Az IndyCarnak bejött a péntek 13. – FRISSÍTVE

Egy elképesztő napon van túl a széria világa.

A nap híre kétségkívül a kaszát kapott bostoni verseny helyettesítésére hivatalosan bejelentett Watkins Glen volt. A tradicionális, 3.4 mérföld hosszú épített pálya a massachusetts-i utcák eredeti időpontjában, azaz szeptember első hétvégéjén látja majd vendégül az IndyCar, valamint az Indy Lights mezőnyét.

Miután jól kiörömködtük ezen magunkat, rá is térhetünk a poszt főtémájára, vagyis a Grand Prix of Indianapolis pénteki kvalifikációjára, ami nem szűkölködött a brutális meglepetésekben.

Az időmérő első szegmensét képező csoportkörök résztvevőit a road/street pályákról ismert szisztéma szerint a hétvége eddigi edzéseinek kombinált eredménye alapján határozták meg.
A szabályok szerint a két csoportkör hat-hat legjobb idejét produkáló versenyző kerül be az időmérő második fordulójába, ahonnan szintén a hat leggyorsabb jut tovább a pole pozíció sorsáról döntő Fast 6-be.

A szabadedzések eredményeit látva borítékolható volt, hogy a kvalifikáció után vadonatúj pályacsúcsot írnak az Indianapolis Motor Speedway road vonalvezetése mellé. Mindez már az első csoportkörben bizonyítást is nyert, miután az ide beosztott tizenkét versenyzőből hétnek sikerült a Will Power által tavaly megfutott 1:09:4886-os időnél jobbat produkálnia.

Ezen etap leggyorsabbjának az AJ Foyt Racinges Jack Hawksworth bizonyult, aki 1:09:1601-el landolt a tabella élén. A brit pilótát a Chip Ganassi Racing két képviselője, Scott Dixon és Charlie Kimball követte a második-harmadik helyeken, de rajtuk kívül örülhetett még a továbbjutásnak a KVSH Racing egyetlen teljes szezonos versenyzője, vagyis Sébastien Bourdais, a Schmidt-Peterson Motorsports – a Doom játékot reklámozó festésének hála ráadásul eszméletlen dögös festésű – #7 Dallara-Hondáját vezető Mikhail Aleshin, valamint a Team Penske kolumbiai sztárja, Juan Pablo Montoya is.

1445.jpg

Mikhail Aleshin (SPM)

  

Az első pilóta, akinek ezen a ponton véget is ért az edzés a hetedik helyen kieső – de időeredményével még mindig Power 2015-ös pályacsúcsa alatt lévő – Max Chilton lett Chip Ganassiék #8 Dallara-Chevy-jével. A nyolcadik pozícióban hatalmas meglepetésre – még akkor is, ha már a harmadik szabadedzésen is a mezőny hátsó taktusában kullogott- a Team Penske-s Helio Castroneves zárt.

A csoport legnagyobb vesztese azonban kétségkívül az Andretti Autosport lett, amelynek egyetlen, ide besorolt pilótája sem tudta megugrani a lécet, miután Ryan Hunter-Reay a kilencedik, Carlos Munoz a tizedik, Marco Andretti pedig csak a tizenegyedik időt autózta. A kör leglassabbjának, azaz tizenkettediknek az AJ Foyt Racing #35 Dallara-Hondájával csak a két indianapolisi versenyre nevezett Alex Tagliani lett.

A második csoportkörben aztán Andrettiéknek bevitték a végső kegyelemdöfést, miután a gárda negyedik pilótája, az újonc Alexander Rossi sem tudta beverekedni magát a legjobb tizenkettő közé. 

Azt pedig most csak halkan, a csapat rajongóinak vérnyomását szem előtt tartva, jegyezzük meg, hogy a fentieknek köszönhetően a legjobb AA autó (Rossi) is csak a 14. pozícióból várhatja a verseny rajtját.

A gárda a szezon eddigi részében végig szenvedett, amit jól példáz, hogy az elmúlt négy futam során összesen 3 (!!!!!) darab kört töltöttek az élen és szintén csak három top 10-es helyezést értek el (Hunter-Reay/St. Pete -3./Phoenix -10.; Munoz/St. Pete -8.). Az összetettben aktuálisan RHR áll a legjobban a maga 10. helyével, miközben Munoz a 15., Marco a 17., Rossi pedig a 18. pozíciót foglalja el.

A négy Andretti autó közül az elmúlt két futam (Long Beach, Alabama) során egy sem tudott a top 10-ben zárni.

A mostani, indianapolisi buktát pedig már nem foghatják a Hondára látva a márka alá tartozó többi csapat teljesítményét a hétvége során. Andrettiék statisztikailag (edzések, kvalik, versenyek) a mezőny egyik legrosszabb csapatának számítanak jelenleg, a probléma okát pedig minden jel szerint házon belül kell keresniük.

Persze akadtak, akik jókedvűen konstatálták a csoportkör eredményét. Ilyen volt a Team Penske, amely Will Power és Simon Pagenaud első-második helye révén simán tovább ment a legjobb 12-be. Hozzájuk csatlakozott még az Ed Carpenter Racing full idényre szerződött Josef Newgardene, az RLL Racinges Graham Rahal, az SPM-et szolgáló James Hinchcliffe, továbbá Chip Ganassiék vasembere, azaz Tony Kanaan is.

Az újoncok és/vagy részidős versenyzők viszont ebben a körben sem tudtak csodát tenni.

Mehetett ugyanis a partvonalra piknikezni a már említett Rossival egyetemben KVSH/PIRTEK Team Murray jóvoltából élete első IndyCar versenyhétvégéjét teljesítő Matthew Brabham, a Carpentertől lehetőséget kapó JR Hildebrand, a 2015-ös Indy Lights bajnok Spencer Pigot az RLL Racingtől, a Dale Coyne Racing duója, vagyis Conor Daly és Gabby Chaves, valamint a már veteránnak számító Takuma Sato az AJ Foyt Racing 14-es számú gépében.

87_1.jpg

Matthew Brabham (KVSH/PIRTEK Team Murray)

 
A kvalifikáció legjobb tizenkettő részvételével lebonyolított, következő részének legnagyobb meglepetése nem más volt, mint a Team Penske kétharmados amortizációja, miután Montoya csak a nyolcadik, Power pedig a tökutolsó, azaz tizenkettedikként zárt. Előbbi, kolumbiai pilóta számára ráadásul a top 12-es, tízperces szegmens rögtön büntetéssel kezdődött, köszönhetően annak, hogy a csoportkörének végén nem vette figyelembe a kockás zászlót, így a versenybíróság szankciójának révén az első öt perc során nem hajthatott ki pályára.

Montoya és Power között ráadásul egy kis félreértés is adódott, miután az ausztrál egy hibáját követően azt hitte, hogy csapattársa a gyors körét követően a pit felé veszi az irányt. Ennek megfelelően a 2014-es bajnok elengedte JPM-et, aki azonban mégsem állt ki, így Powernek a végén nem sikerült tiszta, senkitől sem zavartatott kört futnia, amivel kijavíthatta volna korábbi fiaskóját. Az eset közepette a duó Dixont is némiképp feltartotta, de az új-zélandi ezt könnyedén elkerülhette volna, ha nem hibázza el a pálya 12-es kanyarját, ami a valódi oka volt annak, hogy végül beragadt a Penske-k mögé.

Roger Penske csapatának becsületét a bajnoki éllovas Pagenaud mentette meg, nem is akárhogyan, lévén a francia a tabella legtetejéről verekedte be magát a pole pozícióért zajló Fast Sixbe.

A másik nagycsapat, azaz a Chip Ganassi Racing is a várakozásokon alul teljesített és a három, még talpon lévő versenyzőjük közül csak a legkevésbé esélyesnek tartott Kimball tudott továbbmasírozni a legjobb hatosba, míg a bajnokok, nevezetesen Kanaan és Dixon csak a hetedik és kilencedik, már kieséssel járó helyeket tudták megcsípni.

A fent említetteken kívül nézővé avanzsált még Aleshin és Bourdais is.

Mindennek megfelelően a Fast 6-ben végül hat különböző gárda versenyzői képviseltették magukat, a gyártókat tekintve három Chevy és három – immár a frissített erőforrással ellátott – Honda autó által.

may11.jpg

A pole pozíciót végül az idén topformában lévő Pagenaud hódította el a szemet bántóan sárgálló Menards festéssel sokkoló #22 Dallara-Chevy volánja mögött. A 31 éves francia ezzel Alabama után zsinórban második, IndyCar pályafutását tekintve pedig negyedik rajtelsőségét ünnepelhette. Mindez csapatszintre kivetítve a Team Penske idei ötödik pole-ját jelentette, vagyis az idei kvalifikációs mérlegük eddig 100%-os.

Pagenaud mellől a főkategóriás karrierje legjobb időmérős eredményét elérő Kimball indulhat, míg a második sort Rahal és Hinchcliffe, a harmadikat pedig Newgarden és Hawksworth teszi teljessé.

UPDATE: Rahal és Newgarden megbukott az időmérő utáni technikai ellenőrzésen, miután autóik a megengedett súlyhatár alatt voltak. Ennek megfelelően a két amerikai idejét érvénytelenítették ezzel a mezőny legvégére száműzve őket.

A büntetések miatt a második sort a Hinchcliffe-Hawksworth, míg a harmadikat a Kanaan-Montoya páros alkotja.

Ahogyan pedig arról már fent szó esett, a pályacsúcs megdőlt, annak tulajdonosa viszont ugyanaz a személy maradt. Power még az első csoportkörben, több, mint nyolc tizedet verve a tavalyi idejére állította fel a vadonatúj rekordot 1:08:6746-tal. Ha más nem is, ez legalább vigasztalhatta a 12. helyről induló ausztrált az időmérő után.

Érdekesség, hogy a mostani kvalifikáció volt az első 2014 Sonoma óta, amikor egynél több Honda is ott tudott lenni a legjobb hatban, miközben a Team Penske csak egyetlen autóval volt jelen.

Az Angie’s List Grand Prix of Indianapolis magyar idő szerint szombaton, 21:45-kor veszi kezdetét.

 

 

 A GP of Indy kvalifikációjának végeredménye (A BÜNTETÉSEKKEL FRISSÍTVE!):

may6.jpg

 

 

képek: IndyCar Media

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy