Andretti: A Honda soha nem akarta az aero kiteket

Andretti: A Honda soha nem akarta az aero kiteket

Michael Andretti szerint a Hondának csodára van szüksége ahhoz, hogy a jelenlegi szabályok mellett versenyképesek legyenek az Indianapolis 500-on.

Az IndyCar szerdán jelentette be hivatalosan, hogy az előzetesen megfogalmazott szabályok értelmében kötelező érvényű marad a Honda által oly sokat kritizált, padlólemezre szerelt kupolás védőelem. Mint arról a blogon már részletesen szó esett, a biztonságtechnikai megoldásként az idei szezon superspeedway-eken rendezendő futamain használandó elem fő funkciója, hogy megakadályozza a tavalyi Indy 500 edzésein látottakhoz hasonló, az autók levegőbe emelkedésével járó incidenseket.

Míg a Chevrolet támogatja a védőlemez használatát, addig azonban a Honda alá tartozó csapatok és versenyzők szerint csak több kárt okoz, mint hasznot, ráadásul azzal is megvádolták a konkurens gyártót, hogy az elem révén csak további előnyre tesznek szert – az ő rovásukra.

A Honda az idei szezonban megkapta az IndyCar jóváhagyását a 9.3-as szabály alkalmazására, aminek értelmében az előírtnál nagyobb mértékben hajthattak végre módosításokat az aero kitjükön. Ezen regulát – amit a Lotus 2012-es fiaskója után fogalmaztak meg – eredetileg csak abban az esetben engedélyezhetnék, ha adott gyártó olyan mértékű hátrányba kerül a konkurenciához képest, ami már károsan befolyásolja a pályán zajló produkciót. Bár a Honda 2015-ben hátrányban állt a Chevrolet-hez képest, azért ez korántsem volt annyira vészes, hogy a 9.3-ast indokolttá tette volna – pláne, ha hozzá vesszük, hogy az RLL Racinges Graham Rahal által még az utolsó futamon is esélyesek voltak a bajnoki címre. Persze a statisztikák makacs dolgok, a dupla pontos szezonzáró után már csak az összetett negyedik helyét tudhatták magukénak, valamint konkrétan nulla pole pozíciót a teljes idényt figyelembe véve.

A Honda érvényben lévő szerződése a szériával tavaly szeptemberben járt le, a hosszabbítást pedig mindaddig húzták-halasztották, mígnem az IndyCar rá nem bólintott a 9.3-as használatára.

Az ennek révén végrehajtott módosítások azonban nem hozták meg a várt eredményt a Honda számára, ami a phoenixi oválon vált igazán hangsúlyossá, miután szemmel látható hátrányban versenyeztek mindvégig a Chevy-vel szemben.

A gyártó szemében a már említett védőlemez külön mumusként szerepel, amelyről nem kevesebbet állítottak, mint, hogy tönkre fogja vágni a széria legfontosabb versenyének számító 100. Indianapolis 500-at.

A Honda korábban kérvényezte az IndyCartól, hogy engedélyezzék az alvázra szerelt, még az aero kit éra előtt használt lemezek használatát, amitől az autók magasságának növekedésével járó védőelem által elvesztett leszorítóerő kompenzálását várták. A széria viszont erre nem bólintott rá, ami csak még tovább bosszantotta a már amúgy is paprikás hangulatban járó gyártót.

„Már tavaly decemberben megmondtam, hogy ha továbbra is a kupolás elem útját követik, akkor a fő téma sokkal inkább erről fog szólni, mintsem az Indianapolis 500 századik megrendezéséről” – nyilatkozta az Andretti Autosport tulajdonosa a RACER-nek. „Az Istenre remélem, hogy valami csoda révén a Hondák versenyképesek lesznek a Chevrolet-kkel, de nincs sok reményünk, mivel nem kaptuk meg azt, amire szükségünk van, így be vagyunk korlátozva. Ez lesz a Május Hónap sztorija, ami kiábrándító, mivel nem lenne szabad így történnie.”

A 100. Indianapolis 500 várhatóan az utóbbi évtizedek legnagyobb helyszíni és televíziós nézettségét hozhatja az IndyCarnak, ezért kulcsfontosságú, hogy minőségi produktumot tárjanak az emberek elé.

„Ha pocsék show-t nyújtunk, akkor az nagyon nem lesz jó” – folytatta Andretti, aki már jó ideje az aero kiteket ellenzők egyik szószólójának számít és továbbra is aktívan lobbizik azon, hogy a széria vezetése módosítson a szabályokon.

A szóban forgó aerodinamikai csomagok tervezetét még 2010-ben jelentette be az IndyCar akkori vezérigazgatója, Randy Bernard, de költségvetési okokból végül csak 2015-ben debütáltak.

A hírek mindeddig arról szóltak, hogy az aero kiteket – amelyektől a széria többek között a nézettség növekedését és új partnerek érkezését várta – mindkét gyártó támogatta. Andretti azonban most ennek ellenkezőjét állítja.

„A Honda nem akarta az aero kiteket. A Chevrolet-t és Roger Penske-t hibáztatom, amiért annyira erőltették az elejétől fogva. Mi ellene vagyunk.”

Andretti szavai csak megerősítik a 2003-as CART bajnok, jelenleg az NBCSN szakértőjeként tevékenykedő Paul Tracy véleményét, aki a minap úgy nyilatkozott, hogy az IndyCarnak nem lenne szabad behódolnia a gyártók – legfőképpen a Honda – óhajai előtt, mivel azok vérszemet kapnak és ha valami nem a terveik szerint alakul, akkor zsarolással könnyedén sarokba szoríthatják a szériát. A kanadai szerint a gyártók bármikor elővehetik ismét a „nem hosszabbítunk szerződést” kártyát, ha valami nem a szájízüknek megfelelően alakul, mivel tudják, hogy ezzel a lépéssel lehetetlen helyzetbe sodornák az IndyCart.

Hogy Tracy mennyire nem a levegőbe beszélt, azt Andretti most erősítette meg igazán.

A Honda jelenleg érvényben lévő szerződése két évre szól három további szezonos opcióval. Egyes pletykák szerint ráadásul a kontraktusban szerepel olyan kitétel, miszerint alapos indok esetén a gyártó bármikor, azonnali hatállyal felbonthatja azt.

„Van néhány nagyon ideges ember jelenleg a Hondánál” – mondta Andretti. „A helyzet most másabb, mivel már sokkal inkább amerikaiak irányítják (a Honda Performance Developement révén), tehát nincs már meg az a száz százalékos támogatás, amit anno kaptunk Japánból. A költségvetéshez tartanunk kell magunkat. Határozottan más szelek fújnak, mint a kétezres évek elején.”

 

 

Kapcsolódó:

Tovább gyűrűzik a vita az IndyCar legújabb biztonságtechnikai megoldása körül

Védőlemez-saga: Montoya nem osztja a Honda aggodalmait – FRISSÍTVE

Aero-háború csúcsra járatva

Aero-háború: Marad a kupolás védőlemez, Paul Tracy kibukott a Hondára