok alatt, és ez fantasztikus. Amikor közösen megfogalmazzuk a céljainkat, akkor azokat végérvényesen el is akarjuk érni. Hozzá kell tennem, hogy van három csapattársam is: Will Power, Juan Pablo Montoya és Simon Pagenaud. Ezek a srácok leírhatatlan tehetségek. Része lenni ennek az álomcsapatnak számomra privilégiumnak számít.

 

AM: Hogyan jellemeznéd magad most?

HC: Az mondanám, olyan vagyok, mint a jó bor (nevet). Így definiálnám a vezetésemet is, ami a korom előrehaladtával csak jobb lett. Rengeteget tanultam, és mint mondtam, nem csak a saját csapattársaimtól, de a többi ellenfelemtől is. Fenntartod magadban a versenyzés iránti szenvedélyt, égni hagyod magadban a tüzet és minden alkalommal, amikor kihajtasz a pályára megpróbálod a legjobbat hozni. Olyan ez, mint a puzzle; mindig van egy elem, amit keresel, amikor pedig megtalálod, az lehengerlő.

5558.jpg 

AM: Érdemes megjegyezni, hogy mindig is erős, konzisztens teljesítményt nyújtottál, mint te is említetted, rendkívül tehetséges csapattásak mellett. A gárda nem kizárólag rád összpontosít, és azok a srácok a világ legjobb pilótái közé tartoznak, ráadásul ti mindannyian a földkerekség legkiélezettebb bajnokságában méretitek meg magatokat. Mennyivel könnyebb, vagy nehezebb ilyen kaliberű csapattársak mellett, akik ugyanazt a felszerelést és támogatást kapják a csapattól, mint te?

HC: Ez 50-50, mivel tudod, hogy a saját autódon végzett munkából ők is profitálni fognak, ugyanakkor viszont ez fordítva is igaz. Mi tényleg, de tényleg együttműködünk azért, hogy megpróbáljuk megtalálni a legjobb módot az eredmények érdekében. Nem csak magunk, de a Team Penske számára is. Amikor pedig ezt elérjük, tudjuk, hogy nagy valószínűséggel mindenki mást legyőzünk majd. Ez egyike azon forgatókönyveknek, amit jól ismerünk és aminek révén a határokat feszegetjük. Nem azt mondom, hogy a többiek nem ugyanezt teszik, de olyan szintű tehetséghalmaz mellett, mint ami a mi csapatunkat jellemzi, ez nagyon különleges és pont emiatt működőképes is.

 

AC: Egyszer szögre fogod akasztani a sisakod, bármikor is jöjjön el ez a nap. Van elképzelésed arról, mit fogsz akkor kezdeni? Egy más szerep a Team Penske-nél? Talán hasonló, mint Rick Mears-é, aki neked, a többi versenyzőnek és en bloc a csapat konzultánsának számít?

HC: Ez egy nagyszerű kérdés. Valójában magam sem tudom, annyira imádok versenyezni. Szeretek az autóban lenni és vezetni. Nem vagyok biztos abban, hogy jó lennék-e vezetéstechnikai trénernek, vagy csapattulajdonosnak, azt sem tudom, jó spotter válna-e belőlem. Fogalmam sincs.

Ez…hű…., ahogyan mondtam nem tudom. Valószínűleg ennek az az egyik oka, hogy még mindig nagyon élvezem amit csinálok. Ha elkezdesz keresgélni más lehetőségek után – ami rám nem igaz – az emberek rögtön megmondanák mihez kellene kezdened. Amikor jó barátom, Gil de Ferran visszavonult, megkérdeztem tőle, hogy “Miért csináltad?’. Ugyanezt a kérdést tettem fel Rick-nek is jó pár évvel ezelőtt: “Hogyan vagytok képesek abbahagyni a versenyzést?”. Ők erre azt válaszolták, hogy “Már nem éreztük azt a szenvedélyt, mint korábban”. Ez lehet az a dolog, amiben különbözöm ezektől a srácoktól. Én arra nem érzek vágyat, hogy otthagyjam a pályát, különösen most, hogy ilyen rövid egy szezon. Az idény végén mindannyian azt mondjuk, oké, kell egy kis szünet. Fel kell tölteni az aksit, de utána már alig várom, hogy visszatérjek az autóba. Úgy vagyok vele, hogy “gyerünk már, ez túl hosszú egy holtszezonnak”! Szóval ez az oka annak, hogy nem tudom mit fogok csinálni, meg kell várnom, hogy egyáltalán az az idő eljöjjön.

ll8.jpg

AM: Ha már szóba került Rick Mears, idén visszatérsz a ‘Yellow Submarine’ (sárga tengeralattjáró) Pennzoil autóhoz. Mears két Indy 500-at is nyert ezzel a festéssel.

HC: A Pennzoillal és Shellel való kapcsolatunkat tekintve igazi megtiszteltetés, hogy ezeket a színeket viselhetem, ami egy igazán ikonikus festést eredményez. Mindenki, akinek lehetősége nyílt arra, hogy vezethessen ezen márkák égisze alatt, a tradíció részét képezik nem csak az Indianapolis 500-on, de az autósportban általánosságban véve.

2014-ben már versenyeztem [az Indy-n] ezzel a festéssel és majdnem nyertem is, most pedig egy újabb esély nyílik rá, ami remek.

Szintén nagyszerű, hogy nem csak a Yellow Submaine tért vissza, de [az Helio és a yellow szavak összeolvadásából] a Yelio Submarine kifejezés is. (nevet).

Fantasztikus, hogy ilyen cégek nem csak támogatják a versenyzést, de a Team Penske-vel is kapcsolatban állnak. Mindent meg fogok tenni annak édekében, hogy ez a gyönyörű Yelio Submarine olyan fényes teljesítményt nyújtson, aminek révén végül a Victory Lane-en csilloghatunk.

 

AM: Rengeteg versenyt, pole-t nyertél és négy alkalommal végeztél a bajnokság második helyén. Össze tudod hasonlítani a vágyat arra, hogy végre szerezz egy bajnoki címet azzal, amit egy újabb Indy 500 győzelem iránt érzel? Ha most azt mondanám, megnyerheted az 500-at még egyszer, vagy szerezhetsz két bajnoki címet is mielőtt még visszavonulnál….

HC: Nincs kétségem afelől, hogy bevonulni a történelembe leírhatatlan lenne. A negyedik Indy 500 megnyerése minden másnál többet jelentene, hogy őszinte legyek. Ne érts félre, nyilvánvalóan versenyzőként bajnok akarok lenni, de nem cserélnék el egy Indy 500-at sem egy bajnoki címért.. Semmiképpen sem, kizárt. Higgy nekem, ez olyan, mint a Super Bowl, vagy az Olimpia – és legalább annyira meg akarom nyerni, mint bárki más.

 

Mi a legnehezebb dolog az Indy-ben verseny közben?

HC: A legnehezebb, hogy folyamatosan agresszívnek kell lenni és nyomni az autónak, miközben emlékezned kell arra, hogy ez egy ötszáz mérföldes verseny. Keménynek kell lenned, de szervezettnek, agresszívnek, de nem hülyének. Az egyensúly megtalálása a legnehezebb. Az emberek viszont nem látják ezt és azt mondják “ó, hát simán elengedted azt a másik srácot”. Valójában talán ez volt a legjobb stratégia. Az ilyen dolgokat viszont nem realizálják. Emellett nagyon elfoglaltak vagyunk az autóban. Még akkor is, ha a fedélzeti kamera alapján úgy tűnhet, csak balra fordulunk, majd egyenesen megyünk, aztán újra balra fordulunk, aztán ismét egyenesen … valójában rengeteg dolog zajlik le a gázadás és minden más tökéletes időzítése folytán.

 

AM: Ennyi év után milyen gyakran fordul még elő, hogy félsz az autóban?

HC: Ó, mindig félek! (nevet). Folyamatosan ijedt vagyok! Na jó, azért mégsem állandóan, de ezt a helyet (az IMS oválját) tisztelned kell. Nem léphetsz úgy pályára még a legjobb autóval sem, hogy azt mondod “kimegyek és csak nyomom neki”. Nem. Tisztelned kell az IMS-t, mivel ez egy mágikus hely. Ha nem respektálod, akkor a pálya fogja megmutatni neked, ki is a nagyfőnök.

 

AM: Kik azok, akik ellen szívesen versenyeztél volna Indy-ben, vagy akár máshol?

HC: Természetesen Rick az egyikük, az hihetetlen lett volna. Szintúgy Mario [Andretti]. A harmadik pedig valószínűleg a példaképem, Ayrton Senna. Ez a nagy kombináció, de valószínűleg óriási bajba sodortam volna magam (nevet), mégis, nagyszerű lett volna ezekkel a srácokkal versenyezni.

 

AM: Mi az az egy dolog a karriered során, amiről utólag azt kívánod, bárcsak máshogy csináltad volna?

HC: A pályafutásomat tekintve semmit sem másítanék meg, mert szerintem minden okkal történik. Ami néhány konkrét versenyt illet, hát, azokat másként csinálnám persze. Ugyanakkor ez az élet: az ember a tapasztalataiból tanul. Néhány lehetőséget elszalasztasz, de, mint mondtam, ez az, amit életnek hívunk. A karrieremet tekintve rendkívül boldog vagyok amiért ott lehetek, ahol most.

  

 

 képek: IndyCar Media

hirdetés

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy