Patrick Carpentier újra leporolja a bukósisakját

A 44 éves kanadai a Go Fas Racing #32 Can-Am Fordját vezetheti majd a NASCAR Sprint Cup június 26-ai sonomai (Toyota/Save Mart 350) és a július 24-ei indianapolisi (Brickyard 400) versenyeken.

 

“Még ha azt is mondtam, hogy visszavonultam, nem tudtam kihagyni a lehetőséget, hogy a NASCAR Sprint Cupban versenyezzek, különösen olyan pályákon, mint Sonoma és Indianapolis” – nyilatkozta.

Carpentier összesen 157 CART/Champ Car/IndyCar futamon indult pályafutása során, öt győzelmet és öt pole-t szerzett, legjobb összetettbeli eredményét pedig 2002-ben, valamint 2004-ben, a CART-ban érte el, amely szezonokat egyaránt a 3. helyen zárta a Team Player’s/ Forsythe Racing színeiben.

Ami a NASCAR Cupot illeti, Carpentier 2007-11 között 44 futamon vett részt, 2008-ban, a New Hampshire Motor Speedway-en pole-ból indulhatott, legjobb helyezését, egy 11. pozíciót pedig 2009-ben, Sonomán szerezte.

A NASCAR másodosztályában, mai nevén Xfinity Series-ben 16 versenyen rajtolt el 2007-12-ben, ebből háromszor végzett a legjobb öt között, hazai pályáján, Montréalban pedig a pole-ból várhatta a zöld zászlót.

Pályafutása során kétszer veselkedett neki az Indianapolis 500-nak. 2005-ben a Team Cheever autójával a 25. helyről rajtolt, de végül műszaki hiba miatt a 153. körben véget ért számára a küzdelem, aminek révén a 21. pozícióban rangsorolták.
2011-ben egy utolsó utáni lehetőséget kapott a Május Hónap során, miután a Bump Day-en a Dragon Racing őt nevezte meg az edzések, majd a kvalifikáció első napján is kudarcot vallott Scott Speed helyére. Csodát azonban Carpentier – aki öt év után először ekkor ült open-wheel gépben – sem tudott tenni, olyannyira nem, hogy már a reggeli edzésen összetörte az autót. Ennek következtében a Dragon Racing kénytelen volt visszalépni a folytatásról, miután nem rendelkeztek tartalék géppel.

2011. augusztus 20-án, a montréali NASCAR Nationwide (Xfinity) futam előtt jelentette be hivatalosan visszavonulását. Elhatározásához azonban nem sokáig tudta tartani magát, miután már a következő évben ismét elindult ugyanezen, montréali versenyen, 2014-ben és 2015-ben pedig a World Rallycross Championship kanadai fordulóján is részt vett.

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy