Will Power kihagyja az IndyCar szezonnyitó futamát

Will Power kihagyja az IndyCar szezonnyitó futamát

Az ausztrál versenyző betegség miatt nem tudja vállalni az indulást St. Petersburgben.

A Team Penske 2014-es bajnoka már szombaton erős hányingerrel küszködött, teljesítményén azonban ez a körülmény egészen mostanáig nem látszott meg.

A pénteki, első szabadedzésen többé-kevésbé saját hibájából történt balesetét már az aznap délutáni, második gyakorlás során feledtette és meg sem sem állt a tabella tetejéig. Power a szombati, harmadik edzést is győzelemmel zárta, a kvalifikáción pedig nem csak a pole pozíciót hódította el a floridai utcákon immár hatodszor, de még saját pályacsúcsát is megjavította mintegy fél másodperccel. Az időmérő utáni sajtótájékoztatón azonban már gyomorproblémákra hivatkozva nem jelent meg.

A verseny napjának reggelén többeknek feltűnt, hogy a Team Penske egyik embere Oriol Servia összetéveszthetetlen, Salvador Dali motívummal díszített sisakjával masírozik be a csapat pitjébe. A pletykagépezet elindult, néhány órával később pedig hivatalossá is vált, hogy Power olyannyira rosszul érzi magát, hogy nem tud autóba ülni a bemelegítő edzés során, így a spanyol veterán viszi pályára a 12-es számú Dallara-Chevy-t.

Hogy egészen pontosan mi a baja Powernek, arról egyelőre a Team Penske elnöke, Tim Cindric sem tudott pontos tájékoztatást adni. A 35 éves pilóta már hetek óta küzd egy makacs belsőfül-fertőzéssel, emellett pedig Cindric a USA Today-nek azt is elismerte, hogy a pénteki balesete után nem vett részt az agyrázkódás tényét megerősítő, vagy cáfoló teszten. Ezt a vizsgálatot a tünetei alapján a mai napon ejtik meg.

A szakember nem akart spekulációkba bocsátkozni, de nem zárta ki, hogy Power problémáinak oka talán egy ilyen jellegű fejsérülésre vezethető vissza, noha az ütközéskor mért értékek alapján ez nem lenne kézenfekvő.

 

UPDATE: A teszt megerősítette, hogy Power enyhe agyrázkódást szenvedett, amelyből várhatóan néhány nap alatt kilábal. Nincs tehát veszélyben az április 2-ai Phoenix International Raceway-en rendezendő futamon való részvétele.

 

Oriol Servia CART/Champ Car/IndyCar pályafutása során 197 versenyen vett részt, utolsó rajtját a 2015-ös sonomai futamon teljesítette, amikor is ő indulhatott el az Andretti Autosport Justin Wilson egy héttel korábbi halála után üresen maradt 25-ös számú gépével. A 41 éves spanyol tavaly óta az IndyCarból is ismert, most már a Formula E-ben szereplő Dragon Racing igazgatójaként tevékenykedik, amely csapat tulajdonosa nem más, Roger Penske fia, Jay Penske.

A szabályok értelmében Servia az utolsó pozícióból várhatja a rajtot.

 

Az IndyCar St. Petersburgi szezonnyitója magyar idő szerint 17:45-kor veszi kezdetét. 

 

 kép: IndyCar Media